Bizonyos fokig egyetértek Huszár Sándorral Máthé Évának az Orosz családról készített ankétjával kapcsolatban. Valóban nem lehet szinte kizárólag csak az anyát elmarasztalni, mert egy pillanatig sem kétséges, hogy az apa legalább olyan hibás és bűnös a házasság szétbomlasztásában, és a két gyermekkel ő sem törődött többet, s ő sem gondoskodott róluk jobban, mint az anya. Sajnos azonban még mindig ott tartunk, hogy ilyen esetekben a nőt hibáztatjuk, és a férfiakat felmentjük.
De nem annyira a ki a hibás kérdés kísértett végig az adás tartama alatt, inkább az, hogy kinek használ ez az ankét. Egyetértek azzal, hogy a társadalmunkban még ma is (és valószínűleg sokáig) megnyilvánuló, kirívó antiszociális, a szocialista humánumot sértő, az emberi méltányosságot lábbal tipró eseteket a nyilvánosság elé vigyük, mert tanulságosak és elriasztóak. Példának megemlíteném a tévében bemutatott munkakerülő ifjakról, gyermeiket megtagadó önző szülőkről, részeges sofőrökről vagy közpénzeket eltulajdonító hivatalnokokról szóló ankétokat. Az ilyen emberek nem érdemelnek kíméletet, megérdemlik, hogy az egész ország előtt kipellengérezzék őket.
De vajon a Máthé Éva ankétja hasznos volt-e?
Az eset egy vidéki városban történt, ahol a legtöbb ember ismeri egymást. Milyen jövő elé nézhet az ankétban szereplő anya, ez a még fiatal nő? Az apa sajnos minden iszákossága mellett is talál majd, feleséget. Az élet ugyanis azt bizonyítja, hogy a férfiaknak könnyebben elnézik a hibáikat (talán mert az ország összlakosságát tekintve a nők vannak többségben? és mert az igazságszolgáltatásban a férfiak vannak többségben?).
De nem is a fiatal és immár különvált szülők érdekében teszem fel a kinek használt kérdését, hanem elsősorban a két gyermek jövője miatt. Arra nem gondolt Máthé Éva, hogy a szülők bűne a gyermekekre is árnyékot vet? Ha csak arra gondolok, hogy az iskolatársak milyen magatartást tanúsítanak velük szemben, már az is elég. Ne felejtsük el, hogy a gyermekek hajlamosak a kajánkodásra, hiszen nem tudatosak, és még nincs kifejlett társadalmi érzékük. És a két gyermek – különösen a kislány – szégyellni fogja magát, megalázottnak érzi majd évek múlva is ezt a szüleit kipellengérező ankétot. Ezért vagyok ellene az effajta – tulajdonképpen magánügyekben avatatlanul vájkáló – ankétoknak.
Megjelent A Hét V. évfolyama 3. számában, 1974. január 18-án.