Ki lehet emelni, hogy huszonöt éve nem szereztek ennyi érmet a magyar olimpikonok. És ki lehet emelni, hogy ilyen kevés aranyat is régen, két kivétellel hatvan éve!
Ki lehet emelni, hogy a sporteredmények egyenes következményei a „ráfordításoknak”. Hegyi Iván viszont azt mondja: „szignifikánsan nem mutatkozott meg (…) az, hogy az utóbbi évtizedben páratlan ráfordítás, nagyjából 1500 milliárd forint került a hazai sportba”.
Ettől függetlenül sokan hiszik és sokan állítják, hogy a mostani sikerben Orbán Viktornak, kormányának, támogatási rendszerének közvetlenül meghatározó szerepe volt. Erre viszont nem csak a felcsúti stadion elenyésző hozzájárulását lehetne emlegetni, hanem mondjuk inkább azt, hogy közel hetven évvel ezelőtt, 1952-ben a helsinki olimpiáról nagyjából ugyanannyi versenyző, ahány most Tokióban szerepelt: 16 aranyérmet, 10 ezüstöt és 16 bronzot (vagyis több mint kétszer annyit, ezen belül 2,66-szor több aranyat) hozott haza, mint a mostaniak – márpedig ennyivel a Rákosi-rendszer (tizenegy éve) talán mégsem volt jobb az Orbán-rendszer(é)nél…
Erdélyiként nem tudjuk nem kiemelni a román sport fiaskóját. Egy arany, három ezüst – ennyi. 101 sportoló 17 sportágban… Ha ettől valaki jobban érzi magát…
Szóval minden attól függ, ki mit emel ki. Ki lehet emelni, hogy a beoltottak számát tekintve Magyarország az elsők között van, és azt is, hogy a covid-elhalálozások száma lakosságarányosan itt a legmagasabb. Az első mutató, az oltottság például Magyarországon lakosságarányosan kétszer jobb, mint Romániában, a második azonban Romániában kétszer jobb, mint Magyarországon.
Melyiket emeljük ki?
Van a politikusoknak és a sportújságíróknak egy közös tulajdonságuk. Addig szemelgetnek a közvélemény-kutatási, választási, világbajnoksági, olimpiai adatokból, amíg nem találnak olyan mozzanatot, amelyből kimutathatják a sikert. (Zöldi László)
