A giccs a világ legnépszerűbb, legkönnyebben fogyasztható, az élet minden területét elárasztó, sablonos gondolatokat, érzelmeket, közhelyszerű igazságokat közvetítő terméke, produktuma. Eleve kerülöm ezzel kapcsolatban a művészet kifejezést, hiszen ahhoz semmi köze, mert fogyasztói elvárásoknak akar megfelelni és pontosan emiatt hiányzik belőle az eredetiség, az egyedi jelleg, a minőség, vagyis olyan megtévesztő, hamis tákolmány, amelynek befogadásához se előképzettség, se erőfeszítés nem szükséges.
A hamis szó, jelző talán a legjobban illik erre a kategóriára, hiszen a giccsfestménynek, tárgynak, magatartásnak egyik általános jellemzője a felhasznált anyagok, technikák, szerepkörök klasszikus példákra emlékeztető, de átformált, átalakított, átméretezett, pótanyagokból készített jellege. Hatalmas területet ölel át, változó szintű minőségével megtévesztő, gyakran zavarba ejtő lehet.
Ami a kiterjedési területet illeti, H.D. Gelfert felsorol takaros, kedélyes, szentimentális, vallásos, költői, vagy szociális, természeti, lakóhelyi, alpári, nagyvilági, erotikus, hátborzongató, magasztos, fennkölt giccset. Létezik továbbá monumentális, hazafias, politikai, ideológiai giccs, vagy akár szégyenlős giccs is. (Wikipédia)
Nem mindig könnyen felismerhető jelenség, ezt két látszólag szélsőséges példával illusztrálnám. A legtöbb ember számára nyilvánvaló, hogy a bőgő szarvas, a gombolyaggal játszó cica ábrázolása kimeríti a giccsfestmény fogalmát. Ez azonban ebben a leegyszerűsített formában nem igaz, mert a bőgő szarvasnak is elképzelhető művészi megjelenítése, és Mona Lisa is ábrázolható giccses változatban, a besorolást ugyanis sohasem a téma, hanem a megjelenítés módja, színvonala határozza meg.
A giccs a giccsemberek számára készül. Hermann István szerint: „A giccsember egyéniségében szinte kódolva van a rajongás a giccs, a bulvár, a semmit mondás iránt. Megragad a szemlélet fokán, csak a látszattöredékek felfogására képes, a hangzatos demagóg szavakra és gondolatokra fogékony, jellemző rá a gondolati mélység hiánya, az intellektuális lustaság, a készen kapott »érzelmek«, »értékek« kritikátlan átvétele.”
Vannak izgalmas visszakapcsolások a művészethez ezen a területen is. Jeff Koons (sz. 1955) kortárs amerikai alkotó például a giccset emelte művészi rangra. Egyik jellemző alkotásának reprodukcióját csatoltam: Michael Jackson és a majom. Ez annyira érzelgős, aranyozott, émelyítően idilli, rózsás, mosolygós, hogy túllépi a giccs határát. A túltelített ízléstelenség miatt olyan mindent elárasztóan, egységesen és hajmeresztően ronda, hogy az már szép.
Kell-e haragudni a giccsre? Szerintem nem, azt viszont fontosnak tartom, hogy minden esetben az őt megillető helyre kerüljön, értékének, illetve értéktelenségének megfelelő besorolást kapjon, hiszen a különböző szintű, fajsúlyú kategóriák összemosása a minőségi kultúrára káros, sőt egyenesen életveszélyes lehet.
Egy nyugatra telepedett szatmári ismerősöm említette a nyolcvanas években, hogy miközben idehaza sajtóban, itt-ott kifogásoltuk a giccses tárgyakat, képeket, addig a nyugati világ úszik az ilyen termékekben, amelyekkel az 1989-es változások után minket is elárasztott.
A lakásunkban, szülővárosunkban vagy utazásaink során lépten-nyomon belebotlunk, ezúttal a saját szatmári gyűjteményem néhány jellemző darabjával illusztrálom ezt a rövid ismertetőt.