„Ha már ott van a kezedben, sokkal nagyobb az esélye, hogy olyan oldalakra is ellapozol, amelyekre online soha nem jutnál el”

Akkor van helye Magyarországon a nyomtatott sajtónak, ha nem a tradícióra hivatkozik, hanem arra épít, amit a digitális korban is csak ez a forma tud nyújtani – a nyomtatott újság kulturális jelentőségéről Hammer Ferenc íróval, szociológussal beszélgettünk.

Rég látott mozgolódás tapasztalható a magyar médiában. A piac jelentős részét uraló Mediaworks Zrt.-nél zajló átalakítások és a lapbezárási hullám újra felvetették a kérdést: szükség van-e még nyomtatott sajtóra? Van egy tábor, amely következetesen azt mondja: méltatlan, hogy Magyarország legyen az első európai uniós ország, ahol megszűnik a nyomtatott politikai napilap.

Szerintem a magyar kultúrában általában a méret a probléma. Pontosabban a méretgazdaságosság. Ez nemcsak a nyomtatott sajtónál jelenik meg, hanem sok más területen is. Elég belegondolni, hogy az elmúlt harminc évben, amióta van valódi kereskedelmi televízió Magyarországon, hány olyan magyar tévés produkció volt, amely nagyot ment a világban.

Nem volt ilyen.

Egy sem. És nem lehet egyszerűen arra hivatkozni, hogy kis nyelvterület vagyunk. Ott van például a héber, az is kis nyelv, mégis tele van a világ izraeli tévés produkciókkal. Vagy nézzük a popzenét: a román DJ-kultúra kifejezetten népszerűvé tudott válni Londonban. Voltak országok, amelyek éppen az elmaradottságot, a perifériára szorultságot, a marginalitást tudták jól tőkésíteni. Mi ebből is kimaradtunk.

Kérdés, hogyan kapcsolódik mindehhez a nyomtatott sajtó, amelyet különösen sújtanak a méretgazdaságosság korlátai.

Arra szerintem nincs komolyan vehető dogma, hogy mi méltatlan egy európai uniós országban, és mi nem. Ez ennél sokkal bonyolultabb kérdés. Ha nem volt méltatlan, hogy a sajtó-, a szólás-, az akadémiai és a politikai szabadságot mérő indexeken az alsó 25 százalékban voltunk, akkor ehhez képest az, hogy van-e papírújság vagy nincs, már nem sokat nyom a latban. Nem érdemes azon rugózni, hogy méltatlan-e a megszűnése. Sokkal inkább azon, hogy mit tud egy országos politikai napilap, amit az online nem.

Mit tudhat manapság, amikor a kommunikáció lényegében az online térben zajlik?

Azt a sajátosságát, hogy nem kattintasz tovább. Ha már ott van a kezedben, sokkal nagyobb az esélye, hogy olyan oldalakra is ellapozol, amelyekre online soha nem jutnál el. Ott nem kattintgatod végig az összes rovatot, hiszen a híreket eleve a közösségi médiában követed, ráadásul személyre szabott tartalommal találkozol. Amikor azonban az ember a kezébe vesz egy nyomtatott újságot, belépőjegyet vált egy olyan tartalomvilágba, amelyről nem tudja előre, mi van benne. Olyan kérdésekhez, témákhoz jut el, amelyekkel nem azért találkozik, mert különösebben érdeklik, és rájuk kattintott. Az előre nem látható tartalmakkal való találkozás szerintem egy ország és egy médiakultúra számára óriási érték. Az ember ilyenkor olyan kérdésekkel szembesülhet, amelyek addig ismeretlenek voltak számára. Ez pedig próbára is teszi: valóban jól tudta-e azt, amiről addig meg volt győződve? Lehet, hogy most olyasmit olvasott, ami alapján át kell gondolnia a korábbi véleményét. Ilyenkor történik meg az, ami egyre ritkábban fordul elő: az ember megváltoztatja a véleményét valamiről.

Nem is könnyű erre lehetőséget adni, amikor a tartalomfogyasztás jelentős része algoritmusok alapján működik: azt látom, ami eleve közel áll hozzám.

Így van. Csakhogy egy ilyen kicsi országban, ráadásul egy olyan fogyasztói kultúrában, amely mániákusan spórolós, ez még nehezebb helyzetet teremt. Ez a szemlélet a médiafogyasztásban is megjelenik.

Vannak, akik azzal érvelnek, digitális tartalomfogyasztás ide vagy oda, olyan lapok, mint a New York Times, ma is fenntartanak nyomtatott kiadást. Valamennyire csak megéri, nem? Mármint a hagyományőrzésen túl.

A New York Times nyomtatott kiadását nem lehet összehasonlítani a miénkkel. Egyrészt a mérete miatt, másrészt azért, mert globális előfizetői bázisa van. Egészen más körülmények között működik. A lényeg azonban nem az, hogy egy ország hogyan fest nyomtatott újság nélkül. Hanem az, hogy ez a forma sajátos módon járul hozzá ahhoz, amit a médiakutatók elképzelt közösségnek neveznek. Sok egymást nem ismerő ember ugyanazt az újságot olvassa. Attól még nem ismerik egymást, de mégis egy olyan közösséget alkotnak, amelyet ezek az újságcikkek hoznak létre. Ezért érdemes azon gondolkodni, hogy egy ilyen újság mit tud adni ennek az országnak.

Megjelent a Népszava Kultúra és Reflektor rovataiban 2026. július 5-én.