Ahogyan azt korábban ígértem, betekintést kértem a Diákhitel Központ néhány szerződésébe. Némileg meglepő módon meg is kaptam a lehetőséget, sőt, fotókat is készíthettem – persze ez nyilván összefügg azzal, hogy zömében a Magyar Péter vezérigazgatósága alatt születt szerződések érdekeltek. A feladatot is ő maga adta, amikor arról beszélt, hogy az állami cég vezetőjeként felesleges és túlárazott szerződéseket írt alá Balásy Gyula cégeivel.

Sajnos azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem csak a propagandasajtót finanszírozó szerződések hasznossága és/vagy ára volt megkérdőjelezhető. Amit láttam, az szerintem a büntetőjogi felelősség kérdését is felvetheti százmilliós nagyságrendű, egyéb szerződéseknél is. Egy Facebook-poszt terjedelme természetesen nem alkalmas az összes szerződés elemzésére, de a közeli jövőben igyekezni fogok bemutatni ezeket az eseteket, hiszen rendkívül tanulságosak, jól mutatják a rendszer működését.

A propaganda hirdetéseit elosztó New Land Média keretszerződésének ajánlati árait most sem mutatták meg (törvénytelenül), de a lehívott megrendelések áraiból azért lehet következtetéseket levonni. Ez egy évi 50 milliárdos csalássorozat, aminek így a Diákhitel Központ hirdetésein keresztül néhány bizonyítékát láthattam. De vannak itt közvélemény-kutatások, erősen megkérdőjelezhető árazással, tanulmányok, amik valószínűleg soha el sem készültek, vagy ha igen, akkor azok mosolyt fakasztóan primitívek és semmitmondóak és még sok, nagyon furcsa szerződés.

El kell mondanom azt is, hogy nálam okosabb emberek, köztük barátaim is azt javasolták, ne írjam meg a látottakat, mert a Diákhitel Központ korábbi vezetőjének hívei meg fognak köpködni. Viszont ha nem írnék erről, akkor magamat kellene leköpnöm. Különben is, megszoktam már, hogy a propaganda által felhergelt honfitársaim így reagálnak, de ha eddig sikerült elkerülnöm, nem most szeretném elkezdeni a megalkuvást.

Azoknak, akik feltétel nélkül bíznak Magyar Péterben, azt tudom javasolni, ne olvassák el az ezekről a szerződésekről szóló posztjaimat. Vele egyébként egyetértek abban, hogy a jelenlegi ellenzék komoly megújulása nélkül esélytelen a rendszer megdöntése. Viszont sajnos téved vagy szándékosan hazudik, amikor azt mondja, hogy egy hibrid rezsimben a kormány biztosan leváltható választásokon, csak a megfelelő jelölt (vagyis az ő) hiánya miatt nem sikerült ez eddig.

És abban is téved, ha azt gondolja, hogy az ellenzék egysége nem fontos (az egység persze nem azt jelenti, hogy bárkinek is bérelt helye kenne, Zuglóban mi is azon dolgozunk, hogy eltávolításuk a hiteltelenné vált figurákat az önkormányzat éléről). Persze elvileg lehet úgy is, ha totálisan megsemmisíti az eddigi ellenzéket, ez viszont nehezebb akkor, ha a múltbeli tevékenységük miatt kétes megítélésű figurákkal áll össze, vagy jogos támadási felületet ad az új vezető múltbeli tevékenysége.

Folytatása következik!

A szerző Facebook-bejegyzése 2024. április 25-én.

A szerkesztő megjegyzése

Érdekes és tanulságos levél-, illetve hozzászólás-váltás követte a posztot a két főszereplő között a fenti bejegyzés alatt:

Péter Magyar  
Tisztelt Képviselő Úr! Ez így egy szimpla rágalmazás. Természetesen, ha az Ön célja, hogy a rogáni propagandával karöltve próbálja akadályozni, hogy NER-t és a hozzá tartozó szatelit [helyesen: szatellit – u7 szerk.] pártokat tizennégy év után végre egy – valódi alternatívát kínáló és erőt felmutató – politikai közösség leváltsa, akkor majd idővel elszámol a lelkiismeretével.
Jó posztolgatást! Üdvözlettel a TISZA Párt országjáró körútjáról, útban Tolna városába.

Hadházy Ákos
Kedves Péter Magyar!
Ön jogász, tehát biztosan tudja, hogy rágalmazás vádja eseten helye van a valóság bizonyításának. Ezt a következő napokban meg fogom tenni. Az egyértelmű tények mellett sok kérdésem is van ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban, szívesen feltenném ezeket személyesen önnek.
Egyébként pedig higgye el, hogy önön kívül vannak még néhányan, akik meg akarják dönteni ezt a rendszert. Az viszont nem sokban különbözik a Fidesz módszereitől, ha mindenkit azonnal ellenségnek tekint, aki nem feltétlenül ért egyet önnel. Ha egy új rendszer ilyen elvek mentén működne, akkor az valójában nem is lenne új rendszer.