Ilja Jablokov
Sheffield University
1993-ban Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke Nobel-békedíjának egy részét a Novaja Gazeta című újság létrehozására fordította, és megvásárolta a kiadvány első számítógépeit. Közel 30 évvel később a lapnak újabb Nobel-békedíj van a tarsolyában. Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta főszerkesztője Maria Ressa fülöp-szigeteki újságírónővel közösen kapta a díjat, “a szólásszabadság megőrzéséért tett erőfeszítéseikért, amely a demokrácia és a tartós béke előfeltétele”. A díj meglepő és üdvözlendő támogatás az orosz független sajtónak, amely Vlagyimir Putyin 21 éves uralma alatt folyamatos nyomás alatt állt.
Gorbacsov-féle peresztrojka politikai reformjainak és a sajtó felszabadításának köszönhetően az 1980-as években az oknyomozó újságírók nemzeti hősökké váltak a néhai Szovjetunióban. Feltárták a rezsim múltbéli bűntetteit, az újonnan megnyitott archívumokban nyomon követve azokat, és leleplezték a korrupciót a bürokraták között, akik visszaéltek hatalmukkal, hogy meggazdagodjanak. Muratov karrierje ebben a összefüggésben szökött az egekig. 1987-ben elhagyta szülővárosát, és Moszkvába ment a Komszomolszkaja Pravda című újsághoz. A fiatal kommunisták lapja kritikusan állt a szovjet rendszerrel szemben annak utolsó éveiben, és a peresztrojka egyik vezető hangadójának számított.
A Komszomolszkaja Pravda egyike volt azoknak az újságoknak, amelyek kiálltak az 1991-es katonai puccs ellen, amelyet a kommunista kormány konzervatív tömbje vezetett Gorbacsov megbuktatására. Az augusztusi puccs a Szovjetunió végét jelentette, amely az év decemberében összeomlott, és új korszakot nyitott a sajtó számára. 1992-ben Muratov a Komszomolszkaja Pravdát a lap jövőjével kapcsolatos vita miatt elhagyta. Muratov azok közé tartozott, akik megvédték az újságot, mint oknyomozó médiát, míg vetélytársa, Valerij Szungorkin arra törekedett, hogy bulvárlapot csináljon belőle, hogy pénzt keressen. A bulvár szemlélet győzött.
Muratov és kollégái ekkor elindították a Novaja Ezsednyévaja Gazétát ( Az Új Napilapot) És írtak a politikáról, a korrupcióról, a csecsenföldi háborús bűnökről. 1995-ben Muratovot kinevezték főszerkesztőnek és a lap megkapta mostani nevét: Novaja Gazéta. (Új Újság).
A hamarosan megjelenő könyvemhez készített interjúban Muratov elmondta, hogy a szerkesztőség az 1990-es években alig tudott megélni. Nem volt pénz a fizetésekre, mindent, amit a szövetkezeti tagok az újságírói feladatokon kívül kaptak, visszaforgatták a lapba.
A 2000-es években Gorbacsov és Alekszandr Lebegyev orosz bankár és vállalkozó, aki 2009-ben megvásárolta a londoni Evening Standard újságot, pénzügyi segítséget nyújtott. Ők ketten támogatták Muratov azon kívánságát, hogy a Novaja Gazeta továbbra is vezető szerepet töltsön be az oknyomozó irodalomban. Muratov barátai is lettek, osztoztak a sikerek örömében és a lap számos vesztesége miatti bánatában. A Novaja Gazetát gyakran nevezték Oroszország “legbátrabb” újságjának, és az orosz médiumok között az egyik legmagasabb a meggyilkolt újságírók aránya. 2000 és 2021 között a Novaja Gazeta hat újságíróját ölték meg szolgálat közben, köztük Anna Politkovszkaját 2006. október 7-én – majdnem napra pontosan 15 évvel Muratov Nobel-díjának odaítélése előtt.
2009-ben, miután szélsőjobboldali aktivisták meggyilkoltak egy ügyvédet és a Novaja Gazeta újságíróját, Muratov biztonsági protokollt hozott létre a veszélyes nyomozást folytató újságírók védelmére. Időben jött az orosz rezsim egyre inkább tekintélyelvű lett, egyre veszélyesebbé vált a korrupcióról, az emberi jogok megsértéséről és Putyin kritikusainak meggyilkolásáról tudósítani. A Novaja újságírói mégis feltárták, hogy milyen mértékben érintett az állam Borisz Nyemcov 2015 februári meggyilkolásában. Nyemcovot, Putyin akkori legádázabb kritikusát a Kreml előtt lőtték agyon, és egyetlen magas rangú személyt sem találtak bűnösnek a bűncselekmény segítésében. Elena Milashina, a Novaja vezető csecsenföldi tudósítója dokumentálta az LMBT emberek meggyilkolását, és beszámolt Ramzan Kadirov csecsen vezető ellenfeleinek hidegvérrel elkövetett gyilkosságairól. Fizikai támadásoknak és halálos fenyegetéseknek volt kitéve…Muratov egy egyedülálló személyiség. Soha nem fél megszólalni és megvédeni az újságírókat és a más véleményen lévőket, tudván, hogy őt vagy szerkesztőségét támadás érheti. Ő a vezetője annak a médiahálózatnak, amely segít a veszélyes régiókban élő orosz újságíróknak, hogy Muratov szimbolikus védelme alatt folytathassák munkájukat.
Minden bizonnyal több száz nagyhatalmú ellenséget szerzett magának, akik szívesen megszabadulnának tőle, ugyanakkor az orosz társadalom minden szegmensében, beleértve a vezető politikusokat, a bűnüldöző szervek tisztjeit és a szupergazdagokat, barátok ezreit szerezte meg. A hatalmi szereplőkkel való barátságai segítenek neki, hogy hírnévének nagyobb vesztesége nélkül eligazodjon az orosz politika zavaros vizein. Ez irritálta az orosz ellenzék keményvonalas tagjait és Oroszország néhány nyugati megfigyelőjét, akik szerint a főszerkesztő eladta a lelkét a Kremlnek.
Muratovnak ez a portréja nem tükrözi teljes mértékben az orosz médiában betöltött fontos szerepét. Muratov nem arra hasznátja befolyását és kapcsolatait, hogy meggazdagodjon, hanem arra, hogy fenntartsa az oknyomozó újságírás utolsó menedékét Oroszországon belül. A Nobel-díjnak köszönhetően Muratov belföldön még befolyásosabbá válik, és még több ellenséget szerez az elit körében, akik később azt állíthatják, hogy elárulta Oroszországot a külföldi támogatásokért és díjakért. Szimbolikusan ez a díj minden orosz oknyomozó újságírónak erőt ad, akik az állam példátlan támadásai közepette küzdenek az életükért és a szakmájukért.
Forrás: Újnépszabadság
