2024. szeptember 11-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Arra bizonyára mindenki emlékszik, hogy nem sokkal az október 23-i évforduló előtt Orbán Balázs sokak számára megdöbbentő nyilatkozatot tett, amikor is azt volt bátor mondani, hogy „56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált, mert felelőtlenség, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”. (Csak zárójelben: az is minősíti a miniszterelnök politikai igazgatóját, hogy félreérthetetlen szavai után is csak félreérthetőségről, félremagyarázásról, ellene irányuló dezinformációs támadásokról hablatyolt.)
Hogy Orbán Balázs valamiféle központi gondolatot kotyogott ki, azt erősen valószínűsíti, hogy Somkuti Bálint, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet – azóta elbocsátott – kutatója éppen a forradalom leverésének évfordulóján (!) posztolta azt a kedves mondatot, amely szerint „aki a túlerőt nem tiszteli, az nem hős, hanem bolond!”
A fenti egybecsengő vélekedéseket sokféleképpen lehet megítélni. Azt persze biztosan nem lehetne állítani, hogy becses-nemes, hazafias (patrióta?), hősies ideák lennének, de azt akár lehetne mondani, hogy racionális megfontolásokon alapuló reális gondolatok (amelyek amúgy remekül passzolnak ahhoz a bő évtizedes orbáni iránymutatáshoz, hogy „nem az értékek, hanem az érdekek számítanak”). És ha mindez sokak számára nem is szimpatikus, de véleményként, vitatható álláspontként éppenséggel elfogadható.
Ám ha ez az ország jelenlegi vezetésének a stratégiája, akkor mire véljük az iskolákra erőltetett honvédelmi nevelést, a honvédelmi sportközpontok erősítését, az egyetemi felvételit sok ponttal segítő önkénteskedést, a tartalékos állomány felfuttatását, az ezt célzó plakátrengeteget és főként a harci repülők és helikopterek vásárlását, a hadiipari fejlesztések sokaságát, amit – ugye – azzal indokolnak, hogy „erős, ütőképes, elrettentő erejű” hadseregre van szükségünk. Mindez már önmagában is fals, hiszen – bár nem vagyok katonapolitikus (se), de – belátható időn belül a józan ész szerint az orosz birodalmi törekvéseken kívül más fenyegetéssel aligha kell szembenéznünk (szomszédaink nagy részével azonos katonai szövetségben vagyunk). Az oroszokat pedig akkor se tudnánk „elrettenteni”, ha politikusaink és tanácsadóik nem tennének a fentiekben idézett „pragmatikus” nyilatkozatokat.