Hát, feleim, ezen is túl vagyunk mindenféle világvége nélkül. A Békemenet levonult vagy felvonult, az ellenzéki nagygyűlés is megvolt, az orrát se verték be senkinek, azt pedig, hogy hol, hányan és kik jelentek meg, ráhagynám a kollégákra, nekik is kell élni valamiből, én így, ötvenhárom évesen már nem fogok számháborúzgatni.
Voltak, ahányan voltak, itt és ott, avval kész. Mondhatnánk, hogy sommásan intézem el a dolgot, de mi egyebet lehetne tenni? A valódi, fontos, nemzetközi visszhangot kiváltó hír soha nem az lesz, hogy Budapesten egy ilyen vagy amolyan politikai megmozduláson X ezer ember fordult-e meg, vagy X+1 ezer, az a politikai pártok kampánystratégáinak fontos csak, mivel az ő munkájuk sikerét ezzel mérik. Tehát a pénzüket is.
De akkor mi az a hír a tegnapi napról, aminek lesz is komoly visszhangja? Tetszik vagy nem tetszik, Orbán Viktor beszéde.
Értem én, hogyne érteném: nagy, kurucos romantikája van annak, hogy kocsmai lefitymálással azt mondjuk rá: „meg se hallgatom”, az igazi billentyűhuszár még hozzá is tesz pár cifra, magyaros káromkodást, mert úgy a szép, csak ez nem oldja meg a problémát. Azt a problémát, hogy jelenleg ő Magyarország miniszterelnöke. És nem mellesleg: egészen pontosan tojik arra, milyen véleménnyel vannak róla egyenként az őt nem kedvelő választópolgárok. Van olyan is épp elég, aki kedveli őt, azoknak beszélt tegnap. Bár a tegnapi beszédnek sem belföldön lesz következménye, hanem külföldön. Szóval, ha ezt a beszédet találom fontosnak, az nem azért van, mert „reklámozom”, nem azért van, mert kedvelném, hanem azért van, mert emiatt fognak minket farba rúgni.
Minket, mondom, nem csak őt. Ugyanis körvonalazódni kezd ennek alapján Magyarország viszonya az Amerikai Egyesült Államokhoz, és a jelek szerint ez minden lesz, csak nem felhőtlen. A Biden-adminisztráció mostanáig körülbelül úgy viszonyult ehhez a kis drótoktól ölelthez, mint egy közepesnél is lényegtelenebb banánköztársasághoz, most elkezdtük cibálni a tigris bajszát, ne csodálkozzunk majd, ha odakap a mancsával. És azon a mancson nagy, éles karmok vannak.
Közbevetném a szokásos megjegyzésemet: Orbán Viktor beszédeinek eredeti szövegét lehetetlen elemezni, ugyanis sehol sem lelhetőek fel, még a saját honlapján is csak az MTI-tudósítás olvasható, az eredeti mondatokat úgy kell összevadászni Origóról, HVG-ből, 444-ről, mindenhonnan, meg hát meg is hallgattam, csak egy dolog a felvétel és más a hivatalos, eredeti szöveg, ami nem létezik. Mindenesetre annak bizonyságaként, hogy nem az ujjamból szopom az idézeteket, álljon itt a teljes beszéd videón, jó szórakozást hozzá annak, aki szereti, ahogy a kívánságműsorban mondanák.
https://youtube.com/watch?v=Q4un35X5Kqw%3Fversion%3D3%26rel%3D1%26showsearch%3D0%26showinfo%3D1%26iv_load_policy%3D1%26fs%3D1%26hl%3Dhu-HU%26autohide%3D2%26wmode%3Dtransparent
Maga a beszéd nem egy különösebb orátori teljesítmény, a közönségnek nem adott katartikus élményt, senki sem vált tőle lelkesebbé, mint volt, ennek a diplomáciai következményei lesznek kellemetlenek. Európai Unión belül is, kívül is. Nem idézném a teljes nagyrohamot, csak azokat a részeket, amikből majd botrány lesz. Azt mondja egy adott ponton a szónok (és minden forrásom ki is emeli, annyira szellemesnek tartják…):
„Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát.”
Ez úgy általában a Nyugatnak szólna, mint az előzményei mutatják, és élénken emlékeztet a kocsmai verekedések kezdetére, de mit is mond? Azt, hogy ha mi bekerülünk valamibe, azt tönkretesszük?
Nem bölcs erre építeni a külpolitikát, mert valóságos tanács arra nézvést, hogy tegyenek ki mindenhonnan… Nyilván nem fognak kitenni ilyen szellemesnek szánt szóvirágok miatt, de a valódi diplomácia érzékeny füleit a szándék kimondása nem kerüli el. Azt nem mondta, hogy mi vagyunk a pattanás is a seggen, de gondolta. Ez még elmegy Brüsszel szokásos hergelésének, kipróbálta már ezerszer, nem szokott rá válasz jönni, biztonságos pálya ez egyelőre. Hanem most jön Washington, és ez már nagyobb baj.
„A nagy vízen túl készülődik Gyuri bácsi. Amikor kellett volna, hogy jöjjenek, akkor nem jöttek, míg most nem hívtuk őket, de itt vannak. Most nem lőfegyverük, hanem Facebookjuk van. A meghívónk a szovjet megszállás alóli felszabadításra szólt, és nem arra, hogy beavatkozzanak a demokráciánkba.”
Ezt én nem mondtam volna. Még magánemberként és a sarki kocsmában sem, miniszterelnökként, hivatalos beszédben főleg nem. Ugyanis mit jelent? Azzal kezdi a gondolatot, hogy egyenlőségjelet tesz az Egyesült Államok és Soros György közé – mármint ő arról a sosemvolt, sosemlesz, démoni, mindenható Sorosról beszél, amit ő talált ki – és nyíltan utal arra, hogy 1956-ban az Egyesült Államok nem nyújtott katonai segítséget Magyarországnak, pedig kértük. Most viszont „megszállt minket” a Facebookkal, holott mi úgy gondoltuk, hogy jöjjenek be még akkor, verjék ki a Vörös Hadsereget (de óvatosan, kár ne essék az országban), aztán adjanak nekünk sok pénzt és mehetnek is Isten hírével, többet sose lássuk őket.
Nem jöttek, ugyanis nem szerettek volna atomháborút, egyébként talán, nagyon talán lehetséges lett volna egy tárgyalásos megoldása a helyzetnek, amennyiben Moszkva erre hajlandó lett volna. De nem volt hajlandó, sőt, ellenkezőleg (nagyrészt a szuezi válság miatt), ezért elmondhatjuk: az 1956-os forradalom leveréséért minden felelősség őket terheli.
Érdekes módon erről, sőt, egyáltalán, a szovjet katonai megszállásról Orbán Viktor egy szót sem szólt, így sikerült neki az, ami Kádár Jánosnak sem: képes volt elmondani 1956-ról egy Amerika-ellenes beszédet, az oroszok említése nélkül. Ők tán itt se voltak szerinte. Azért ez is Guiness-rekord, de ez az ostobaság a „hitszegő Amerikáról” tán csak nem része a mostani, hivatalos magyar diplomáciai doktrínának? Van egy rossz hírem: de, része. Ezt a Washington Examiner című konzevatív lap tudósításából láthatjuk (bár a 444 is beszámolt róla). Egy egészen abszurd, a nemzetközi diplomáciában is példátlan október 23-i megemlékezésről számolnak be, mely Washingtonban zajlott. A helyi Cosmos Clubban tartották, az ilyenkor szokásos kellékekkel, pezsgővel és pátosszal, eleinte úgy nézett ki, hogy „a találkozó kölcsönösen baráti légkörben zajlik”, a beszédek azzal kezdődtek, hogy a fő meghívott előadó, Karen Donfried külügyminisztériumi helyettes államtitkár amerikai részről meleg szavakkal méltatta Magyarország függetlenségét és a két nemzet történelmi kötelékét.
Ilyenkor kezd bambán italára meredni a kiküldött tudósító, és az jár a fejében, hogy „csak el ne aludjak itt mindenki előtt, ez húsz sor, maximum huszonöt, az is valahol eldugva, ezért ide se kellett volna jönni”. A kiküldött tudósító ilyenkor téved, mert szólásra emelkedett magyar részről Dancs Ferenc helyettes külügyi államtitkár, és olyanokat beszélt, hogy megállt a kés a levegőben.
Első sorban azt mondta, hogy Joe Biden elnök és kormánya beavatkozik a magyarországi választásokba, „a Szabad Európa Rádió adásainak segítségével”. Sőt, az illető rádióadások célja:
„Orbán Viktor miniszterelnök tekintélyének aláásása. A magyarok már nem látják kedvező fényben a Szabad Európa Rádiót. A magyar kormány az álhírekkel szemben védi a szabadságunkat. Sok ártatlan fiatal vesztette életét 1956-ban, mert hittek a Szabad Európa Rádió közleményeinek, melyek szerint a segítség már úton volt. És a segítség mégsem érkezett meg. Ezért a magyarok továbbra is szkeptikusak. Megtanulták a leckét, hogy a bajban csak magunkra számíthatunk.”
Képes volt tetézni ezt, mikor a Washington Examiner kérdésére azt válaszolta: „Tudja, újra elkezdtek sugározni, és mi nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy ez valamiféle jelzése annak, miszerint be kívánnak avatkozni az országgyűlési választásainkba.”
A jelenlévő diplomaták alig jutottak szóhoz a megrökönyödéstől, ugyanis diplomáciában még helyettes államtitkári szinten sem beszélünk így. Hogy Dancs Ferencnek mi a saját véleménye a Szabad Európa 1956-os vagy akár mostani szerepéről, az egészen pontosan az ő magánügye, ő ott Magyarországot képviseli. Így ha mond valamit, az az ország külpolitikájának és hivatalos véleményének része. Ennél durvábban ártani az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatának nem is lehetett volna, józanabb kormányok ilyenkor váltják le a magát elnyilatkozó diplomatát és helyezik át Ulan Batorba, alpótsegdédportás-helyettesnek, intézkedési és nyilatkozási jogkör nélkül. Ez nem történt meg.
Akkor vegyük az állításokat: sugároz adásokat a Szabad Európa Rádió magyarul? Nem sugároz.
Ugyanis bár van magyar Szabad Európa, de az egy online híroldal. Ha azt nekem behozza a helyettes államtitkár úr akármilyen rádión, fizetek egy üveg Chivas Regalt. A hangvétele nem túl kormánypárti, de ez főleg annak köszönhető, hogy elindulása óta folyamatosan próbálják akadályozni a működését a magyar kormány részéről. Mondott olyant a Szabad Európa 1956-ban, hogy „a nyugati segítség órákon belül megérkezik”?
Ez már jobb kérdés. A városi legendárium szerint mondott, nekem még a nagyszüleim is emlékeztek rá, csak hát – évtizedekkel később. És az emlékezet különös dolog, elég csak annyit említenem, hogy itt és most hányféleképpen képesek emlékezni a szemtanúk a 2006-os eseményekre… Mindenesetre ebben az ügyben volt vizsgálat. A. Ross Johnson, a Wilson Center kutatója ilyen felhívást nem talált, talált ugyan egy lapszemlét (a brit Observer írását szemlézték benne) amiben elhangzott egy így is értelmezhető mondat, ezt idézzük:
„Elkerülhetetlenül nyomás nehezedik az Egyesült Államok kormányzatára, hogy katonai segítséget küldjön a szabadságharcosoknak.” De ez azért nem ígéret és nem is ismételték fél óránként. Akkor mire emlékeznek a tanúk?
A Szabad Európán kívül akkoriban egész sor nyugati rádióadónak volt magyar adása, az Amerika Hangjától és a BBC-től kezdve Madridig – azt már én teszem hozzá, hogy a honi rádiózásban is káosz uralkodott, simán elképzelhető volt, hogy egy vidéki, de országos sugárzású adóval rendelkező stúdióban ezt olvasták be, akár többször is. Még azt sem zárnám ki, hogy Moszkva kalózkodott az éterben: két dolog bizonyos, az egyik, hogy valami ilyesmi elhangzott, a másik, hogy a Szabad Európa Rádió archívumában ennek nincs nyoma, pedig megvan minden adás, sőt, a teljes adminisztráció is. Ettől még az akkori Szabad Európának voltak tévedései, a 2007-es Johnson-tanulmány szerint:
„Az egyes műsorszámok között, névtelenül elhangzottak olyan jelszavak, mint „Munkások! Hazafiak! Ne engedjétek megbontani a forradalmi egységet! Nincs más választás! A hazáért vagy ellene!”, „Gyilkosokkal nem kötünk békét!”, „Azonnal vonják vissza a statáriumot!”. Ezek mai füllel furcsának hatnak, és akkortájt sem volt erre szakmai magyarázat.”
De semmiféle nyugati segítséget nem ígért ez az adó. Hogy a legenda miből származik, az jó kutatási téma lehetne ráérő és tudós emberek számára. Azonban térjünk vissza a mába. Mit jelent ez? Azt, hogy az eddigi mumusok – Soros, Brüsszel. LMBTQ – mellé Orbán Viktor beemelte az Amerikai Egyesült Államokat is a választási kampányba, és ezt a magyar diplomácia részévé teszi. Csakhogy Washington nem olyan jámbor és béketűrő, mint Brüsszel. Nincs közel, de ha egyszer megharagszik, annak következményei lesznek. Üzentünk mi már hadat nekik, annak sem lett jó vége. Még klasszikus vicc is született róla, amit mindenki ismer, nem is idézem – de erről a mostani helyzetről is csak egy vicc jut eszembe, ez viszont az enyém, más még nem ismeri. Elképzelem, ahogy a közeljövőben interjú készül Dancs helyettes államtitkárral a CNN számára:
– Mr. Dancs, ön tehát azt állítja, hogy a Biden-adminisztráció beavatkozott a magyar választásokba?
– Igen, állítom.
– És hogyan tette?
– A Szabad Európa útján.
– Ezt mintha a Rákosi és Kádár nevű magyar politikusok is emlegették volna régebben… és mondja, mikor tették?
– Mikor, mikor… Jövőre!
Körülbelül ez a helyzet.
Forrás: Újnépszabadság