Már vártuk. Sürgősen ki kellett találni valamit, amivel visszaveszik a médiateret. Ezért lett a legújabb akcióterv, és lesz az adófizetők pénzének százmillióiból nemzeti konzultáció, majd ugyanezen pénzek milliárdjaiból propaganda-kampány arról, hogy „a magyar emberek döntöttek”. Már rég tudjuk, hogy akik nem „konzultálnak”, nem magyar emberek.
A kérdések a megszokott módon nehezek lesznek (pl. akar száz forintot?). Az akcióterv egyik gyöngyszeme, hogy pártunk és kormányunk tervei szerint 2028-ra elérjük a havi egymilliós bruttó átlagbért, amihez a munkaadókkal és munkavállalókkal megkötni tervezett, három évre szóló bérmegállapodás vezet el. Azon nem is érdemes fennakadni, hogy a három év akkor jön ki, ha a megállapodás csak 2026-tól érvényes. Helyette inkább merüljünk el a számokban és a múltban.
Ez év júliusában a bruttó átlagbér 637 ezer forint volt. Ebből úgy lehet 2028-ra egymillió, ha addig minden évben átlagosan 12 százalékkal emelkedik (kamatos kamatszámítás szerint). A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024 szeptemberi inflációs jelentése ez évre 3,5–3,9 százalékos, 2025-re 2,7–3,4 százalékos, 2026-ra 2,5–3,5 százalékos inflációt prognosztizál. A felvázolt inflációs pálya optimális esetben 2028-ig a jegybanki inflációs cél, azaz 3 százalék körül lehet. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak a NER-propaganda által nagy vívmányként felmutatott módon ugyanilyen arányban, azaz átlagosan évi 3 százalékkal emelkedhetnek (az már ismert, hogy a kormány 2025-re 3,2 százalékkal számol). Így az átlagnyugdíj az idei 231 ezer forintról 2028-ra kb. 260 ezerre nő (amennyiben a számításnál nem vesszük figyelembe a 2024 után nyugdíjba vonulók járandóságának nehezen prognosztizálható hatását).
A jelenlegi adó- és járulékszabályok mellett egy átlagos, kétgyermekes család tagja által kapott bruttó egymilliós bér nettó 665 ezer forintnak felel meg. Az előzőkből következik, hogy ha a tervekből valóság lesz, akkor 2028-ban az átlagnyugdíj nem fogja elérni az átlagkereset 40 százalékát. Ugyanez az arány 2010-ben, az Orbán-kormány hatalomra kerülésekor még 74,5 százalék volt, 2023-ban pedig 56 százalék (de 2022-ben már 48 százalékra esett, ahonnan azért jött vissza, mert 2023 volt az a kivételes év, amikor az infláció mértéke meghaladta a bérnövekedés mértékét)!
Szép pályaív, amely egyértelműen tükrözi a NER nyugdíjasok iránti „megbecsülését”.
Azaz világosan látszik, hogy Orbán eddigi tizennégy éve a nyugdíjasok relatív elszegényedését eredményezte és a most ismertetett tervek szerint ez a jövőben még fokozódik.
Ha pedig – mint várható – a több éven keresztül kétszámjegyű bérnövekedés magával húzza az árakat, azaz az infláció meglódul, akkor ugyanezek a nyugdíjasok örülhetnek, ha utólag, év végén korrigálják az infláció hatását.
Hogy az érintettek tudják, honnan hova süllyedtek, és abban kinek milyen szerepe volt, nem árt összefoglalni a múltat (lásd még: A nyugdíjasok átverése, 2019. szeptember 20). A nyugdíjak elértéktelenedésének fő oka a vegyes (vagy „svájci”) indexálás végleges eltörlése volt. 2001 előtt a nyugdíjak változását 30 százalékban az infláció, 70 százalékban a keresetek változása határozta meg. Ezt módosította az első Orbán-kormány 2001-től 50-50 százalékra. A Medgyessy-kormány ezt a „veszteséget” 2002 augusztusában „visszafizette”. 2009 májusában a Bajnai-kormány a világgazdasági válság miatt a vegyes indexálást ideiglenes jelleggel felfüggesztette. Az a Fidesz, amely ekkor ellenzékben felháborodva tiltakozott ez ellen, hatalomra kerülve, 2011-ben végleg eltörölte, és esze ágában sem volt visszahozni. Azóta a jelszó a „nyugdíjak értékének megőrzése” lett, azaz a nyugdíjasok megélhetését teljesen függetlenítették a keresetek alakulásától, és ha a csak 3,5 százalékos GDP-növekedés felett adható, húszezer forintban maximált nyugdíjprémiumot nem számítjuk (ami pl. idén is elmarad), akkor közvetve a gazdaság teljesítményétől is.
Minden elérhető felmérés szerint a jelenlegi rendszer támogatóinak legnagyobb csoportját a nyugdíjasok képezik. Sírjunk vagy nevessünk?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 19-én.
