Bevalljuk, nem tudjuk kívülről himnuszunk, össznemzeti imádságunk, Kölcsey Ferenc 1823-ban (Petőfi Sándor születésének évében!) írt költeménye teljes szövegét, mind a nyolc versszakot. Abban biztosak voltunk, hogy minden igazi magyar hazafi, de legalábbis a legkeresztényebbek betéve tudják, de ebben most csalódnunk kellett.
Egy hozzászólásból derült ki a szörnyű valóság. A hozzászólás úgy szentségtörés, ahogy van, elolvasni is alig mertük; inkább a saját szavainkkal finoman tompítva ajánljuk figyelmükbe a himnuszos részét.
Van ugye a harmadik szakasz:
„Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.”
Ebből idézte „a pénteki Kossuth-szeánszon” szeretett miniszterelnökünk, Orbán Viktor némileg összevonva, emígyen: „nyomta Bécsnek büszke vára”.
Ezt merészeli szóvá tenni a hozzászóló, megtoldva: „Hibázni mindenkinek szabad, legfeljebb röhejes lesz, hogy nem okosabb, mint egy ötödikes; a nyálcsorgató nemzeti pátosz közepette az ország miniszterelnöke nem tudja hazájának himnuszát, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, fogd meg a szotyolám; a maga egyszerű módján a kantáros rövid gatyájában, ülj le, Viktorka, egyes.” Teljesen összefüggéstelenül.
De nem is erről van szó! Hanem arról, hogy tulajdonképpen úgy helyesebb! Elvégre aki nyom, az nyöghet is – és nem a nyomás volt előbb? Nem ártana törvénybe foglalni, hogy ezután így kell.
