Szobája falán Ady-maszk, az „Ides” fényképe „Bandival”, Ady-képek, könyvespolcán Ady művei, s az Ady-irodalom régebbi és újabb kötetei sorakoznak: gyermekkori emlékeivel, újabb Ady-élményeivel bástyázza magát körül Erdős Imre Pál, a művészet érdemes mestere.
Édesanyja barátnője volt Ady Lőrincnének: Ady-néni gyakran megfordult szatmári lakásukban s ők is gyakori vendégei voltak az Ady-kúriának. Reisman Irma és Ady néni őszinte, tiszta emberi kapcsolata, meghitt barátsága több forrásból is táplálkozott. „A hepehupás vén Szilágy” szeretete a szülőföld iránti rajongásig erősödött mindkettőjüknél.
A törékeny, halkszavú, finomtollú költőasszonyt is Belső-Szilágy indította el „az Értől”. Amikor a szatmári Szamosnál újságíróskodott, meleg hangú írásokban vallott Ady költészete iránti csodálatáról közvetlenül a költő halála után, amikor az Ady-ellenes támadások újra fellobogtak. Gyakran látogatott haza, szülőföldjére, és magával vitte kisfiát is.
A 10-12 éves korában már virtuóz rajzkészséggel rendelkező gyermek tudatát átitatja az Ady-élmény. 1933-ban Tabéry Géza a Szabadságban Egy 17 éves festőművész című cikkében erre tapint rá, amikor a fiatal, csodagyermekként induló művészről így ír: „valami hallatlanul finom benső elvonatkozás az ő robusztus ereje, mintha ecsetje a festészetben váltaná valóvá az Ady-szavakat: – “halk remegések az erőm”.”
Görbe István: Képaláírás helyett
Szobája falán Ady-maszk, az „Ides” fényképe „Bandival”, Ady-képek, könyvespolcán Ady művei, s az Ady-irodalom régebbi és újabb kötetei sorakoznak: gyermekkori emlékeivel, újabb Ady-élményeivel bástyázza magát körül Erdős Imre Pál, a művészet érdemes mestere.
Édesanyja barátnője volt Ady Lőrincnének: Ady-néni gyakran megfordult szatmári lakásukban s ők is gyakori vendégei voltak az Ady-kúriának. Reisman Irma és Ady néni őszinte, tiszta emberi kapcsolata, meghitt barátsága több forrásból is táplálkozott. „A hepehupás vén Szilágy” szeretete a szülőföld iránti rajongásig erősödött mindkettőjüknél.
A törékeny, halkszavú, finomtollú költőasszonyt is Belső-Szilágy indította el „az Értől”. Amikor a szatmári Szamosnál újságíróskodott, meleg hangú írásokban vallott Ady költészete iránti csodálatáról közvetlenül a költő halála után, amikor az Ady-ellenes támadások újra fellobogtak. Gyakran látogatott haza, szülőföldjére, és magával vitte kisfiát is.
A 10-12 éves korában már virtuóz rajzkészséggel rendelkező gyermek tudatát átitatja az Ady-élmény. 1933-ban Tabéry Géza a Szabadságban Egy 17 éves festőművész című cikkében erre tapint rá, amikor a fiatal, csodagyermekként induló művészről így ír: „valami hallatlanul finom benső elvonatkozás az ő robusztus ereje, mintha ecsetje a festészetben váltaná valóvá az Ady-szavakat: – “halk remegések az erőm”.”
Húszéves Erdős Imre Pál, amikor 1936 szeptemberében Mariska néniről portrét készített. Akkor még nem gondolta, hogy ez lesz Ady Lőrincné utolsó arcképe, s azt sem, hogy egy év múlva az Ünnep című lap Nagy Dániel cikkével s ezzel a portréval búcsúzik a 80. évében Budapesten hirtelen elhunyt özvegytől. Az Ady-irodalom, tudtommal, nem ismeri ezt a portrét. Az egykori újság sárguló lapjáról meleg tekintetű, jóságos arcú, fehér hajú öregasszony néz ránk, kinek „szíve, csókja mindig könnyes”. Mennyire olyan s mégis más, mint ahogy Ady látta fiatal édesanyját:
Sötét haja szikrákat szórt.
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.
Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám.
Erdős Imre Pállal indultunk Ady-falvára felkeresni Katica nénit, Szabóné született Kovács Katalint, az Ady-emlékház 71 éves gondnokát. 1917-ben, 17 évesen került az Ady családhoz, mint később Ady Lajosné említi: házvezetőnőnek, valójában mindenesnek. Az öreg szülőkkel együtt élte a család ritkán vidám napjait. Ady néni segítségét és szövetségest is talált benne az „öregúrral” szemben, de lassacskán az „öregúr” is befogadta mindig fulánkos, zsörtölődő szeretetébe. Ady- nénit mint édesanyját gyászolta, s csak a gyászév letelte után ment férjhez. 1953-ig férjével Ady Endre szülőházában laktak. 1953 nyarán a nádfedeles szülőház leégett. Ők az Ady-porta másik végében kis házat építettek s ma is abban élnek. Az Ady-család emlékét Adyfalván ma leghívebben Katica néni őrzi, s személyes élményei néhány ma is vitatott Ady-kérdésben eligazító fontosságúak lehetnek.
Amíg Katica nénivel a múltat élesztgetjük, addig Erdős Imre Pál vázlatfüzetében megörökíti azt az öregasszonyt, aki 1917-től „Ideséket” végigkísérte életútjukon egész a sírig s tovább. A tavaly télen Pesten járt a nővérénél. Mint egykor Ady néni, most ő vitt virágot a „Bandi” sírjára.
Nézzük a vázlatfüzet lapját, s meglepődve fedezzük fel az „Ides” vonásait az elkészült portrén. Katica néni nagyon szerette az „Idest” s néhány vonását mintha önkénteűlenül, mélyen a tudat küszöbe alatt magába lényegítve ma is őrizné. S míg a halkszavú Katica néni földközelből felparázsló emlékfoszlányaiból életre kelt, mozdulni, zsongani kezdett az Adyak rég letűnt világa, Erdős tolla ezeket a vonásokat is rögzítette. Az emlékek földútjain nemcsak Erdős ment vissza a távoli gyermekkor csodálatos világába, hanem az Ady-portán ma is szorgoskodó Katica néni is: tesz-vesz, rendezget, hogy a rohanó idő rendben találjon mindent ezen a portán.
Megjelent A Hét II. évfolyama 46. számában, 1971. november 12-én.
