Leginkább a céltalan gonoszság viseli meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét
Ízléstelen, ördögi játék folyik, ahol a legelesettebbek érdekeit a hatalom teljesen figyelmen kívül hagyja. Mintha örömüket lelnék abban, hogy törjenek-zúzzanak. Többek között erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Iványi Gábor. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjével beszélgettünk iskolabezárásokról, Magyar Péterről, politikai kereszténységről, a reményről és a boldogság titkáról.
– Egy éve beszélgettünk utoljára, azóta a MET helyzete nem javult, sőt a NAV-inkasszó miatt nyáron anyagilag padlóra került. Egészen a közelmúltig 20 ezer rászorulóval foglalkoztak, olyanokkal, akik az állami rendszerből kihullottak. Az állam, támogatás helyett, mégis gáncsolja önöket. Sok találgatás ismert arról, hogy mi lehet ennek az oka, de ön mivel magyarázza, miért történik mindez?
– Ez egy nehezen megfejthetődolog. Van benne valami beteges, kibékíthetetlen düh. Nem bírják elviselni, hogy az elmúlt 13 évben akkor is talpon maradtunk, amikor minden eszközzel akadályoztak, megnyirbálták a finanszírozást, elvették egyházi státuszunkat, egyre kiszolgáltatottabbá váltunk.
– Többször utalt arra, hogy emögött Orbán Viktor személyes haragja állhat.
– Még az első kormányzati ciklusa alatt, 2000 környékén Balog püspökkel megüzente, ha kiállok vele egy közös fotóra, akkor kiemelt támogatást fogunk kapni. Én viszszaüzentem Balog Zoltánnal, nem tartunk igényt kiemelt támogatásra, elég nekünk az, ami törvény szerint jár. Orbán ezen állítólag vérig sértődött. Ráadásul továbbra is bíráltam azokat a döntéseit, amelyek meggyőződésem szerint a jogállam lebontását célozták. Egyébként ezt tettem a Gyurcsány-kormánnyal szemben is.
– Most az iskolakezdés előtt pár nappal kiderült, több oktatási intézményüktől is megvonta az állam a működési engedélyt. Sikerült minden gyereknek azóta helyet találni?
– Az iskolakezdés után egy héttel körülbelül kétszáz gyerek sorsa még mindig megoldatlan. És akkor még ott vannak azok a nagyobb gyerekek, fiatal felnőttek, akik már betöltötték a tizenhatodik évüket, nem iskolakötelesek, de nálunk esélyt kaptak arra, hogy befejezzék a tanulmányaikat, és emberhez méltó életük, munkájuk legyen. Volt, ahol az iskola mellé családi bölcsődét szerveztünk, a fiatal anyukák a szünetben megszoptathatták a kicsiket. Támogattuk, biztattuk őket, hangsúlyoztuk, nem ítéljük el őket, csak jöjjenek, tanuljanak. Valószínű, hogy ők visszazuhannak a reménytelenségbe, elkallódnak. Abaújkéren minden hajnalban negyven környező településről szedtük össze a diákokat, és szállítottuk be az iskolába. Igaz, egy rozoga buszunk volt, de ezek a gyerekek másképp nem jutottak volna be olyan intézménybe, ahol szakszerű oktatást kapnak. A pesti és szegedi iskoláink bezárása körülbelül ötszáz diákot érintett, többségük hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő. Szegeden a gyerekek már a másnapi évnyitóra, az új tornaterem átadására készültek, amikor megkapták az értesítést, megszűnt az iskolájuk. Volt, aki rohamot kapott.
– Ha ilyen szintű az érdeksérelem, nem lehetne jogi úton megtámadni a kormányhivatalok döntéseit?
– Mivel ezer sebből vérzik a döntés, jogvédelmet kértünk az iskolák számára. A Fővárosi Törvényszék szeptember 18-án értesített bennünket, hogy a budapesti iskolánk esetében helyt ad a kérelmünknek, így annak elvileg halasztó hatálya van a végrehajtásra. A döntés még nem jogerős, a kormányhivatal megtámadhatja, ráadásul augusztus 27-én törölték a budapesti iskolát az oktatási intézmények nyilvántartásából. Ezek a diákok már korábban kiestek az állami iskolákból, ott nem volt szakszerű segítség, gondoskodás számukra, sokuknak mi voltunk az utolsó esély. Most visszakényszerítenék őket oda, ahol már kudarcot vallottak. Hogyan gondolta azt a hivatal, hogy egy kisgyereknek, aki a családjával Budapesten él, megfelelő lesz a kijelölt ózdi vagy nyíregyházi iskola? Volt olyan speciális nevelési igényű gyerek, akit a Pilisbe, a szlovák gimnáziumba vagy egy pesti két tannyelvűbe utaltak. Az iskolák sok helyen vissza is utasították a megkeresést, mondván, nincsenek felkészülve ezeknek a diákoknak a fogadására. Ráadásul ezeknek a hátrányból induló gyerekeknek szakvélemény alapján szakértői bizottság kell, hogy kijelölje az alkalmas iskolát, nem egy kormányhivatal.
– Vannak még olyan oktatási intézmények, ahol rezeg a léc?
– A szabolcsi Márokpapiban szakképző iskolát, technikumot működtetünk. Azt is ki akarják csavarni a kezünkből, de még sikerült talpon maradnunk. Ez az iskola is úgy indult, hogy második esélyt adtunk azoknak, akik más iskolában nem találták a helyüket, nappali vagy akár esti tagozaton. Az orosházi Wesley fejlesztő iskolát is el akarják venni tőlünk, névtelen feljelentések alapján folyamatosak az ellenőrzések, egyelőre nem tudtak fogást találni rajta.
– A júliusban bejelentett inkasszó után miből tudnak gazdálkodni?
– Adományokból tartjuk fenn magunkat. A Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítványunkra érkező juttatásokat a hatalom nem tudja elvenni, így most azt a pénzt tudjuk a mindennapi működésünkre felhasználni. A dolgozóinknak igyekszünk legalább a nettó bért kifizetni, de előfordul olyan hónap, hogy ez sem sikerül. A hatalom szerint másfél milliárd forinttal tartoztunk, így az inkasszó még legalább fél évig tartani fog, ezt kellene valahogy kihúznunk. Most iskolákat vettek el tőlünk, valamint két idősotthont. Húszéves munkánk eredményét robbantják fel pillanatok alatt. Láthatóan lendületben vannak, úgy érzik, most kell szétverni mindent. Volt olyan vidéki intézményünk, ahol negyven gyerekkel vettünk át egy haldokló fejlesztőiskolát a megyétől azzal, hogy speciális nevelési igényű gyerekeket fogunk oktatni. Az évek során volt, hogy nyolcszáz gyerek is járt ide. Hörcsik Richárd viszont, a terület örökös kormánypárti választott képviselője mindent elkövetett, hogy ezt tönkretegye. Ő maga említette, hogy másfél éve szinte csak azon dolgozik, hogy kifüstöljön minket onnan, és adjuk át a helyet a reformátusoknak.
– Ilyen feltételek mellett lát esélyt az intézményrendszer megmaradt részeinek túlélésére?
– Már az is csoda, hogy tizennegyedik éve ilyen akadályok mellett tudunk létezni, örökös alkudozásokban a beszállítókkal. Igyekeztünk mindenben együttműködni a hivatalokkal, a pesti, IX. kerületi új iskolánkat most nyitottuk volna meg, a szülők és önkénteseink egész nyáron az épület szépítésén dolgoztak. Amit csak kért a hivatal, megoldottunk. Volt, hogy előírták, mozgássérültvécét is ki kell alakítanunk, pedig nincs is erre rászoruló diákunk. Megtettük. Utána azt kifogásolták, a mozgássérültvécében állítható tükörnek kell lennie. Mire mindennel elkészültünk, bejelentették, közüzemi tartozásunk miatt mégsem adnak működési engedélyt. Az egész ügy egy politikai játszma része. Ízléstelen, ördögi játék, ahol a legelesettebbek érdekeit a hatalom teljesen figyelmen kívül hagyja. Mintha örömüket lelnék abban, hogy törjenek-zúzzanak. Évek óta bizonytalanságban tartanak bennünket, 2011-ben az új egyházi törvénnyel kiebrudaltak minket, majd nyolc évvel később vallási tevékenységet végzőegyesületté nyilvánítottak, pedig mi vagyunk a negyedik legnagyobb vallási közösség az adók 1 százalékának felajánlása alapján. A magyar állam 15 milliárd forinttal tartozik nekünk, s miközben a legszegényebbeket segítjük, szava sincs arra, miből tegyük mindezt. Közben többfrontos háborút vívnak ellenem, a 2022. februári fegyveres NAV-razzia után hatóság elleni erőszakkal vádoltak meg. Holott csak be akartam menni az irodámba, míg a megjelent ellenőrök egy hivatalos iratot, házkutatási parancsot sem tudtak bemutatni. Egyébként ugyanebben az ügyben lett gyanúsított csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak vádjával Szél Bernadett és az akkor várandós Donáth Anna is.
– A kormány büszkén hirdeti keresztény kötődését.
– Ennek a politikai kereszténységnek semmi köze Jézushoz vagy az evangéliumhoz. Szoktam mondani, hogy ha ma Jézus miniszterelnök lenne, vajon mit tenne. Ellopná azt a pénzt, amit iskolákra kellene fordítani? Vagy a költségvetés meghatározó részét luxuscikkekre, saját és barátai gazdagodására költené? Vagy ehelyett foglalkozna azokkal a gyerekekkel, akik péntektől hétfőig, ha nincs iskola, nem jutnak rendes ennivalóhoz?
– Mi a véleménye a Szabadság-szobor talapzatára tervezett keresztről?
– Rendkívül súlyos eltévelyedésnek, elfogadhatatlan lépésnek tartom. Az egy kész emlékmű, a szobor önmagában a szabadság diadalát sugározza, a keresztnek ott nincs keresnivalója. Jóérzésű katolikusok is hangsúlyozzák, a kormány olyan dolgot erőltet, ami csak megosztja a társadalmat. Annyi szégyenteljes dolgot követnek el a vallás, a kereszténység nevében!
– Tavaly októberben, amikor a NAV a teljes állami normatívát levonta a számlájukról, levelet írt Orbán Viktornak, Novák Katalinnak és Kövér Lászlónak a segítségüket kérve. Kapott választ, akár informálisan?
– Semmiféle választ nem kaptam senkitől.
– Ha most találkozna Orbán Viktorral, mit mondana neki?
– Azt, hogy szégyellje magát. És hogy abból, amit tesz, világosan látszik: nem hisz Istenben. Nem hisz abban, hogy egyszer Isten ítélőszéke elé kerül, és el kell számolnia minden korábbi tettével. Még tán önmagában sem hisz, Orbán valójában egy hamisjátékos, aki a lehetőségeit kiaknázva, a hatalommal visszaélve azt tesz, amit csak akar. Ebben valóban ügyes, bár ez kétes dicsőség. A Biblia is azt mondja: „hogyan szerethetné a láthatatlan Istent az, aki a látható embert nem szereti?”. Felkavarta az alantas indulatokat, hogy gátlástalan hatalmi céljait elérje.
– Milyen hatása van mindennek a közhangulatra?
– Lassan mindent kontroll alatt tartanak, megfigyelnek. A léleknek szüksége van a szabadságra, különben úgy érzi magát, mint az az ember, aki nem jut szabad levegőre. Sajnos túl régóta tart ez az állapot, sokan már a Stockholm-szindróma jeleit mutatják: már eszükbe sem jut, hogy lázadhatnának, elfogadnak mindent, ami jön, sőt mentik fogvatartójukat. De nem szabad ebbe belenyugodnunk, szólnunk kell, kiállni magunkért. Sajnos sokan csak akkor kapnak észbe, amikor eltalálja őket a hajítófa. Nem kívánom azt, hogy eljussunk egy drámai összeomlásig, jó lenne előbb felemelni a fejünket.
– Sokan most Magyar Péterben és a Tisza Pártban bíznak. Ön mit gondol erről?
– Magyar Péter jó példa arra, hogy mindig van esély a változtatásra. Ha részese is volt valaki a hatalmi gépezetnek, megpróbálhatja azt helyrehozni, és innentől kezdve az igazság útján járni. Kívánom neki, hogy legyen ebben kitartó és megalkuvás nélkül való. Nekem kicsit problémát jelent, hogy mindkét oldalt egyszerre akarja leváltani, bár el kell ismerni, a korábbi ellenzéken belül van baj, ezerféle.
– Augusztusban az Oltalom Egyesület Dankó utcai székházának udvarán tartott adománygyűjtésen megjelent Tarr Zoltán is, a rendezvény után hosszan beszélgettek. Ismerték korábbról egymást?
– Akkor találkoztunk először, örömmel láttam, hogy Tarr Zoltán is eljött. Ugyanakkor kicsit zavart, hogy később azt nyilatkozta, bár elítéli a meghurcoltatásomat, de én is követtem el hibákat, amikor nem fizettem be a közterheket. Erről majd még szeretnék vele beszélgetni, lehet, hogy nincs teljes rálátása a történtekre. Tény, hogy hiba nélkül nem lehet dolgozni a legjobb szándékkal sem, de nem lehet kiszakítani a döntéseinket abból az összefüggésből, amibe a hatalom kényszerített minket. Ott nincsenek jó, csak rossz és kevésbé rossz döntések. A diktatúra olyan természetű, hogy nem tud megállni egy ponton, újabb és újabb rágnivaló után néz. Kell neki az életünk. Tönkre is megyünk bele. Több barátomon látom, felemészti őket. A napokban lett volna Donáth László öt éve tartó meghurcoltatásának újabb tárgyalási napja. Meggyőződésem, hogy a fegyelmezetten tűrt atrocitásoknak is szerepe volt abban, hogy ilyen korán távozott. És nem ő az egyetlen.
– Önt mennyire viseli meg ez a helyzet?
– Őszintén mondom, nagyon megvisel. Leginkább a céltalan gonoszság. Ha még lenne valami értelme, ha éppen ez a kis pénz hiányozna ahhoz, hogy Magyarország gazdasága egyenesbe jöjjön. Ha érteném, miért kell mindez. De széttaposni mindent, amit hosszú évek munkájával felépítettünk a rászorulóknak, csak azért, mert nem vagyunk hajlandók talpat nyalni… A XXI. században egy magát kereszténynek tartó országban ez elképzelhetetlen. Nem is kell ehhez kereszténynek lenni, egy kulturált országban ilyen nem fordulna elő. Vérig sérti őket maga a felvetés is, de a legelesettebbek ilyen eltiprása bizony a fasiszta diktatúrákra jellemző.
– Miből merít erőt?
– Én nem ennek a földi hatalomnak, hanem az örökkévalónak játszom. Remélem, az Úr kedvét leli bennem. Felnőtt életem munkával töltött éveinek több mint fele azzal ment el, hogy autokrata diktatúrák ellen küzdöttem. Az Örökkévaló erre látott engem alkalmasnak, pedig alapvetően kényelmes, békeszerető ember volnék. Ám ennél előrébb való az, hogy ne hagyjuk a kiszolgáltatottak alapvető jogait sérülni. Meghatározó élményem a Bibliából, amikor az Úr azt mondja Mózesnek: „Mégis mondd meg a fáraónak, hogy engedje el népemet!” Ez egy örök felhívás, egyszerűen nem tűrhetjük, hogy a mindenkori fáraók kényük-kedvük szerint sanyargassák a jogaikban korlátozott népet.
– Pár napja, Donáth Anna gyanúsítotti kihallgatása után az ügyészség előtt összegyűlteknek azt mondta, legyetek boldogok, mert ez rajtatok múlik. A körülmények ellenére ez ilyen egyszerű lenne?
– Saját lelkünk gondozása, karbantartása rajtunk múlik. Én egy ilyen gyötrelmes nyár után sem vagyok hajlandó lemondani arról, hogy az ősz melegbarna, piros, sárga színeiben gyönyörködjem, és keressem az elmúlásban is azt, ami másképp nem ragyogna fel. És megélem a Lélek vigasztalását, amelyben annak van része, aki nem adja fel, mert tudja, mindig van folytatás. Vagy az én életemben, vagy azokéban, akik utánam jönnek. Engem az is boldoggá tesz, hogy az út egy részét sikerül megtisztítanom, és a következők majd közelebb kerülnek ezáltal a célhoz. Közben az is igaz, elfáradtam, kicsit keserű a lelkem. Mégis boldog vagyok. Jézus a hegyi beszédben a nyolc boldogságról beszél, miszerint azok is boldogok, akik sírnak, mert majd megvigasztaltatnak. Vagy akik háborúságot szenvednek az igazságért. A boldogság ugyanis nem a tökéletes nyugalmi állapot, hanem az egyensúly. Amikor az ember a nehézségek ellenére is megőrzi az értékeket, méltóságát, hitelességét.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 38. számának (2024. szeptember 20-26.) nyomtatott változata.
