Már régóta foglalkoztat a vendégség és az ajándékozás változásának kérdése. Pontosabban az, hogy milyen módon vendégeskedtek, ajándékoztak a múltban egy községben vagy faluban, s miként tükröződik ez a kérdés ma. Hiszen minden falu az elmúlt évtizedekben lényeges gazdasági, társadalmi, művelődési változáson ment át. Nyilvánvaló, hogy a strukturális átalakulások maguk után vonták a helyi szokások megváltozását is. Ennélfogva természetes, ha a vendéglátáshoz és ajándékozáshoz fűződő szokások is módosultak az új társadalmi, gazdasági körülmények között.
Petek 445 lélekszámú falu Székelyudvarhelytől 18-20 km-re déli irányban, a kányádi néptanács-körhöz tartozik. Valamennyi szomszéd falutól hegyek választják el, csupán a fővasútvonal mellett fekvő Bene község felé nyitott a völgye. Földrajzi helyzeténél fogva az általános falufejlődés útján később indult el, mint a szomszédos Kányád vagy Székelyderzs. Ma azonban már Peteken is több mint tízéves múltra tekint vissza a mezőgazdasági termelőszövetkezet, öt éve vezették be a villanyáramot, néhány éve autóbuszjárata van Székelyudvarhelyre és munkásjárata ingázóknak. A munkaerő-elvándorlás révén sokat apadt a falu lakossága. Petek népe ma már élénk kapcsolatba került közeli környékével és távolabbi ipari központokkal egyaránt.
Itt, Peteken készítettem el felmérésemet.
Esős, korán beálló novemberi estén mentem el Miklós Istvánnal, peteki barátommal Nagy Albert bácsiékhoz. Petek legöregebb ma élő „szószóló”-já t ismertem meg benne. Az őszi betakarítás helyi és országos gondját, helyzetét meghánytuk-vetettük, s bocsánatkérés kíséretében hozakodtunk elő, hogy mi nem afféle segítőmunkába jöttünk. Tudjuk, hogy ilyenkor nem várt ember a vendég, s mi mégis éppen a peteki vendéglátás és ajándékozás szokásairól szeretnénk elbeszélgetni.
– Albert bácsi, maga sok vendégségben volt szószóló – mondta barátom –, mesélgessen nekünk azokról az alkalmakról.
– A’ könnyű – felelte Albert bácsi, és szinte ötven esztendő távolából csalogatta elénk a színes kavargású, ujujujjgatós lakodalmi vendégségek emlékeit. Később felesége is társul szegődött, s a mosóteknő habos ruháit csavarva a lakodalmi menet közé szólított: „… látták volna, négyökrös szekerekkel vitették a menyasszony hozományát. Az ökrök szarvain zsebkendők, pántlikák, csengettyűk voltak.”
Pista barátom óvatos figyelmeztetésére vettem csak észre, hogy nyitott füzetem föltett szándékom ellenére még íratlan.
– Mit kapott hozományba akkor, 1925-ben? – kérdeztem a nénit. S Nagy néni szavai nyomán lejegyeztem hozományát: 1 ágy, 1 vetett ágy (párnákkal, csipkés lepedőkkel, háziszőttes takaróval), 1 szekrény, 1 kasztén, 1 üveges (kredenc),1 asztal, 2 szék, 1 kanapé, 2 paplan, 2 paplanhuzat, 4 lepedő, 9 nagy párna, 3 kicsi párna, 18 nagy párnahaj, 6 kicsi párnahaj, 1 viselő párna váltóval, 3 szalmazsák. 2 derékalj, 4 ágyterítő „vetett ágyra”, 1 ágyterítő hálóágyra, 7 abrosz, 7 kendő (törülköző), 5 szervét (takaró ruha), 5 blúz, 5 fejkendő, 5 ing, 5 pendely (ingalj), 2 ökörtinó, 1 juh, 16 vékás föld (egy vékás= hét ár).
Az ajándékozás akkor is szokás volt a vendégség alkalmával, de még csak a lányos háznál, vagyis csak a menyasszonynak vittek ajándékot a vendégek. Nagy néni a következő ajándékokat kapta: 6 cserépfazék, 12 porcelán tányér, 15 pohár, 15 karton fejkendő. A jelenlevő családok pénzben 10–20 lejt adogattak. De a pénzajándékozás még szórványos volt.
A kapott pénzajándékot otthagyták a szülőknek – mint most is, akik a lakodalmi vendégséget rendezték. Pénzmagra esetleg a kapott állatokból tettek szert. Így például Albert bácsiék az ajándékba, illetve hozományba kapott két ökörtinót eladták Kőhalomban a Jakab-napi vásáron, összesen 15 ezer lejért. Ezt a pénzt, mint általában minden fiatal házaspár, igyekeztek földvásárlásra használni. A szülők is, a fiatalok is arra törekedtek, hogy mind a három határban földjük legyen. Négyes vetésforgó volt; tehát egy évben három határban termett gabona, takarmány, s egy pedig legelőnek maradt.
– S milyen élelmiszert vittek akkoriban a konyhára a meghívottak? Mert tudom, hogy a mostani lakodalmi vagy egyéb vendégségek alkalmával a meghívottak vagy negyven lej értékű élelmiszert visznek, küldenek.
– Hát mit?! A konyhára vittünk egy kupa lisztet, két tojást, egy liter tejet s egyebet nem – válaszolta Nagy néni. És ismét mesélni kezdte a lakodalmi vendégség lefolyását, amit most nem részletezek, mert sok vonatkozása nem tartozik szorosan a vendéglátás és ajándékozás kérdésköréhez. Viszont az összehasonlítás lehetősége a fiatalasszony felé irányította figyelmemet. Nagy Irénke 1958-ban ment férjhez, tehát több mint harminc évvel szülei házassága után. Már a háború befejezésétől is több mint tizenhárom év telt el. A falu akkor élte a mezőgazdasági átalakulás korszakát.
Nagy Irénke becsülevele a következőket tartalmazza: 2 hálóágy, 1 kettős szekrény, 2 éjjeli szekrény, 1 szekrény, 1 hálóágy, 1 asztal, 4 szék, 1 konyhaasztal, 1 konyhakredenc, 4 szék, 1 mosdó, 1 fásláda, 1 kártyapad (vízpad), 1 kanapé; 26 evőabrosz, 38 törülköző, 38 szervét, 2 díszkendő, 2 kivarrott szervét, 7 szalmazsák, 5 derékalj, 6 díszlepedő, 8 alsólepedő, 12 paplanlepedő, 24 nagy párna, 2 paplan, 2 pokróc, 6 nagy párna, 2 derékalj, 2 hálópárna 4 huzattal, 12 felsőlepedő (ágyterítő), 9 hímes abrosz, 3 fal védő, 3 asztalfutó, 2 átalvető, 30 zsák, 2 tarisznya, 1 falvédő rántástól, 10 ünneplő köntös, 17 ünneplő blúz, 13 szoknya, 6 kötény, 2 viselő köntös, 7 blúz, 3 szoknya, 3 kötény, 1 nagykabát (viselő), 3 ünneplő nagykabát, 19 ing, 3 alsószoknya, 6 fejkendő, 3 zsebkendő, 4 lájbi, 3 blúz és fejkendő,4 viselő cipő, 4 ünneplő cipő, 2 lópokróc, 2 ház földjire való (20 sing, 24 sing), 2 négyéves ökör, 2 juh, 4 zsák törökbúza, 2 zsák búza (1 zsák=4 és fél–5 vékáig, 1 véka= 20 liter), 6 személyes ebédlőkészlet, 2 és fél hektár föld (beálltak vele a kollektívbe).
Ezen kívül sok edényt kaptak ajándékba a vendégség alkalmával és kaptak 1400 lejt, amit a szülőknek hagytak.
Mielőtt visszaadnám a szót Albert bácsiéknak, ideiktatom az összehasonlítás alapjául egy nemrég férjhez ment fiatalasszony becsülevelét. Bíró J. Margit 1970. október 31-én tartotta lakodalmát. Tizenkét évvel később, mint Nagy Irénke, s szinte félszáz esztendővel Nagy Albert bácsiék lakodalma után. Tehát a becsülevele a következőket tartalmazza: Bútorok: 2 szekrény, 2 ágy, 2 éjjeliszekrény, 1 vitrin, 1 toalettszekrény (tükrös), 1 asztal, 4 szék, 1 kanapédívány; 1 konyhakredenc, 1 asztal, 4 konyhaszék, 1 mosdóasztal, 1 fásláda, 1 vizespad; ágynemű: 2 szalmazsák, 2 derékalj 4 huzattal, 6 párna 14 huzattal, 3 paplan 6 huzattal, 2 pokróc, 12 díszpárna, 8 alsólepedő, 4 ágyelejibevaló (díszlepedő), 10 vasárnapi abrosz, 11 ágyterítő, 24 zsák, 22 evőabrosz, 30 törülköző, 27 szervét, 15 edénytörlő, 17 zsomnya blúzzal, 3 szvetter, 1 nagykabát, 1 füs, 4 szőnyeg; 30 sing szőttes hímes, 30 sing rongyszőnyeg, 1 nagyszőnyeg (400 lejes), 1 ebédlőkészlet, 1 fűszereskészlet, 4 pár félcipő, 1 szandál, 5 rend konyhagarnitúra terítőkkel együtt, szobába való 25 csipketerítő, 2 rend konyhafüggöny, 1 rend szobafüggöny, 1 nagy falvédő (4 rend rámában kivarrva), 1 kétesztendős tinó, 1 nyolchetes malac, 1 zsák liszt (80 kg). – A vendégségben kapott ajándékok főleg edények és 6000 lej.
– Most már érdemes nagy lakodalmakat csapni – mondja Nagy néni. – Annyi ajándékot kapnak, hogy se szeri, se száma.
– Régebben, a maguk idejében kit hívtak meg vendégségbe?
– Hát a rokonokat, komákat, szomszédokat: Müjuliskánkat, Müsándorunkat, Müpistánkat, Mülinánkat – sorolja Nagy néni, s észre se veszi, hogy nem tudom követni a felsorolást, mert valamit homályosan értek. Közben az asztalra kerül a málnabor, amit Irénkéék szüreteltek a nyáron. Alig akarózunk továbbmenni, mert nemcsak a petekiek vendégségéről való beszámolók vonzóak, hanem a minket is marasztaló vendégszeretet.
A kölcsönbe kapott csizmában csuppogtatok barátom után, ki előtt Róza néni vezet. Özvegy Bíró G. Sándornéhoz, Róza néniékhez megyünk. Híres szövőasszony, a peteki székelyruhák gyönyörű darabjai kerülnek ki keze alól.
– Róza nénit is megkérdem, milyen különbséget lát a maga fiatalkorabeli és a mostani vendégségek, ajándékozások alk almai között.
– Hát már megmondtuk – feleli –, akkor a Müsándorunkat, Müjuliskánkat híttuk, s azok jöttek is, mulattak is, jókedvvel szórakoztak. Máma pedig tudomisén, a világon mindenkit elhínak, csak hogy sok ajándék bégyűljön. (A múlt évben Petek lakossága 442 ezer lejt költött ajándékozásra). – S aztán megértem, hogy kik azok a Müsándorunkok, mert meg is magyarázza: családbeli, rokonságbeli. – Ma nincsen már Müjánosunk, Müidánk. A rokontartás, testvértisztelet megmásult.
Róza néni aztán elmeséli a lakodalmi vendégség részleteit is. A következőkben összefoglalom azokat a részleteket, amelyek a minket érdeklő kérdésekhez kapcsolódnak.
Ezelőtt ötven évvel Peteken vendégség volt a keresztelő, a lakodalom és a torozás alkalmával. Ezek családi jellegűek voltak. Ma viszont családi jellegű vendégségi alkalmak: a keresztelő, berukkolás, eljegyzés, lakodalom, torozás, névnapozás és néha a két-három napos – hivatalos – munkaszüneti napok.
Az ötven év előtti keresztelőre csak férfiak mentek és a vendégség estére elvonult. Konyhára nem vittek semmit. Ma viszont fejenként 30-40 lej értékű élelmiszert visznek. Akkor 10-15 koma gyűlt össze, csak a főkoma adott ajándékot, 20-25 lejt. Ettek laskalét, sóbafőttet, töltött káposztát, kalácsot és pánkot. Csak pálinkát ittak, s azt is egy üvegből. Egy mai keresztelőre a házigazda költ vagy kilencezer lejt. Étrend: erőhúsleves, sült krumplival, töltött káposzta; étel előtt pálinkázás, étel közben s után a borozás ásványvízzel. Sokféle süteményt készítenek, s tortákat. Ma már pohárból isznak, s reggelig maradnak a vendégek. Természetesen asszonyok, ifjak, sőt gyermekek is ott vannak a vendégségben. Ajándékoznak a házastársak, külön az ifjak és a gyerkőcök is. A számba vett keresztelői ajándékpénz: az asztalnál 10 800 lej gyűlt be, s még utólag elküldtek 400 lejt.
– Ez a nagy változás 1960-tól mondott ellent az előtte volt szokásnak – magyarázza Róza néni. – Ma már több mint száz embert is összehívnak. Odahívják az összes fiatalságot, még a brigádtagokat is. S különösen lakodalmakkor furcsa, hogy az öregek nem tudnak mulatni, mint ennekelőtte. A fiatalok támasszák a falakat, nem énekelnek együtt úgy, mint a mi időnkben.
Megtudjuk, hogy a lakodalmi szokások is változtak. Ma nem ökrös szekérrel, hanem lószekérrel vitetik az ajándékot, a hozományt. Ezelőtt még két évtizeddel is, amikor a vőfélyek elmentek a lányos házhoz, vitték a vőlegény ajándékát : egy pár gomboscipőt, két fejkendőt, tíz darab hajtűt (csont), két darab szemesfésűt (ez is csontból volt és gyöngyszemekkel volt díszítve), egy darab nagy szemescsontfésűt (a konty alá). A régi időkben a vőlegényes háznál nem szedtek ajándékot. 1953-54-ben kezdtek a vőlegény részére is ajándékot adni. Gazdasági felszereléshez szükséges tárgyakat: láncot, ásót, lapátot, fejszét, kijáró lámpást.
A lakodalmi vendégség asztalozási sorrendje és tartalma így alakult: délben mindkét helyen szilváslevest ettek, egyebet semmit. Aszalt szilvából főzték. Azután mentek a jegyzőhöz, majd „a hitre”, azután a násznép vissza külön-külön a legényes, illetve a leányos házhoz. A leányos háznál beszedték az ajándékot, s várták a vőfélyeket, akik vitték az ajándékot. Majd a vőfélyek újra visszamentek a vőlegényes házhoz. Onnan a násznép a lányos házhoz üres ökrös szekerekkel, élén a szószólóval. A vőlegény is gyalog ment. Majd elbúcsúztatták a menyasszonyt, s a felrakott hozománnyal – az első szekéren a vetett ágy, előtte ült a menyasszony – a vőlegény visszafelé is gyalog ment – elmentek a legényes házhoz. Miután lepakolódtak, megkezdődött a vacsora, azután sor került a menyasszonytáncra, majd beállt a mulatság. Táncoltak csárdást, valcert (petkiesen szásztáncot), cepelt és kaluppot. Vacsora közben a lányos háztól elmentek a pencelasszonyok és vitték az ajándékot: kalácsba dugva a jugatófát, a legény szüleinek és testvéreinek ajándékot (ingnek valót, blúznak valót, zsebkendőt, fejkendőt), gyermekeknek csecsebecsét.
A borivás csak az ötvenes évek közepén vált szokássá. Addig a pálinkát sörösüvegekből itták. 50-60 család jelent meg egy-egy lakodalomban. Ma már kétszer annyi a vendégsereg. Bolti árut sem a hozományban, sem az ajándékozásban nem kaptak, kivéve az edényeket. A vendégségeket, főleg a lakodalmakat ősszel és télen tartották. A régi időben a konyhára egy kupa lisztet, 1-2 tojást s egy orjost (csontot) vittek.
– Eljegyzés volt-e a Róza néni idejében? Hogy kérték meg?
– Hát sehogy! Hova gondol? Az uram testvérével eljött volt, s apámékkal megbeszélték a lakodalmat. Ennyi volt az egész. – Meséli régi emlékeit, s közben elém teszi képzős unokájának székelyruháját, amelyiket ő szőtt, s amelyik „most érkezett haza” bukaresti kiállításról.
Elmondja Róza néni még azt is, hogy a jegygyűrű az ötvenes évek közepe táján került a petekiek ujjára. Ma már nemcsak jánosoznak, istvánoznak, sándoroznak, amit eddig többé-kevésbé megtartottak, hanem a lányok gyakorolják különösképpen a névnapozást.
A sorozás és berukkolás alkalmával ma szokásban levő nagy vendégségek gyakorlását 1953-54-ben kezdték el. Az elmúlt évben például a faluban sorozási és berukkolási vendégségi alkalmakra mintegy húszezer lejt költöttek (az ajándékpénz is kitett vagy hatezer lejt!).
Miklós István barátoméknál folytatjuk a beszélgetést, a torozási vendéglátásról. Ez úgy változott meg, hogy most sokkal többet visznek a konyhára, és ma már mindenkit megkínálnak meleg étellel, pálinkával. Egy nyolcvanszemélyes torra háromszázan vittek a konyhára, mintegy négyezer lej értékben. Először megkínálják a férfiakat, az idegenből jötteket és azután a helybeli asszonyokat. Az elmúlt évben a 12 torozásra a falu kiadott közel ötvenezer lejt (!), a négy lakodalmi ajándékozás, vendéglátás összegének huszonöt százalékát! Ezelőtt ötven évvel a torozásra költött összeg ennek egynegyedét sem tette ki, s huszonöt évvel ezelőtt is kevesebb volt, mint a mostaninak a fele.
Az eltelt ötven év alatt vagy az utóbbi negyedszázad alatt a petekiek életkörülményei sokat változtak. Az új szokások egyben azt is jelzik, hogy az emberi kapcsolatok is módosultak Peteken is. A vendégségek és ajándékozások számának és a rájuk fordított összegnek a megnövekedése, az út a ’21-beli kasztentől a ’72-beli kanapédiványig, hűtőszekrényig sok mindent elárul a petekiekről – és falvaink egyetemes gazdasági felemelkedéséről.
Megjelent A Hét III. évfolyama 52. számában, 1972. december 29-én.
