A közelmúltban a Minerva Kiadó gondozásában új Sadoveanu-kötet jelent meg, az Istorisiri din Ardeal, amely az író több erdélyi (köztük Sebes völgyi) ihletésű elbeszélését tartalmazza.
Sadoveanu tősgyökeres moldvai volt, ott született, az ottani ízes beszédet örökítette meg írásaiban, művei többségében Moldva népét, történelmét, tájait énekelte meg, de szívéhez nőttek más tájak, így Erdély, az erdélyi emberek is. Sokfelé járt „szűkebb pátriánkban”, de kedvenc „tanyája” végül is a Sebes völgye maradt. A „Valea Frumoasei”, ahol a Frumoasă és Sălene patakocskák a Sebes patakká egyesülnek.
Írásaiban szeretettel és ragaszkodással emlékszik meg az „Oaşa Mare” alatt elterülő völgyről és az ott megismert személyekről, Jánosi Pál sebesi erdőmérnöktől Badea Tornáig, a vadorzóból lett erdőkerülőig, a vadőrökről, a német eredetű Toni bácsiról és fiáról, Rudiról, a móc falusi ácsokról, Berindeiről, Furduiról, Sicoéról, akik havasi házának felépítésénél segédkeztek. Mert építtetett itt magának egy kis nyaralót is, hogy ebben a környezetben töltse pihenőnapjait. Az építkezés vezetésére és felügyeletére – baráti alapon – Jánosi Pál mérnököt kérte fel, amiről egyik fenmaradt hozzá intézett levele is tanúskodik:
1942. december 22.
Bukarest,
Str. Witting 12.
Tisztelt barátom, vettem levelét a „Bradu Strîmb”-i* házról szóló tudósításaival és gondoskodni fogok arról, hogy vízkeresztig rendelkezésére álljon az ötvenezer lej. Szívből köszönöm munkálkodását és abbéli gondoskodását, hogy azokon a gyönyörű tájakon szép pihenőhelyünk legyen. Mire a házat felavatják, talán elkészülünk a Bradu Strîmb-i történetek első kötetével is. Adná isten, hogy egészségesek legyünk, s béke uralkodjék lelkünkben. Egészséget kívánok, örömteli ünnepeket mind önnek, mind nejének, és remélem, hogy találkozni fogunk Valea Frumoaseien a következő idényben.
Barátsággal,
az ön Mihail Sadoveanuja
„Pali baci”-ról, Jánosi Pál mérnökről, a levél címzettjéről műveiben is többször megemlékezik. Kapcsolataikról Ionel Pop, a színes vadász- s halásztörténeteiről ismert író a közelmúltban megjelent könyvében (Îmi aduc aminte. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972.) többek között így ír: „… Mihail Sadoveanunak nagyon kedvére volt a barátsága, a Mester mindig őt választotta halászkirándulásainak kísérőjéül… tábortűz melletti pihenőink alkalmával, biztatásunkra, előszedte emlékeinek tarsolyából történeteit, melyeket a Mester is nagy érdeklődéssel hallgatott… Élete utolsó hat esztendejében Sadoveanu már nem tudott feljönni a Valea Frumoaseire. Közben „Pali baci” is örökre lehunyta szemét, amit eltitkoltam előtte: igen fájt volna neki, hogy ismét elveszítette egyik barátját…”
Az elhunyt erdőmérnök Kolozsváron élő leánya, Gy. Jánosi Ibolya nyaranta elkísérte apját a havasra, és így jól ismerte az írót is. Ő meséli:
Sok havasi fénykép őrzi emlékét. Mikor előveszem őket, megelevenedik előttem termetes alakja, újra ott áll jellegzetes havasi öltözetében, széles karimájú piktorkalappal, csokorra kötött művésznyakkendővel, buggyos nadrágban és az elmaradhatatlan vaskos bakanccsal lábán, ahogy édesapámmal nap nap után nekiindult hegynek-völgynek. Pihenőnapjaikon mindketten halásztak-vadásztak, de nem a közös szenvedély hozta őket közel egymáshoz, hanem egyazon nagy szerelmük, a természet.
Bár őz- és szarvaslesre is járt, de a Valea Mare-i fajdkakasvadászatot kedvelte elsősorban. Érdekesebbnek és izgalmasabbnak találta. A kirándulások célja nemegyszer a gombászat volt; örvendett, amikor gazdag lelőhelyre bukkantak, gondosan, óvatosan szedte kosarába a szép példányokat. Nagyon szerette a gombás ételeket, lányai készítették el neki nagy szakértelemmel. Egy ízben maga is szakácskodott, új gombaétket talált fel, különleges moldvai majonézzel, és láthatólag elégedett volt, amikor látta, hogy valamennyiünknek ízlik a „kóstoló”.
A Mester szívesen elbeszélgetett a havasok népével, tudott „beszélni nyelvükön”, meghallgatta történeteiket életükről, sorsukról, vágyaikról: megannyi közvetlen forrás, írásra késztető téma…
Előttünk nem jegyzetelt, lehet, hogy amikor késő esténként visszavonult szobájába (a jelet édesapám adta meg: feje lassan lehanyatlott, szemei becsukódtak, mire a Mester felemelkedett helyéről: itt az ideje, térjünk nyugovóra…) Mégis készített feljegyzéseket. Ha nem is a történetekről, az eseményekről, bár a neveket, adatokat lejegyezhette, hiszen műveiben pontosan idézte fel őket, mint azt mi, akik ismertük az ottani embereket és életkörülményeiket, nemegyszer megállapíthattuk. (Nem túl lényeges ugyan, de az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy cserében Ionel Pop idézett műve utószavában néhol téves adatot közöl. Édesapám családi neve például nem Janusek, hanem Januskovec volt, s nemcsak ő, hanem egész családja, testvérei, együtt változtatták nevüket Jánosira.)
Mint érdekességet kell még megemlítenem, hogy nagyobb társaságban, ahol idegenek is jelen voltak, inkább szótlannak mutatkozott. Annál kellemesebb és szellemesebb társalgó volt szűk baráti körben. Csak néha-néha borult el, amikor fiáról volt szó, aki a második világháborúban esett el.
A Sebes völgyében töltött idő kikapcsolódás volt számára, de semmi sem kerülte el a figyelmét, figyelte a tájat, az eseményeket, az embereket. (Jellemző erre egyik autóutunk Sebesből Braniștéig: többször meg-megálltunk, elbeszélgettünk az emberekkel, meghallgattuk, mi érdekes, mi új történt a havason. A Mester egész idő alatt szótlanul, szemeit lehunyva ült. Úgy gondoltuk, szundít. Csak később derült ki, hogy mindent hallott, mindent megfigyelt és mindent rögzített.) S az így gyűjtött nyersanyagnak a részleteit láthattuk később viszont műveiben, az erdélyi történetekben s talán másutt is.
* A Bradu Strîmb egy meggörbült, szélcsavarta fenyő a Valea Frumoasei hegynek tartó fennsíkján. A Sadoveanu-ház közelében még állt egy pár havasi lak, ezt a települést nevezte el az író Braniștének, Braniştea Domnuluinak. A település ezen a néven írásaiban többször is szerepel.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 21. számában, 1973. május 25-én.
