Nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi időben mekkorát változott a kormánynak az EU szerveivel folytatott kommunikációja. Erről ismert tévés személyiségünk régi mondása jut eszembe: „van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja”. És az EU-val folyó mostani alkudozások óriási pénzekről szólnak, amire ráadásul minden eddiginél nagyobb szüksége van az országnak.
A kormány állítólag meg is ígért mindent, az ő állításuk szerint már nyoma sincs semmilyen véleménykülönbségnek. Kár, hogy teljes körűen nem tudjuk, konkrétan mik voltak a felvetett hiányosságok, és miket ígért a kormány ezek megszüntetése céljából. Részleteket azért mindkét fél közhírré tett, különösen a közbeszerzések tárgyköréből, amelyek nyilvánvalóan kitüntetett szereppel bírnak az uniós pénzek sorsát illetően.
A kormány ígérete szerint „még átláthatóbbá” válnak a közbeszerzések, 15 százalékra szorítják le az egy ajánlattevős eljárások arányát, és egy szeptember 5-én megjelent kormányhatározat szerint új „szuperhatóság”, továbbá külön munkacsoport őrködik majd az eljárások tisztaságán. Az utóbbi paritásos összetétele kormányzati és nem kormányzati szereplőkből áll majd (arra kíváncsi vagyok, mely szervezetek delegálják a nem kormányzati tagokat).
Mindezzel ma már nem kockáztatnak semmit, az egész az eső utáni köpönyeg hasznosságát idézi. A korábbi évek céltudatos lopásai következtében (tudják, amikor a „nemzeti tőkésosztályt” építették) mára olyan koncentráció ment végbe a piacon, hogy nyugodtan megengedhetik maguknak a patyolattiszta eljárások luxusát anélkül, hogy a NER zárt köreinek érdekeit bármi veszélyeztetné.
Kicsit közelebbről nézve: 2021-ben az összes közbeszerzés 47,2 százalékát ú.n. közjogi szervezetek, 7,1 százalékát központi szintű szervezetek írták ki, azaz a közbeszerzések több mint felét állami forrásokból (ezen belül uniós forrásokból is) finanszírozták. Ez mintegy 2300 milliárd forintot jelent. Az összes közbeszerzés 62,4 százaléka irányult építési beruházásra, 20,5 százaléka szolgáltatásokra.
„Hála” a korábbi évek koncentrációjának, már kimondható, hogy a hazai építőipari piacon jó eséllyel nem található olyan cég, amelyik a tízmilliárd feletti nagyságrendű üzletek esetében elvárt tőkeerővel és referenciákkal rendelkezne, és nem a NER-kegyeltek egyikének tulajdonát gyarapítaná. Így aztán maradnak a Mészáros Lőrinc és családja, Garancsi István, Szijj László, Paár Attila, Balázs Attila és társaik körébe tartozó cégek. Ráadásul a legkövérebb fejőstehenet, az autópályákat 35 évre már bekötötték az istállóba, tehát az már nem zavarja a közbeszerzések idilli rendjét.
Az állami pénzből vásárolt szolgáltatások döntő része informatika és kommunikáció. Előbbi megkerülhetetlen szereplőjévé nőtt új kisgömböcként a szintén NER-közeli 4iG, a kormányközeli kommunikációs feladatokat pedig sok éve ugyanaz az egy-két cég végzi.
Szóval már nincs akadálya a mintaszerűen tiszta közbeszerzési eljárásoknak, mert – Madáchcsal szólva – „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen”. Az egyajánlatos eljárások 15 százalékra csökkentésével a kormány nem nagyon erőltette meg magát. Ez az arány legutóbb 19,5 százalék volt, de pl. 2018-ban minden külön mutatvány nélkül is csak 15,1 százalék.
Ahhoz már igazi lúzernek kell lenni, hogy ebben a belterjes világban valaki ne találjon egy-két „baráti” céget, amely elindul egy eljárásban, persze szigorúan a „megbeszélt” feltételekkel. Persze, tudom, hogy ez kartell, azaz bűncselekmény. Már ha bebizonyítják. Vélhetően ezért sem igyekszünk csatlakozni az Európai Ügyészséghez, pedig úgy egy csapásra rövidre záródhatna számos gondunk az EU-val. Azért én nem merném azt mondani, hogy soha…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. szeptember 9-én.
