Senki ne várja, hogy mi, politikusok oldjuk meg a kialakult helyzetet és győzzük le a kormányt, mi ezt a lehetőséget már eljátszottuk – erről beszélt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Magyar Hangnak adott interjújában. A politikust kérdeztük bécsi lakásáról, az ellenzékhez érkezett külföldi pénzekről és arról is, meddig van értelme az ellenzéki politizálásnak.
Hadházy Ákos szerint nem lehet megvárni, hogy magától becsődöljön a rendszer.
– Az idei vagyonnyilatkozatokból kiderült: Ausztriában vett lakást ön, illetve Polt Péter legfőbb ügyész is. Gondolta volna valaha, hogy lesz önökben valami közös?
– Elvileg mindkettőnknek az lenne a feladata, hogy a korrupciót visszaszorítsuk. Ez közös, az más kérdés, hogy rajta nem nagyon látom az igyekezetet.
– A lakásnál maradva: ön többször is támogatást kér követőitől, közben mégis futja bécsi lakásra. Ezt nem tartja visszásnak?
– Természetesen a kettő között nincs összefüggés. A lakást a szekszárdi házunk eladásából fizettem jórészt, és hitelből. Adományt a választási kampányra kértem az emberektől, illetve arra, hogy fenn tudjam tartani a stábom addig, amíg Kövér László nem engedte meg, hogy letegyem a képviselői eskümet.
Végül a nyári adományok a tiszteletdíjamat is fedezték nagyjából, de ez már jóval a lakásvásárlás után volt.
Lehetne esetleg kellemetlen, ha abban a rövid időszakban vásároltam volna a lakást, amikor úgy változtatták meg a vagyonnyilatkozati rendszert, hogy nem kellett benne feltüntetni az ingatlanokat. De én sokkal korábban vásároltam.
– Ha egy szóval kellene jellemezni az ellenzék jelenlegi tevékenységét, mit mondana?
– Alibizés. Ma már kevés a parlamentben szép interpellációkat mondani. Az Egyenes beszéd műsorba bemenni, és hirdetni az igét, szintén alibizés, és az is, ha az ellenzéki pártok azzal vannak elfoglalva, hogy próbálják megzsarolni vagy megvásárolni egymás politikusait.
– Pedig úgy tűnik, most az ellenzéki slágertéma a DK–Momentum-párharc lesz, benne Dobrev Klára és Donáth Anna rivalizálása. Ön kinek drukkol?
– A 2022-es vereség oka nem az volt, hogy nem a korábbi miniszterelnök vagy az ő jelöltje lett a hatalom kihívója. Az ok az volt, hogy nem voltak meg egy tisztességes választás feltételei. Nem demokráciában élünk, hanem hibrid rezsimben. Egy példa csak: a Fidesznek korlátlan mennyiségű pénz áll a rendelkezésére. Az ellenzék ezt ügyetlenül úgy próbálta ellensúlyozni, hogy Amerikából fogadott el adományokat, amit a propagandagépezet ellene fordított.
– Tehát az a tanulság, hogy az ellenzék ne fogadjon el pénzt külföldről?
– Ha nem utólag értesültem volna ezekről a pénzekről, azt javasoltam volna, hogy ne fogadjuk el, mert nyilvánvaló, hogy a 3-4 milliárd forint csak a töredékét egyensúlyozza ki annak, ami a kormány rendelkezésére áll. Évente 50 milliárdos a Rogán-féle propaganda-minisztérium költése, ezeken felül a közmédiára jut évi 120 milliárd.
– Akkor ennél csak nagyobb összeget érdemes elfogadni külföldről?
– Nem jó választ ad az ellenzék, ha a külföldi segítségben bízik. Végre be kell látni: csak mi magunk tudjuk megoldani a problémáinkat. Én azt nem tudom megítélni, hogy ezek a pénzek a Fidesz játékszabályai szerint törvényesek voltak-e vagy sem. De abban biztos vagyok, hogy nem volt tisztességtelen. Önmagában teljesen rendben van, ha egy demokratikus országtól egy másik demokratikus ország politikai közössége adományokat fogad el. Ezt a Fidesz és Orbán Viktor is megtette a rendszerváltás környékén.
– Ön évről évre rengeteg korrupciós ügyet tár fel, és nem úgy tűnik, mintha ez tömegeket érdekelne. Nem lenne több értelme más témákat vinni?
– Nem fogadom el, hogy az embereket ne érdekelné a korrupció, a felmérések és a saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy zavarja őket.
– Mégis a Fideszre szavaznak.
– Nem tudjuk, mi lett volna akkor, ha a korrupciót feltáró munkát nem végeztük volna el. Azt, hogy ennek ellenére nem nyertünk, a propagandagépezet biztosította.
Amíg ezen átsiklunk, és csak egy-egy üggyel foglalkozunk, nem pedig rendszerrel, addig ezek mind bukni fognak. Meglepődve látom, hogy az ellenzék épp mintha elfelejtené a tanárok és a diákok tiltakozását, helyette az akkumulátorgyárakkal kezdett foglalkozni. Pedig ez az ügy is elbukhat a legképtelenebb ellennarratíva miatt is, ha utóbbi több emberhez jut el, mint az ellenzéké.
– Az ellenzéki szavazókat sem mozgatja meg a közmédia kérdése. Több mint 1,9 millióan szavaztak a hatpárti szövetségre, közülük lehetnének százezrek az utcán, de nincsenek.
– Ennek az egyik legfőbb oka, hogy az ellenzék azt mondja, egy új miniszterelnök-jelölttel majd jobbak lesznek. Így kisebb az esély, hogy tömegek mozduljanak a propaganda ellen.
Olvastam Donáth Anna beszédét, miszerint készülni kell arra, hogy a rendszer egyszer majd megdől, amire példának a Horthy- és a Rákosi-rendszert mondta. De ezek nem maguktól dőltek meg, az egyikhez a II. világháború vezetett, a másikhoz az ’56-os forradalom.
Nem tartom jónak, ha az a stratégia, hogy 30 évet várjunk, amíg magától becsődöl a rendszer. Hibrid rezsim ellen hibrid forradalom kell. Ez olyan békés nyomásgyakorlást jelent, ami tiszta választások kiírására kényszerítené a kormányt. Vagyis tüntetni kell, sztrájkolni, akár utakat lezárni. Számomra az egyetlen szellemi kihívás, hogy hogyan lehet azt az időpontot elkapni, amikor az emberek már hajlandók tömegesen fellépni a rendszer ellen a jogaikért, de az még nem torkollik erőszakba.
– Ha már hétvégi beszédek: Gyurcsány Ferenccel egyetért abban, hogy „aki nincs a kormány ellen, az vele van”?
– A korábbi miniszterelnök nagyon sok igazságot mondott az elmúlt években, valószínűleg ebben is igaza van. Nagy kérdés, hogy az igazságnak jót tesz-e, ha pont ő mondja ki.
– Visszatérve: aki az elmúlt években tüntetett vagy petíciózott, azt tanulhatta meg, hogy ezeknek az égvilágon semmi haszna nem volt.
– Mert kevesen vettek részt a megmozdulásokban. Hogy is vettek volna részt többen, hiszen senki nem szervezte meg az embereket!
A tüntetés csak „tüntike”, ha ötszázan mennek el, valódi nyomásgyakorlás, ha százezren. Az a baj, hogy az ellenzék még csak beszélni sem hajlandó arról, hogy feltételeket támasszon a kormánynak.
– Ha feltételeket támasztanának, Orbán Viktorék legfeljebb csak elmosolyodnának ezen.
– Csak ha az látszik rajtuk, hogy nem veszik komolyan maguk sem. És hogy nincs az ellenzék mögött az emberek támogatása.
– Láthatóan nincs.
– Előbb-utóbb meg kell érteni: sikeres lehet a nyomásgyakorlás, ha elegen vagyunk. Mondok egy fájó példát, de kiemelném, hogy nem vádolok senkit sem miatta. Amikor elsőként a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgták a polgári engedetlenkedő pedagógusokat, ha akkor a tanári kar maradéka azt mondja, hogy addig nem mennek be, amíg nem veszik vissza őket, egyenes út vezetett volna a rendszer megdőléséhez. Ugyanis a kormány két dolgot tehetett volna: visszakozik vagy beszántja az egész gimnáziumot.
Előbbi esetben megdől a „nem lehet mit tenni” elmélet, utóbbi nyilván elemi indulatokat keltett volna. És az ellenzék is megtehette volna, hogy támogatja anyagilag azt az ötven embert, amíg új munkát találnak.
– Hogy várható el egy civiltől, hogy kockáztassa az egzisztenciáját?
– Nem megy másként.
– Mindenkinek etetnie kell a gyerekét és fizetni a hitelt.
– Öt embert ki lehet rúgni, ötszázat bajos, ötezret lehetetlen. De igen, kockázatvállalás nélkül nem lesz változás. Senki ne várja, hogy mi, politikusok oldjuk meg a kialakult helyzetet, és győzzük le a kormányt, mert mi ezt a lehetőséget már eljátszottuk. Nekem is részem van abban, hogy idáig jutottunk.
Csak 2013-ban léptem ki a Fideszből, és az is lehet, hogy nem érveltem megfelelően 2018-ban a pártok együttműködése mellett. Az elmúlt négy évben sem tudtam elég embert meggyőzni, hogy az ellenzék egyetlen esélye, ha kikényszeríti a tiszta választási feltételeket.
Blöfföl és hazudik, aki azt mondja, hogy egy árnyékkormánnyal vagy más módon leváltható a hatalom a jelenlegi feltételek mellett. Most már csak rengeteg civil ember kockázatvállalása segíthet, na és persze a sok munka. Utóbbit is elalibizték a pártok: nem szervezték meg saját magukat. A nyomát se látni, hogy azt a minimális célt megvalósítanák, hogy minden faluban legyen két emberük, akik majd segítenek eljuttatni az üzeneteinket.
– Ha ennyire elégedetlen a pártokkal, miért nem szervez egyet?
– Két dologban érzek felelősséget: az egyik, hogy ellenállásra buzdítsam az embereket. A másik, hogy legyen megfelelő mennyiségű aktivista, aki a kormányváltás sikeréért dolgozik. Mert nem a pártok a fontosak, hanem ezek az emberek, és én már évek óta dolgozom ezen. Fogok is.
– Tavaly arról beszélt, hogy „magányos harcosként általában nem lehet nyerni”. Ebből kiindulva nem érzi mégis, hogy jó lenne egy politikai közösség tagja lenni?
– Nem érzem magam magányos harcosnak. Annál jobbat Kövér László nem tehetett velem, mint hogy fél évig nem engedte letenni az eskümet, mert így érezhettem az emberek támogatását. Azt sem érzem, hogy ne lennének politikusok, akikkel beszélgetni tudnánk, de a pártok meggyőzését én már feladtam.
– Meddig van értelme az ellenzéki politizálásnak?
– Ha elhagyjuk azt a pontot, hogy már nem lehet békés úton leváltani a kormányt, onnantól kezdve csak a hatalomban maradásukat segíteném a munkámmal. Mert mutogathatnak rám, hogy „itt az ellenzéki képviselő, demokrácia van”. Akkor csak lemondani szabad.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 6. számának (2023. február 10–16.) nyomtatott változata.
