Minden bizonnyal nagyon sokan ismerik az Ovizsaru című, Schwarzenegger főszereplésével készült, népszerű filmvígjátékot. Akik látták, egészen biztosan emlékeznek arra a jelenetre, amelyben az óvóbácsinak álló titkosügynök először találkozik a gondjaira bízott csemetékkel, és az egyik, nagyjából négy-ötéves kisfiú mintegy bemutatkozásul közli a főhőssel, hogy „a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk”. Nos, úgy tűnik, hogy nagyjából ezen a gyermeki színvonalon mozognak a kormánypártok jeles képviselői, akik elfogadni készülnek a gránitszilárdságú Szájer-opus tizenötödik (azaz 15.) változtatását, s azon belül azt is, hogy az ember vagy nő, vagy férfi.
Ezzel két baj is van.
Az egyik, hogy az ilyesfajta megállapításoknak semmi keresnivalójuk sincs az alkotmányban, hiszen ezen az alapon még százával lehetne vélt vagy valós tényeket, helyes vagy helytelen definíciókat rögzíteni az alaptörvényben. De ez a kisebbik probléma. Ennél sokkal nagyobb gond, hogy a nemek kétpólusú jellege egyre kevésbé állja ki a fejlődő tudományok próbáját, legyen szó akár természet-, akár társadalomtudományokról.
A különféle genetikai és hormonális kutatások például rámutattak, hogy a férfi és női test közötti különbségek nem kizárólagosan bináris természetűek. Ennek hatására született meg az interszex fogalma, amely olyan nemi szervekkel, mirigyekkel, kromoszómákkal született embereket jelöl, akik nem illenek bele a férfi és női testek alapvető kategóriáiba. Hasonló eredményre jutott a neurológia is, amikor megállapította: az agyi struktúrák és működések mozaikszerű eloszlást mutatnak, és nem illeszkednek kifejezetten férfi vagy női mintázatokba.
A gender (amit kéretik gé-vel ejteni) eredeti jelentése pusztán társadalmi nemet jelent, azaz csak azt a tényt rögzíti, hogy a nemi szerepek nem velünk születettek, és nem biológiailag meghatározottak, hanem az adott kor és adott társadalom által belénk neveltek. Ily módon e szerepek földrajzilag és történelmileg nagyon eltérőek és változóak lehetnek, és köztük számtalan egyéni átmenet is létezhet.
A kulturális antropológia szintén megcáfolta a nemek kétpólusosságát. Bár idehaza talán sokakat meglep, világszerte számos országban ismeretes és elfogadott egy harmadik nem létezése is, mégpedig nem valamiféle ultraliberális modernkedés hatására, hanem ősidőktől fogva.
Évezredek óta léteznek és önálló társadalmi csoportot alkotnak például a dél-ázsiai hidzsrák, akik gyakran férfi testbe született, női nemi szerepeket betöltő vagy kasztrált emberek, s akik vallási és kulturális feladatokat is ellátnak. De ilyenek a szamoai fa’afafine-k is, akik a közösség teljes értékű tagjai, bár nem tekintik őket sem férfinak, sem nőnek, sem homoszexuálisnak.
Meglehetősen ismert példa a számos indián törzs által elismert harmadik vagy negyedik nem is, akiket „kétlelkűeknek” hívtak, és akik egyesítve a férfi és női szerepeket, különleges spirituális és gyógyítói szerepet töltöttek be. (Ilyen törzs volt sok más között a dakota is, akiket – ezek szerint – nem csak Orbán Viktor által idézett közmondásaikról ismerhetnénk.)
Talán ennyi modern tudományos tény és mélyben gyökerező történelmi példa is elég, hogy belássuk: a kétpólusú nemfelfogás sokkal inkább képlékeny kulturális tézis, semmint egyetemes és örök adottság. Ez persze – tudjuk, látjuk – nem zárja ki, hogy a hatalmi harc, az ideológiai adok-kapok, a közbeszéd tematizálása és a saját tábor mozgósítása érdekében a politika ne igyekezne a biológiai és társadalmi nemek meg a nemi diverzitás témáit is fegyverként használni.
Magyarország alkotmányába hülyeségeket írni azért mégsem kellene.