Az idei augusztus 20.-i ünnepségek egyik látványossága. Hát persze, hogy giccs. A tűzijáték meg a sokféle parádé nem az?
Bizonyos nézőpontból kissé kidobott pénznek tűnik az eddig sosem volt, legnagyobb (gigantikus) ünnepség augusztus húszra. A magyarok egy nem elhanyagolható kisebbsége (benne túlreprezentálva a szomszédságom) szilveszterre komoly anyagi ráfordítással bevásárol pirotechnikai anyagokból, s az újévet hangos lármával pukkanó petárdákkal és rakétákkal üdvözli elégült mosollyal az arcán. Ennek a kisebbségnek bizonyára nagyon imponál, hogy kormányunk hasonlóképpen elfogult ebben az irányban, s szintén önelégült elhivatottsággal rendez világraszóló ünnepséget államalapításunk emlékére.
Bizonyos nézőpontból kellenek a nagy állami ünnepek, amelyeken átélheti a hazafi az összetartozás semmihez sem hasonlítható érzését. De a magyarok egy nem elhanyagolható kisebbsége idegfrászt kap az effajta népünnepélyektől. Világgá megy a kutyája, átszámolja lélegeztetőgépre a költségeket, és álságosan képmutatónak látja az ünnepek fényében sütkérező politikusokat. Legyünk inkább büszkék a Nobel-díjasainkra, meg költsünk a tudományos kutatásokra, árvízvédelemre, egészségügyre, utakra.
Ebben az egyszerűnek tűnő viszonyrendszerben kellene elhelyezni a guruló, aranyozott Szent István szobrot. Megszűntek az esztétikai szempontok, az értelmezés számba veszi a kellékeket: szent korona, kettős kereszt az egyik kézben, a másikban egy hatalmas kard vagy inkább pallos. Ennek az ábrázolásnak semmi köze a közismert Benczúr festményhez (Vajk megkeresztelése), ahol egy pogány, hosszúhajú barbár hajlik az egyházi méltóság áldó keze alá. Nem, ez egy uralkodó, koronáján a kereszt ferde, arcán bölcs és elszánt uralkodói vonások, aranylemezekből összerakott királyi palást az öltözet, oldalt kis ajtó, hogyha a futóművet igazítani kell, akkor ott nyúl be a szerelő.
Arról nem találtam leírást, hogy a „jármű” önjáró vagy valami vontató kell elébe.
