Nem hivatalos külügyminiszteri találkozó Brüsszelben, témája az izraeli-palesztin konfliktus. Célja: egységes álláspont kialakítása. Eredménye: (egyelőre nem hivatalos) záródokumentum. Tűzszünet, tárgyalás, megállapodás… És lehet még valami, mert – az egyik tagország nem írja alá. Könnyű kitalálni, hogy melyik. Az, amelyik már eddig is (sem), többször. Nyilvántartani is nehéz a különvéleményeit s hogy mennyi mindent nem írt alá.
Sokszor tapasztaljuk, hogy testületi üléseken, házbizottságtól fontos intézmények vezetőtanácsáig, ahol bizonyos dolgokban közös álláspontot kell kialakítani, esetleg gyorsan dönteni kell, netán kompromisszumot jó kötni, előáll egy kellemetlen fráter, aki semmivel sem ért egyet, mindenbe beleköt, semmit sem ír alá, követeli, hogy különvéleményét jegyzékbe foglalják (azt aláírja). Közben észre sem veszi (?) a felborzolt idegeket, a visszafojtott káromkodásokat, az ajakról leolvasható idiótázást, rosszul palástolt ingerültséget, majd lemondó legyintést…
Utána az idegesítő alak nagy hangon szerte kürtöli a világban, hogy a többiek mind tévedtek, bérencek, az ő érdekeire törnek, de ő nem hagyta, ő megmondta…
Mindig ugyanaz a kekeckedő fráter. Olykor, igaz, akad társa is. Jó buli neki. Van neve a betegségének? Kezelhető?
