Az emigrációra kényszerült felesége, gyermekei, testvére, legközelebbi munkatársai a távolból búcsúztak.
„Putyin megölte, de nem törte meg” – ez állt egy, a Boriszovszkoje temető előtti fán ülő fiatal gyászoló által tartott táblán. Az oroszországi valóság ismeretében meglepően sokan kísérték végső útjára a rezsim egyik Sarkkörön túli büntetőlágerében máig tisztázatlan körülmények között február 16-án 47 évesen elhunyt Alekszej Navalnijt. Vlagyimir Putyin legádázabb és legismertebb ellenfelét pénteken temették el Moszkvában. A kontinensnyi Oroszország lakóinak jórésze, még ha értesült is az ellenzéki vezér haláláról, temetéséről már aligha: a rezsimhű, korlátozások nélkül működő, mindenki számára elérhető orosz média mélyen hallgatott az eseményről. Csupán Dmitrij Peszkov reggeli sajtótájékoztatóján elhangzottakat közölték a hírügynökségek. Vlagyimir Putyin szóvivője azt mondta, „a Kremlnek nincs mit mondania Navalnij hozzátartozóinak a temetés napján”, és hozzátette, hogy a Kreml nem állíthatja azt, hogy Navalnij „politikai személyiség volt”. Peszkov figyelmeztetett, hogy a Navalnij temetésének napján tartott nem engedélyezett gyűlések résztvevőit „a törvénynek megfelelően felelősségre fogják vonni”.
Amint az előre látható volt, a tragikus sorsú ellenzéki vezető temetése egyben békés rezsim-, Putyin- és az ukrajnai háború elleni demonstrációvá vált. A Navalnij egykori csapata, a Mediazone független orosz portál és több nemzetközi média által is interneten élőben közvetített szertartástól fémkordonokkal, rohamrendőrökkel távol tartott néhány ezer ember kitartóan skandálta Navalnij nevét, virágesőt szórtak a koporsót rohamléptekben szállító autóra, de a „Köszönjük Alekszej!” „Putyin gyilkos vagy!”, „Nem a háborúra!” szólamok sem maradtak el.
A hatóságok mindent megtettek a nyilvános temetés megakadályozásáért – először is nem akarták kiadni a politikus holttestét, majd arra akarták kényszeríteni édesanyját, hogy a nyilvánosság kizárásával, titokban a börtön közelében, ne pedig Moszkvában temessék el, megfélemlítették a temetőket és a temetkezési vállalkozókat. Pénteken reggel már Moszkva azon külső kerületében, ahol egykoron Navalnij is lakott, Marjinóban a templom és a temető közötti mintegy fél órás járásnyi útszakaszt megszállták a rohamrendőrők, fémkordonokat telepítettek, a Meduza emigrációban működő ellenzéki portál tudósítása szerint a lámposzlopokra is térfigyelő kamerákat telepítettek. A templomba csak a legközelebbi hozzátartozókat engedték be, a közeli iskolába járó gyerekek szüleit értesítették, hogy csak délután fél négy óra után menjenek gyermekeikért. Az általános magasfokú készültség is azt jelzi, a Putyin rezsim holtában is tartott attól, akinek nevét sosem volt hajlandó kimondani az elnök. Nem véletlenül.
A templom körül gyülekező tömeg azt skandálta: „Nem féltél és mi sem félünk!”
A temetői szertartás alatt Frank Sinatra, My way/Az én utam című dala szólt, koporsóját a Terminátor2 film főcímdalára engedték le a sírba. Felesége, Julija megható videóüzenetben a távolból búcsúzott. Ő férjével együtt hazáját is elveszítette – miután személyesen Putyint tette felelőssé férje meggyilkolásáért és bejelentette, hogy megpróbálja tovább vinni férje harcát és mozgalmát, hazatérte esetén ő is börtönben végezné.
A temetőbe a szertartás alatt csak keveseket engedtek be, de a sír bezárása után végül a hatóságok engedtek, beengedték a helyszínt elhagyni nem hajlandókat. A temetés alatt senkit sem tartóztattak le, de reggel – az ellenzéki orosz portálok szerint – 13 legközelebbi, még Oroszországban tartózkodó egykori munkatársát megakadályozták, hogy elhagyják lakásukat. A szibériai Novoszobirszkben azonban szétverték a Navalnij emlékére rendezett emlékmenetet, többeket őrizetbe vettek.
Az orosz ellenzék ikonikus vezetőjét számos nyugati nagykövet is elkísérte utolsó útjára, Magyarország moszkvai külképviseletének vezetője nem volt köztük.
Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2024. március 2-án.
A kiemelt képet beillesztette: u7szerk.
