Fotó: Fortepan/Széman György
Olvasom a Szuverenitásvédelmi Hivatal honlapján Lánczi Tamás szavait, miszerint a hivatal fontos feladata a kormány figyelmének felhívása az ország szuverenitását érintő veszélyekre. Nagyon helyes, így is kell. De…
De a dolgot sokkal alaposabban kellene kezelni. Például minden tankönyvünket felül kellene vizsgálni, hogy a felnövekvő nemzedéket eleve ne mérgezhessék az olyan történelmi személyiségek példái, akik mindenféle indokokra hivatkozva külföldről kértek-vártak segítséget. És mivel tudjuk, hogy semmi sincs ingyen, tudjuk azt is, hogy a remélt segítségért nagyjainknak valamivel bizonyára fizetniük kellett.
Remélem, igaz Lázár János állítása, amely szerint „olyan politikai közösség vezeti Magyarországot, amelynek a legfontosabb a szuverenitás kérdése”. Ez esetben a „magyarok” újabb és újabb generációinak nevelését és oktatását is át kell hatnia a szuverenitás eszméjének. (Nem vagyok történész, bizonyos tehát, hogy a szakemberek az alábbi listát sokszorosára bővíthetnék. Én csak a nemzeti függetlenség és autonómia legnyilvánvalóbb sérelmeit és megsértőit említem.)
Kezdjük mindjárt Szent István királyunkkal, aki szakítva a magyarok ősi szokásaival, hagyományaival és hitvilágával, II. Szilveszter pápától kért és kapott segítséget a keresztény állam megalapításához és a római katolikus vallás elterjesztéséhez.
Megérkezett a Fidesz törvényjavaslata az Orbán Viktor által emlegetett „tavaszi nagytakarításról″ – Megnehezítenék azoknak a szervezeteknek a működését, amelyek külföldről kapnak támogatást.
Folytathatjuk a sort Salamonnal, aki IV. Henrik német császár támogatásával tért vissza Magyarországra, és jutott trónra, vagy éppen Könyves Kálmánnal, aki pápai jóváhagyással igyekezett legitimálni uralkodását, netán III. Bélával, aki a francia Capeting-háztól remélt támogatást a magyar trón visszaszerzéséhez. V. László többször is kérte Habsburg rokonai segítségét magyarországi helyzetének stabilizálásához. Szapolyai János meg egyenesen I. Szulejmán szultán segítségével szerezte meg a trónt. Úgy látszik, hogy jó sok királyunk nem volt tisztában azzal, amit Kövér László mond: „szuverenitásunk a legfontosabb kincsünk, mert az egyenlő azzal, hogy létezünk.”
Külön fejezetet érdemelnek az erdélyi fejedelmek (Báthory István, Bocskai István, Bethlen Gábor), akik hol az Oszmán Birodalom támogatására és védelmére számítottak, hol a lengyelek, Habsburgok, franciák kegyeit keresték. I. Rákóczi György ráadásul svéd és francia kapcsolatai miatt „belesodródott” a harmincéves háborúba, ahelyett, hogy a béke pártján állt volna.
Thököly Imre az Oszmán Birodalomtól kapott katonai segítséget Habsburg-ellenes felkeléséhez. Felesége, Zrínyi Ilona pedig a francia királlyal és a törökkel is trafikált férje támogatása érdekében. Első házasságából született fia, II. Rákóczi Ferenc ráadásul Lengyelország, Franciaország és Oroszország segítségét kérte szabadságharcához.
Pázmány Péter esztergomi érsek a pápához és a Habsburg-udvarhoz fordult a katolikus ellenreformáció támogatása érdekében. Sajnos ő sem azt vallotta, mint a kiváló Szijjártó Péter: „Elutasítjuk a külföldi beavatkozást belügyeinkbe, a magyar nép döntéseit tiszteletben kell tartani.”
Kossuth Lajos a forradalom és szabadságharc bukása után Franciaországtól, Angliától és az Egyesült Államoktól remélte a magyar függetlenség ügyének felkarolását.
Horthy Miklós Németország és Olaszország támogatását kérte revíziós törekvéseihez (sikerrel), majd a háború vége felé az angoloknál próbálkozott (sikertelenül). Nagy Imre is hiába kért segítséget a Nyugattól meg az ENSZ-től, és az emigrációba kényszerült Kéthly Anna sem tudta felébreszteni a nyugati hatalmak lelkiismeretét. Mai álláspontunk szerint: szerencsére!
Végül meg kell említeni Antall Józsefet is, aki viszont a rendszerváltás után sikeresen kérte többek között Németország és az Egyesült Államok politikai és gazdasági támogatását a demokratikus átmenethez és az euroatlanti integrációhoz. Pedig Kocsis Máté szerint: „szuverenitási kérdés, hogy ne külföldi államok, tőkés csoportok vagy a pénzügyi világ finanszírozza a politikát”.
Kocsis frakcióvezető egyébként azt is mondta, hogy „minden eszközzel megvédjük az ország szuverenitását”. Nos, rajta! Történelmünk ilyetén revíziója rengeteg feladatot jelent. Szerencsére vannak erre alkalmas szakemberek, akik már eddig is igyekeztek átértelmezni a pozsonyi csatát, ’56-ot, a rendszerváltást, de még a bucsai mészárlást is.
Ha nekifogunk, Orbán Viktornak is igaza lesz: „A következő évek a szuverenitásunk megvédéséről fognak szólni.”
