„A honvédség parancsnoka körlevélben írta elő a katonáknak, ne kritizálják a S.E.R.E.G. című sorozatot” – adta hírül a sajtó két héttel ezelőtt, közvetlenül azután, hogy a TV2-n debütált a Magyar Honvédség imázsát jobbítani szándékozó S.E.R.E.G. Fegyvertelen civilként én úgy tudom, a katonaság fő feladata – mint állami erőszakszervezetnek –, hogy ha kell, fegyveresen megvédje az ország területét, csak külső támadásokkal szemben alkalmazhat erőszakot, a parancsok pedig a katonai egységek mozgatására irányulnak. Mostantól pedig, hogyha a S.E.R.E.G.-re azt mondod, hogy olcsó amcsi Marvel-koppintás, akkor a konyhában krumplipucolással vagy fogkefével súrolással kell védened a hazát.
Ironikus, hogy épp akkor alkalmaznak nyílt adminisztratív erőszakot az állománytagokkal szemben, amikor nem katona, hanem polgári személy felel a honvédelem vezetéséért, a parancsnak ugyanis semmi operációs jellege nincs, hanem az egyik alapvető emberi jog korlátozásáról van szó. Különösen megmosolyogtató az, milyen jogszabályra hivatkozva indokolta a parancsnokság döntését: „A honvéd szolgálatteljesítési időn kívül, valamint az önkéntes tartalékos a rendelkezésre állás időszakában sem folytathat olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely nem felel meg a katonai szolgálattal kapcsolatos erkölcsi elvárásoknak, illetve sérti a honvéd etika szabályait, a szolgálati viszonyhoz méltatlan, vagy amely a pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné.” Ezt nem lehet másként értelmezni, mint hogy a Magyar Honvédség már nemcsak feladatokat lát el, hanem az ideológiai népnevelés is a hatáskörébe tartozik.
A S.E.R.E.G. sorozat késő esti megnézése hazafias kötelesség. Aki tehát olyan értékítéletet mond róla, mely nem illeszkedik bele a magyar harcos szittya katonanemzet eszményképébe, az erkölcstelen és hazafiatlan.
Képzeljük csak el, miután 1848-ban az első felelős magyar kormány felállítja a honvédséget, Mészáros Lázár előírja, hogy a leendő honvédeknek tilos kritizálniuk a Toldit vagy a János vitézt. Micsoda poén! Remek epizód lenne egy abszurd történelmi vígjátéksorozatban.

Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 48. számának Páratlan oldalán 2024. november 29-én.