Érdekes, fontos, tömör Facebook-bejegyzés jutott el hozzánk, amit annál inkább örömmel fogadtunk, mivel a csíksomlyói pünkösdi búcsúról idén sem akaródzott nekünk beszámolót közölni. (Nem azért, mert a protestánsok fölötti győzelem emlékünnepe…)

Íme a bejegyzés, szerzője B-P. J.: „Pólók felirata a csíksomlyói búcsún: A BOLDOGSÁGOS SZEPLŐTLEN SZŰZ KÖZBENJÁRÁSÁBAN A SZENTHÁROMSÁG OLTALMAZ NEM A VAKCINA. Erre nincsenek szavaim.” Nos, nekünk vannak.

Megrázó, hogy „a boldogságos Szeplőtlen Szűz közbenjárásában” nem a vakcina oltalmaz (hanem tudjuk, hogy ki) – de valahogy nem is erre találták ki a vakcinát, arról nem is beszélve, hogy mint minden, végeredményben az is a Jóisten akaratából van, ugyebár. A pólók kétségtelenül valamilyen fogalmazásgátló hatására hordanak (ki) ilyen furcsa szöveget – a felirat voltaképpeni mondanivalója bizonyára az, hogy a covidtól nem az oltás oltalmaz meg, hanem a Sz. Sz. közbenjárása, amit a Szentháromság szavatol. Csak azt nem tudjuk, hogy akkor a szent életű Böjte Csaba miért oltatta be magát pont a búcsú alkalmából (vakcinával, nem egyébbel); arról nem is beszélve, ugye, hogy a templomokon miért van villámhárító.