Elvben mind újságírók voltunk. Balkáni újságírók. Görögországban találkoztunk, hogy egy laza program keretében megalakítsuk a Balkáni Újságírók Szövetségét. Örültünk, hogy Románia balkáni ország (egyesek ezt a mai napig másképp látják), nem törődtünk a pejoratív célozgatásokkal – hiszen mentünk Thesszalonikibe (a városba, amely arról híres, hogy a legtöbb nemzetiség lakja vagy lakta), felkereshettük Arisztotelészt.
Vegyes társaság kerekedett, a román küldöttségnek személyünkben kisebbségi tagja is volt (mondjuk azt, hogy a balkáni magyarságot képviseltük?), de a görög házigazdák között is volt egy magyar: Kárász Miklós. Nikosz Karasz gyermekkorában került Magyarországra (mond még valakinek valamit Manolisz Glézosz neve?), kiskorától magyarul tanult, tökéletesen beszélte, magáénak is tekintette a nyelvünket, a nagy kelet-európai rendszerváltások nyomán tért vissza a szülőhazájába, és végül tisztséget kapott ő is az újdonsült újságíró szövetségben, amelybe – már nem tudjuk, minek, milyen hatáskörrel – minket is beválasztottak.
Gyönyörű volt Görögország, a szaloniki teraszos nagy piac (halpiac, virágpiac), a híres torony, a helyek, ahova elvittek, a sétahajónk körül pajkosan ugrándozó delfinek. Kárász Mikivel gyorsan összebarátkoztunk, szépen előadtuk a népek zenéje uzo-konferencián a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt; „te engemet, én tégedet”: semmi átvitt értelemben vett melegség nem volt – annál inkább igazi meleg, hőség, forróság, ezért is írjuk ezt a kis visszaemlékezést, de hogy konkrétabban miért, derüljön ki a végén.
A legnagyobb élmény politikai volt, azzal összefüggésben, hogy felgyújtották a szaloniki öböl vizét, és Odüsszeusz hajója száz változatban ringatózott az éjszakai tűzön – ugyanis Görögországban akkor, 1993-ban pont a választási kampány kellős közepébe cseppentünk, az Új Demokrácia (görögül: Νέα Δημοκρατία, Néa Dimokratía), Konsztantin Mitszotakisz jobbközép pártja próbálta megőrizni a három évvel azelőtt megszerzett hatalmat. Egy teraszról néztük a varázslatos látványt, nem kifejezetten drukkoltunk már akkor sem a konzervatív jobboldalnak, de nyilvánosan nem jeleztük ellenzékiségünket, semmi indulat és semmi doktrínázás, pont eléggé azonban, hogy amikor az éjszakában a szivárvány is megjelent tűzijáték formájában, önkéntelenül azt mondjuk: feu d’artifice; kiváló kifejezés, jelzi, hogy csak „játék” az egész, szólamok, kihunyó szikrák, nem lesz ebből semmi – gyorsan elterjedt, sorra mondták a balkáni kollégák: feu d’artifice, feu d’artifice, leglelkesebben a mellettünk álló Bojko Boriszov kolléga (így hívták vagy hívják, kinézetét nem tudjuk felidézni, nem tudjuk, hogy azonos-e a későbbi bolgár miniszterelnökkel, de a megőrzött papírokon ott van a neve: Bojko Boriszov), ő mondta a leglelkesebben, hogy feu d’artifice – és Mitzotakisz meg a Néa Dimokratía rá néhány napra tényleg elvesztette a választást.
És igen, másnap történt a nagy ijedségünk, a máig nyomasztó élmény. Túrára indultunk a háromujjú Chalkidiki-félsziget felé, elhagytuk a sztagirai szobrát, kopár hegyek és olajfaligetek – ez volt a látvány: fehér sziklák, szikrázó, vibráló kék égbe vesző sárgásfehér út.
Egyszer a turistabusz megállt. Az út széléről a mélybe, a tenger kékje felé irányított sugárban könnyítettünk magunkon, majd friss életszemlélettel rágyújtottunk egy BT-re, bolgár márkájú cigarettára.
Akkor, mintha arkhimédészi parittyából lőtték volna ki, rekordot döntő sprintersebességgel rohant felénk magából kikelve a kísérő, kézzel-lábbal, görögül és angolul kiabálva, hogy tilos, hogy danger, evikindinos, amikor pedig ijedten eldobtuk a cigarettát, többeket mozgósítva percekig tapodta, tapodtuk a földet, tánca közben pedig a vezetőnk röviden elmondta, hány év börtön jár akár gondatlanságból történt gyújtogatásért.
Akkor nem fogtuk fel, mi történt, a derék vezető arcának lilasága nem állt arányban azzal, hogy métereken belül sehol nem látszott egyetlen csenevész bokor vagy fűszál sem, de utána a buszban a többiek valahogy elhúzódtak, nem volt többé móka, jókedv.
Most még jobban értjük a dolgot. Görögországot felemészti a láng, s nincs aki azt eltapossa.