R. Farkas
Előrebocsátom, szívem a mindenkori magyar labdarúgó válogatottért dobban. Mint ahogyan az öttusa csapatért, az úszóinkért, kajakozókért… és igen, nemzeti önazonosságunk érdekében igenis szeretnék Olimpiát Budapesten. Még akkor is, ha a korrupció melegágya lehetne (mint szinte mindenhol a világon), mert 1100 év után is felállhatna ez a kicsiny nemzet, szeretett hazám a világporondra és elmondhatná; Figyelj Világ! Itt vagyunk! Minden kataklizma, a történelem megannyi fordulata, minket (és magunkat) sújtó igazságtalansága, balsorsa ellenére, még mindig vagyunk, élünk, létezünk és leszünk a jövőben is, itt a Kárpát-medencében, Európa szívében!
A fociból viszont elegem van. A beletarhált súlyos 100 és 100 milliárdokból, a lekövethetetlen TAO-ból, a milliárdos üres stadionokból, a sportszervező, sportmenedzser… alibi szakokból az egyetemi képzésben, a hozzá fűződő mikszáthi uram – bátyám világból, a rárakódott megélhetési edzőkből, sleppből, a hozzá nem értésből, a nulla teljesítményért kifizetett horribilis pénzekből, az egészből, úgy ahogyan van.
De leginkább abból van elegem, hogy mindezt lehetne csinálni rendesen is, de mégsem tesszük!
Vannak tehetségeink, mint régen, van most már infrastruktúránk, vannak forrásaink és mégis az egészet lehúzza egy undorító, átláthatatlan, bűzölgő dágvány. Államilag akarjuk megteremteni azt, ami ahol sikeres, mindenhol magántőkéből épül. A Barcelona, a Bayer München, a Manchester United… kapnak egyetlen fillér állami támogatást is?
Mi szocialista, állami focit építünk a rendszerváltás után harminc évvel. Olyat, mint maga a szocializmus volt. Gazdátlant, rohadót, aminek nincs felkelőse és nem dolgozik benne senki. Egyetlen ember, konkrétan a jelenlegi miniszterelnök gyermekkori, izzadt öltözőszag utáni nosztalgikus vágyálma miatt.
Nesze, nektek, szocialista foci!
Mi ez után az EB után ácsingózunk nagyon rég óta. Még akár siker is lehetne, ha nem ebbe a halálcsoportba kerülünk. Így imádkoznunk kell, hátha a németek vagy a franciák leejtenek nekünk legalább egyetlen pontot, mert minden szeretetünk ellenére valljuk be ez a realitás. És ha leejtenek, azt borzasztó nagy sikerként fogjuk eladni. Bár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a teljes magyar sportdiplomáciai eszköztár fel lett vonultatva, azért, hogy egyszer az életben fújjanak már nekünk is egy meccset, ahogyan „átfújták” Dél – Kóreát is a saját rendezésű vb-n a spanyolok és az olaszok testén.
Mert közben fideszes önkormányzatok országszerte megépítették a szurkolói zónáikat a vidéki kisvárosok főterein. Ennek a foci eb-nek a sikere lenne hivatott megalapozni a sikeres 22-es választási kampányt. Most lehetne szavazatokat szerezni, a sikeres miniszterelnök mögé felsorakozva, aki győzelemre vezeti a csapatot és nem mellesleg az országot is, mert ő egy siker ember.
Hát majd kiderül. Ki gondolta volna egyszer, hogy a német és a francia válogatottól függ majd a magyar belpolitika.
Azért gondolom, Jakab Peti, meg Karigeri már ráállította a komplett stábját, hogy mennyit is költött valóban az ország erre az eb-re, meg előtte nyolc éven át a focira úgy összességében.
Sanda gyanúm azt súgja, ezt a számot hamarosan előhúzzák és a választók elé teszik…
rokaffyfarkas.blog
Forrás: Újnépszabadság
