A politika iránt érdeklődők napjainkban talán legnagyobb figyelemmel kísért kérdése az, hogy hogyan lesz képes a mostani ellenzék lebontani a NER-t akkor, ha megnyeri ugyan a jövő évi választást, de nem lesz elegendő többsége az Országgyűlésben ahhoz, hogy a Fidesz által gombamód szaporított, a kormányzást ellehetetlenítő sarkalatos törvényeket semmivé tegye.
Erre a problémára jelenleg két konkurens uralkodó nézet van napirenden. Az egyik – amely Vörös Imréhez, Bárándy Péterhez és más magas reputációjú jogtudósokhoz köthető – szerint a semmisséget az alapozza meg, hogy a kormánypártok olyan kizárólagos hatalmat építettek ki, amelyet az Alaptörvény is tilt. Szerintük ez közjogi érvénytelenséget eredményez – magát az Alaptörvényt is beleértve. Ezt a nézetet vallja az ellenzéki miniszterelnökjelöltek közül a leghatározottabban Dobrev Klára.
E nézet ellenzői szerint viszont ez a megoldás kívül esik a törvényesség korlátain, ezért például az azóta visszalépett Karácsony Gergely szerint „politikai humbug”.
A másik – ugyancsak Karácsony által is vallott – nézet abban látja a megoldást, hogy az új hatalom az elorzott nemzeti vagyont birtokló alapítványokat, vagy pl. a NER-kedvenc oligarchák vállalkozásait költségvetési eszközökkel – azaz a közpénzcsapok elzárásával – „szárítsa ki”. Ennek a megoldásnak az lehet a hátránya, hogy egyrészt kétséges hatékonyságú és sokáig tart, másrészt ennek áldozatul eshetnek olyanok – így például az alapítványokba kiszervezett egyetemek – is, amelyek esetleg vétlen károsultjai lehetnek a „rendcsinálásnak”.
De véleményem szerint van az előzőknél jobb, szilárd jogi alapokon nyugvó megoldás is, amelyről (még) nem sok szó esett. Ráadásul a használata a jelenlegi Alaptörvény keretein belül is megtörténhet. Ezt a megoldást országos népszavazásnak hívják.
A múltban a Fidesz is többször élt (sőt visszaélt) vele – gondoljunk csak a 2008-as „vizitdíjas” népszavazásra, amelynek döntő szerepe volt az akkori kormány gerincének megtörésében. Sőt éppen most is ilyen visszaélés van folyamatban a kormány részéről. Ugyanis a gyermekvédelmi kérdésekről indított népszavazásnak nincs jogi relevanciája, mert az ezzel kapcsolatos jogalkotást az Országgyűlés már elvégezte.
Az Alaptörvény B) cikke szerint a nép a hatalmat választott képviselői útján, kivételesen pedig közvetlenül gyakorolja. Ez utóbbi fogalmilag a népszavazást testesíti meg, ahogy ezt a népszavazásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (Nsztv.) preambuluma kétséget kizáróan tartalmazza: „A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek”.
Már csak azt kell eldönteni, hogy melyek azok a kivételes helyzetek, amelyekre az Alaptörvény közvetlen hatalomgyakorlásra vonatkozó rendelkezései irányulhatnak. A válasz egyértelmű: ezek az olyan, kiemelt fontosságú ügyek, amelyek az ország sorsát érintik (l. a fenti idézetet), de a rendes jogalkotási folyamat keretében nincs mód a népakarat érvényesítésére. Tipikusan ilyenek azok az ügyek, amelyek esetében az érvényes és eredményes népszavazás által kinyilvánított többségi népakaratnak megfelelő jogszabályok azért nem születtek meg, mert az Országgyűlésben korábban nem kapták meg a létrejöttükhöz szükséges többséget.
Az érvényes és eredményes népszavazás tehát felülírja a törvényhozásban fennálló szavazati arányok által diktált viszonyokat, egyszersmind az Nsztv. 31. §-ával kötelezi az Országgyűlést a népszavazási döntésnek megfelelő törvényalkotásra. Ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha az így létrejövő törvény esetleg sarkalatos törvénnyel lenne ellentétes, vagy ahhoz az Alaptörvény minősített többséget írna elő!
Könnyű belátni, hogy ezzel a módszerrel anélkül lehetne hatályon kívül helyezni a kormányzást akadályozó sarkalatos törvényeket, hogy ahhoz kétharmados többsége lenne a következő kormánynak.
Persze ehhez megfelelően átgondolt és egyértelmű népszavazási kérdések szükségesek, amelyeken a nem éppen baráti Nemzeti Választási Bizottság (NVB) sem talál fogást. További szempont, hogy a jelenlegi Alaptörvény 8. cikk (3) behatárolja, milyen kérdésekről nem lehet népszavazást tartani. Itt valószínűleg hézagos volt Szájer József gereblyéje, mert a tiltott témakörök közül számos olyan kimaradt, amely jelenleg lehetővé teszi a NER népszavazással történő lebontását.
Például nem lehet népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről, de azt semmi nem tiltja, hogy népszavazás döntsön az Alaptörvény hatályon kívül helyezéséről. Aminek persze csak akkor van értelme, ha ugyanez a népszavazás dönt egy új – akár ideiglenes – alkotmány életbe léptetéséről, különben ex-lex állapot jönne létre.
Itt tehát a jelenlegi ellenzéknek hatalmas feladata van: egy esetleges választási győzelem bekövetkezésére készen kellene állnia az új, lehetőleg a legszélesebb körű társadalmi konszenzust maga mögött tudó demokratikus alkotmány tervezetének. (Őszintén szólva úgy tűnik, hogy ehhez már most késő van. Ezért lehet, hogy ideiglenes megoldásra lesz szükség. Ilyen lehet pl. a jelenlegi Alaptörvény, amelyből kigyomlálják a kormányzást akadályozó sarkalatossági passzusokat, de akár a korábbi Alkotmány, azaz a rendszerváltók által – akkor még – egyetértésben szalonképessé tett 1949. évi XX. törvény, amelyet csak a mostani hatalom nevez minden alapot nélkülözve „kommunista” alkotmánynak.
Az Alaptörvény hatályon kívül helyezése népszavazás útján nem elengedhetetlen, de azért lenne mindenképpen célszerű, mert ezzel lényegesen egyszerűsödne a restitúciós törvények létrejötte. Ebben az esetben ugyanis megszűnne az ilyen törvények esetleges sarkalatosságát előíró jogalap. Ha az Alaptörvény hatályban marad, akkor minden korábbi sarkalatos törvény megváltoztatásához és/vagy hatályon kívül helyezéséhez népszavazási döntésre lenne szükség, amely a népszavazási kérdések sokaságát és ezzel a folyamat bonyolultságát eredményezné.
A fenti módszer mellett szól, hogy egy ilyen népszavazást az új kormány akár kormányzása első napján kezdeményezhetne, és arra viszonylag gyorsan (néhány hónapon belül) sor kerülhetne, ugyanis az ilyen kezdeményezéshez nem szükséges a választópolgárok támogató aláírása, csak a NVB jóváhagyása, amely legfeljebb hatvan napig várathat magára.
Persze nincsenek illúzióim arra vonatkozóan, hogy egy jelenlegi összetételű NVB hogyan viszonyulna az ilyen törekvésekhez, de abban nem hiszek, hogy olyan tételes jogszabálysértést követnének el, amelyhez aztán a Kúria is partner lenne.
Azt is jól tudom, hogy mindez csak leírva ilyen egyszerű. Egyrészt az érvényességhez elegendő, több mint négymillió választópolgár népszavazásra bírása, másrészt a szikár jogi szöveg (ami feltétele az NVB által megkövetelt egyértelműségnek) megmagyarázása a választópolgároknak embert próbáló mozgósítási feladat, ami legutóbb a Fidesznek sem sikerült (de 2008-ban igen).
Viszont egy kérdés eldöntéséhez ilyen esetben elegendő az összes választópolgár felének a fele. Választás nyeréséhez ennél többre lesz szükség. Egyébként a folyamat beindításának nem feltétele az országgyűlési választások megtörténte és új kormány megalakulása.
Országos népszavazást bármely párt vagy magánszemély is kezdeményezhet, igaz, hogy ebben az esetben az út hosszabb és macerásabb az aláírásgyűjtés miatt.
Azt is tudom, hogy a népszavazás nem csodafegyver, mert például nem biztos, hogy megoldást kínál azoknak az ellopott közpénzeknek a visszaszerzésére, amelyek nem a méretre szabott törvények, hanem „mezei” korrupció révén kerültek enyves kezekbe. Szóval a mostani ellenzék jogászainak kreativitására nagy szükség lesz. Persze mindehhez nem ártana előbb választást nyerni!
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. október 13-án.