A hazai sajtóban is fel-fel bukkan az emberi élet meghosszabbításának témája, az orvosi-tudományos orgánumoktól a bulvármédiáig mindenütt. A mértéktartóbb források csak arról regélnek, hogy belátható időn belül talán elérhető lenne a 120-150 évnyi élet, a merészebb szerzők szerint az örök élet sem kizárt. És nem a sci-fi költözött át a film és az irodalom világából a médiába, hanem komoly tudósok komoly konferenciákon előadott teóriáiból születnek a különböző mélységű és színvonalú hírek.
Az öregedés biológiai folyamata és annak lassítása világszerte aktívan kutatott téma. Vizsgálják, hogy milyen gének és biomarkerek játszanak-játszhatnak szerepet ebben, vizsgálják a hormonszintek csökkenését és annak jelentőségét, elemzik a sejtszintű öregedést és a feltételezett-remélt anti-aging mechanizmusokat. A kutatások nyomán pedig megszületnek az életkor kitolására vonatkozó elméletek, koncepciók. A legismertebb talán a LEV (longevity escape velocity), amely elképzelés szerint ha olyan vagy nagyobb ütemben tudjuk lassítani az öregedést, mint ahogy az rontja az életesélyt, akkor az élettartam jelentősen emelkedhet.
Yuval Noah Harari egyik könyvében (Homo deus) már tíz évvel ezelőtt számos, igen gazdagon finanszírozott kutatásról adott hírt. Így például:
• a Google-alapítói (Larry Page és Sergey Brin) hívták életre A halál legyőzése című projektet, ami az öregedés biológiai mechanizmusainak feltárására és befolyásolására irányul, és amelyben nagy gyógyszercégek is részt vesznek.
• Peter Thiel (PayPal) a regeneratív orvoslást és a sejtfiatalítást támogatja, mert – mint nyilatkozza – ő nem elfogadja és beletörődik, hanem harcol a halállal.
• Aubrey de Grey biogerontológus (SENS Research) szerint az öregedés nem elkerülhetetlen folyamat, hanem „csak” javítható károsodások halmaza. Ezért aztán vizsgálódásai a DNS-hibák javítására, a mitokondriális és sejtszintű károsodásokra irányulnak.
• Craig Venter (Human Longevity Inc.) szerint tekinthetünk az emberre optimalizálható adatcsomagként is, s ezért nemcsak a betegségek és öregedési minták előrejelzése lehetséges, hanem a genom alakítása is.
A sztártörténész mindennek legfőbb veszélyét abban látja, hogy az öregedést pusztán orvosbiológiai problémának tekintő (és elit kutatók által korlátlan pénzügyi forrásokból végzett) kutatások révén újabb szakadék keletkezhet egy szűk elit javára, embermilliárdok kárára, hiszen már most is látható, hogy kik férnek hozzá a már működő klinikai szolgáltatásokhoz, mint például a preventív genetikai szűrésekhez vagy a biológiai „karbantartáshoz”. És az is teljesen nyilvánvaló, hogy a magzatkori génsebészet lehetőségeit sem az átlagemberek vagy a nincstelenek fogják igénybe venni, függetlenül attól, hogy legális lesz-e vagy sem.
Tényleg létezik halhatatlanság? – Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök nemrég arról csevegett, hogy sorozatos szervátültetésekkel kvázi végteleníteni lehet az emberi életet.
Harari már évtizede is „korlátlan” pénzeket említett. Pontos adatokat nyilván nem lehet találni, de a felületes keresgélés nyomán úgy tűnik, hogy valóban óriási – és elképesztő dinamikával bővülő – összegekről lehet szó. E szerint tavaly az úgynevezett longevity-befektetések „még csak” 8,49 milliárd dollárt tettek ki, idén már elérik a 14 milliárdot. Az ennél szélesebb anti-aging piac nagyságát (amibe beletartoznak a biotechnológiai kutatások, a regeneratív orvoslás és a célzott terápiák is) a különböző elemzések ez évre 78–85 milliárd dollár közé teszik.
Lehet, hogy demagógiának tűnik, de ezt a csillagászati összeget akkor és ott költik el – majd mindjárt minősítem, hogy milyen – projektekre, ahol és amikor emberek milliói éheznek, nem jutnak még tiszta ivóvízhez sem, egészségügyi ellátáshoz meg végképp nem. És nincs reményük tanulni, szakmát szerezni, munkát találni.
Értem én persze, hogy X. multimilliárdost jobban érdekli néhány millió senkiházi életminőségénél az a remény, hogy ő maga kétszer annyit éljen, mint amire ma esélye lenne. És értem persze a tudósokat is, akik szívesebben vizsgálgatják a természet legrejtettebb titkait, semmint elmenjenek egy ázsiai vagy afrikai nyomortelepre kinint osztogatni vagy sérveket operálni. De abba vajon belegondolnak, hogy mire vezetne e kutatgatások sikere?
Képzeljük el egy pillanatra, hogy velünk élne, mondjuk, a százötven esztendős ükmamánk, aki még rádiót se hallott életében. Miféle ördögi praktikának vélné a mozit, a tévét? Vajon hogyan élne egy olyan világban, amit az internet és a közösségi média ural? Ahol bevásárolni nem a sarki fűszeresnél kell (aki már régen nincs is), hanem webshopokban. Ahol az az erkölcs, amiben ő nevelkedett, már a hamvas lányregényekben se létezik. Ahol a buszon utazó (!) kisiskolások szókincse túltesz a hajdani kiképző őrmesterek és kocsisok legdurvább kiszólásain. Ahol az ükunokája fél napokat tölt egy tenyérnyi készülék bámulásával és bökdösésével. Ahol ez a bizonyos unoka olyan szavakat használt, hogy a nagyika a tizedét sem érti. Ahol nincsenek lovaskocsik, de jönnek az önvezető autók. Ahol a nyalka huszárkapitányok helyére drónok lépnek. Nem folytatom…
