Zsoltár női hangra
Ki vagy Te? Mi vagy Te?
Hogy kerülsz utamba?
A kezdet s a vég vagy,
ómega és alfa?
Elterülsz a testen,
uralkodsz a lelken,
amiképp az agyag,
gyúródunk kezedben.
Ahogyan a kő is,
ha szobrász faragja,
roppanunk kezedben,
mely a halált adja.
Ha kovács kezében
tűz éri a vasat,
ha bensőnket éri,
lelkünk kettéhasad.
Amikor a hajós
a horgonyt kiveti,
nem tudja, a hajót
milyen sors követi.
Ahogy az üveget
izzítja a mester,
átlátszó életünk
felizzik az esttel.
Miképpen a szőnyeg
a szövő kezében,
eldurvul az álmunk
a magányos éjben.
S mint az ezüstműves,
ha gyötri a műve,
agyát is, kezét is
feszíti a bűne.
Ki vagy Te? Mi vagy Te?
Áldás vagy? Csak átok?
Ha kezdet és vég vagy,
mondd azt: Megbocsátok.
2019. szeptember
Eredetileg megjelent: az Élet és Irodalom LXIII. évfolyamának 51-52. számában, 2019. december 19-én.
A 137. zsoltár
Ültünk Babylon folyópartjain.
Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kín.
Tőlünk verejték kell, nem szenvedély.
S nem érv, erünkből mért dőlt itt a vér.
Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen,
ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem.
Jelünk itt falba karmolja a nép.
Kik biztatják, sem tudják, mért teszik.
Királyi jel, sok más jelet tulélt.
Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
Ne vágasd falhoz szép kisdedeik…!
És fájó orcám rángjon majd a számhoz,
ha elfeledlek egyszer, Arany János.
1992. október 3.
