A Fidesz a közelmúltban két vörös vonal közül az egyiken már átlépett, a másikon éppen ezekben a napokban lép át. Az első a végleges hadüzenet „Brüsszelnek”. Azért írom, hogy végleges, mert ebből a mélységből már nincs visszaút, aminek oka, hogy belátták, ebben a ciklusban, ettől az uniós adminisztrációtól (fideszes szóhasználattal: „bürokratáktól”) már nem remélhetik a várakozásainkhoz képest jelentős arányú EU-pénzek csapjainak megnyitását. Ezért Orbán minden fegyvert bevetve össztüzet zúdított „Brüsszelre”, azaz arra a szövetségi rendszerre, amelynek tagjai vagyunk – bár már inkább csak papírforma szerint.
Az össztűz nyitánya a Századvég Szuverenitás-konferencián november 13-án elhangzott kormányfői beszéd volt, amely olyan hazugság- és csúsztatás-cunamit öntött a nyakunkba, amilyenre szerintem eddig nem volt példa. Ebből megtudhattuk, hogy „…a magyar politikai rendszer jóval demokratikusabb, mint a nyugati”, továbbá, hogy „a klasszikus demokrácia-fölfogáshoz a mi politikai rendszerünk közelebb áll, mint a nyugat-európai”. És közben sem a föld forgása nem állt meg, sem a mennyezet nem szakadt le.
Ebből a beszédből kiderült az is, hogy – ellentétben a bűnös Nyugattal – nálunk igazi pluralizmus és színes vitakultúra van (mondja ezt az a pártelnök-miniszterelnök, aki 2006 óta nem áll ki vitára az ellenzékkel), nem liberális vélemény-hegemónia, mint ott, továbbá, hogy a liberálisok lényegében kommunisták (ez már jó ideje becsípődése a Liberális Internacionálé egykori alelnökének), nem különben a nyugati újságírók – bárhol és bármit írnak is –, akik mind a liberális brancsból valók. De Európa szerencséjére van egyetlen ország, Magyarország, ahol úgy beszélnek, ahogy „az emberek gondolkoznak”, és ezzel hazánk az elnyomott nyugat-európai emberek többségi álláspontjának hangját is képviseli. Arról nem esett szó, hogy az emberek esetleg azért gondolkoznak (már amennyiben ez a megfelelő szó erre) Orbán szája íze szerint, mert a Fidesz a mérhetetlen médiafölényét kihasználva légüres vélemény buborékban tartja őket, és – mint tudjuk – légüres térben a hang nem terjed.
A hadüzenet további szignifikáns jele az újabb nemzeti konzultáció, amelynek (ál)kérdései kivétel nélkül az EU elleni harc jegyeit viselik. És hogy még a kevéssé pengeagyúak se érthessék félre, mindezek alátámasztására megjelent a „táncolós” plakát, amelyen üldözendő sátánként már az Európai Bizottság elnöke is jelen van, ami Soroshoz és Gyurcsányhoz képest komoly szintlépés.
A Fidesz november 18-i kongresszusa már a hadiállapot jegyében telt, ugyanis – ahogy várható volt – nemcsak Orbán, hanem az összes felszólaló fő mondanivalója a magyar szuverenitás Brüsszel ellenében történő megvédése volt. Bizonyos, hogy az uniós választásig hátralévő hét hónap ennek a jegyében zajlik majd.
Mindezekből az tűnik ki, hogy Orbán víziója egy szélsőjobboldali-populista Európai Parlament, a mostani jobbközép többség helyett. Mert ne feledjük, hogy az EP-ben jelenleg is erős jobboldali többség van, a legnagyobb párt egy jobbközép-keresztény-konzervatív gyűjtőpárt, amely már évekkel ezelőtt kiöklendezte magából a Fideszt. Azaz a Fidesz maga állította ki a bizonyítványt arról Európa számára, hogy a valódi helye a szélsőjobboldalon van.
Ami igazán aggasztó, az a „B”-terv hiánya. Szilárdan hiszem ugyanis, hogy a fenti vízió soha nem válik valósággá. Európa „elnyomott” többségének ennél több esze van. Úgyhogy akkor, amikor az EU egyhangú egyetértéssel választandó csúcsvezetőinek személyéről kell jövőre megegyezni, egy bizonyos Orbán Viktor miatt érdekes fejlemények várhatók.
A másik vörös vonal sajnos az elsőnél is vastagabb. A politikai elemzők kedvenc gumicsontja, hogy akkor most Magyarország demokrácia vagy diktatúra? Jómagam azon az állásponton voltam, hogy amíg a regnáló hatalom nem tör büntetőjogi eszközökkel az ellenzékhez sorolt személyek szabadságára, addig demokráciában élünk, még ha amolyan illiberálisban is. Ennek lett vége azzal, hogy Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető november 21-én benyújtotta a már többször beharangozott „szuverenitásvédelmi” törvénycsomagot, persze kooperációban a kormánnyal, amely ugyanakkor állt elő a gránitszilárdságú Alaptörvény tizenkettedik módosításával, merthogy az előzőhöz az is kell.
Nem kellett csalódnunk: a törvény három évig terjedő börtönnel fenyegeti azokat, akik jelölő szervezet tagjaiként vagy jelöltként külföldről fogadnak el támogatást politikai tevékenységükhöz. És – biztos, ami biztos – egy kellően értelmezhetetlen gumi-paragrafus gondoskodik arról, hogy a fenti büntetőjogi tényállás valósuljon meg akkor is, ha ez „tiltott támogatás eredetét leplező megállapodásból származó vagyoni előny” képében jelenik meg. Hogy mi minősül annak, azt majd az ugyanezen törvénnyel és Alaptörvény-módosítással létrehozott új „vallásrendőrség”, a Szuverenitásvédelmi Hivatal állapítja meg, amelynek vezetőjét a fideszes miniszterelnök javaslatára a fideszes köztársasági elnök betonozza be hat évre.
Ez már Putyin, Lukasenko, illetve Navalnij világa. Ilyen indokkal ott szokás embereket lecsukni. Azaz abban a pillanatban, amikor az Országgyűlés ezt a szégyenteljes törvényt megszavazza, Magyarországon megszűnik a demokrácia, és attól kezdve nincs helye mérlegelésnek, politikai rendszerünk a diktatúrák sorába lép.
A törvénycsomag indokolása vérlázítóan cinikus, mivel egyetlen célja a hatalom ellenzékének teljes elszigetelése, légüres buborékba zárása, hogy a még létező szórványos hangok se szűrődjenek ki, jussanak el a buborékon kívülre, természetesen az egyedülálló pluralizmusunk jegyében. Egyik oldalon ott a Fidesz azzal a média-háttérrel, amelynek része a száznegyvenmilliárdos költségvetési pénzből működő „közmédia”, a hatvanmilliárdot meghaladó közpénz-ráfordítást felhasználó Rogán-féle propaganda-kommandó, a csaknem ötszáz médiumot számláló KESMA nevű konglomerátum és az azon kívüli „baráti” kezekben lévő tv-csatornák, továbbá azok az állami cégek, amelyek – mint pl. az MVM – félmilliárdos adományokkal támogatják a Fidesz piszkos munkákat elvégző leányvállalatát, a CÖF-öt. És ha mindez nem lenne elég, tartalékban ott van az a mintegy kétezermilliárdos vagyon, amelyet a tavalyi adatok alapján csak a nyolc leggazdagabb és legszorosabban Fidesz-közeli NER-lovag birtokol.
Az már csak hab a tortán, hogy a közelmúltban Rogán Antal azt találta mondani, hogy „a Fidesznek nincs sajtója”. Ebben talán egyeztetnie kellene a főnökével, aki a legutóbbi CPAC-konferencián a választási győzelem receptjének megosztásakor az egyik legfontosabb kelléknek azt nevezte, hogy „legyen médiánk”.
A másik oldalon van az ellenzék a pártok egyenként néhány százmilliós nagyságrendű működési és kampánytámogatásával. Ezt az ordító, sokszázszoros aránytalanságot próbálták külföldön működő civil szervezetek és magánszemélyek enyhíteni – elképzelhető, hogy nem mindenben a hatalom felé lejtő szabályok betartásával. Ez azonban már sok volt annak a hatalomnak, amely vagy fél tucat környékbeli országban maga tette és teszi ugyanezt a hozzá közelálló politikai képződmények és személyek oldalán. A vád kéznél volt: bizonyosan kérnek valamit a támogatásért cserébe. Ennél egyértelműbb bizonyítékát nem is nyújthatták volna a saját alantas gondolkodásuknak, mert ezek szerint az a természetes, ha a támogatásért cserébe „kérnek valamit”. Azt a valamit, amit az ő belföldi támogatóik nagyrészt már megkaptak.
Persze nem kötelező a hazai nagyvállalkozóknak a Fideszt támogatni. Miért nem teszik ezt az ellenzék javára? Na mondd már, legfeljebb a különféle hatósági vegzálásokon, a megbízások és pályázati támogatások elmaradásán túl kapnak néhány kigazdálkodhatatlan széndioxid-kvótakereskedelmi adót a nyakukba, vagy kiderül, hogy az ő reklámtábláik zavarják a közlekedés biztonságát.
Mindezt természetesen az Európában egyedülálló pluralizmus jegyében.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 29-én.