Fideszék benyújtottak egy szuverenitásvédelminek becézett törvényt, ami meglehetős visszhangot váltott ki a kormánykritikus sajtóban. Egyre másra jelennek meg a cikkek, amelyek felhánytorgatják egyfelől, hogy annak idején Orbánék mily lelkesen fogadták el Soros György támogatását és ösztöndíjait, később pedig a német CDU és CSU alapítványaitól származó milliókat. (A neten a mai napig megtalálható például a Fidelitas 2018-as toborzó felhívása, amelynek végén felsorolja az ifjúsági szervezet támogatóit, a Fidesz mellett – láss csodát! – a Hanns Seidel és a Konrad Adenauer alapítványokat. Úgyhogy akkoriban nemhogy az ország szuverenitását féltették volna a külföldi befolyástól, de szinte büszkélkedtek nemzetközi kapcsolataikkal.) Az ellenzéki orgánumok azt is a szemére vetik a kormánynak, hogy amit idehaza kifogásol, azt maga viszont előszeretettel teszi, amikor mindenféle módon megpróbálja befolyásolni más országok választási eredményeit, és nemcsak a magyar kisebbségek (láthatólag nem túl eredményes) támogatásával, de akár még a francia szélsőjobbnak nyújtott hitelekkel vagy Szlovéniában felvásárolt médiumokkal is.
Őszintén szólva nem igazán értem a felhorgadást, hiszen Orbán Viktor korábbi tetteinek fényében semmi meglepő nincs mostani törekvéseiben. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ellenzéki ökröcskéknek!
Simicska (ha még emlékszünk a Fidesz zseniálisan gátlástalan gazdasági háttér-emberére) már a kilencvenes évek elején privatizálta a Magyar Hirdető akkor még monopolhelyzetben lévő, közterületi üzletágát, majd szisztematikusan hozott létre és vásárolt fel plakátcégeket a rohamosan fejlődő piacon. A Fidesz „természetesen” ár alatt vásárolt (netán ingyen is kapott) plakáthelyeket a választások előtti kampányokban. E gyakorlat ellen egészen addig nem voltak erkölcsi kifogásaik, amíg a G-nap után már nem ők, hanem a Jobbik lett Simicska kedvezményezettje. Ekkor bezzeg azonnal csalást kiáltottak, ÁSZ-vizsgálatot kezdeményeztek, törvényt módosítottak… Ha már Simicska Lajost emlegettem, még egy példa a Fidesz szemérmetlenkedéseiről: a közterületi reklámhordozók piacán akkoriban működött egy ESMA nevű cég, amelynek tulajdonosa MSZP-közeli üzletember hírében állott. Bár a cég a maga kandelábertábláival (elefántfüleivel) nem volt számottevő konkurense Simicska cégeinek, de az akkori „bátorak” megszavazták a törvénymódosítást, ami „közlekedésbiztonsági okokra” hivatkozva betiltotta ezt a fajta reklámeszközt. Az önmagában is siralmasan röhejes történet slusszpoénja még kicsit váratott magára: miután az így vesztességessé vált ESMÁ-t megvette Garancsi István, újabb bátor döntéssel megszűnt az elefántfülek tilalma…
Azzal persze nyilván egyet lehet és kell érteni, hogy a magyar pártok ne külföldi pénzekből kampányoljanak, hiszen tudjuk, nincs ingyen ebéd: a számlát valaki, valamikor benyújtja. De valós – ha úgy tetszik: szuverén döntéseken alapuló – választási eredmények csak akkor születhetnek, ha a hatalom birtokosai sem folytathatnak társadalmi célú reklámnak hazudott politikai propagandát állami (tehát köz-) tízmilliárdokból, nem kapnak olcsó hirdetési felületeket korábbi és majdani kompenzációk fejében, nem jutnak aránytalan előnyökhöz a közszolgálatinak már gúnyosan se nevezhető médiában. Ehhez kellene valódi bátorság.
