Az események veszélyes irányba fordulhatnak.
12. 02.
Vlagyimir Putyin szeretne egy olyan – jogi garanciákat tartalmazó – megállapodást kötni a Nyugattal, mindenekelőtt Amerikával, amelyről sejtheti, hogy a jelenlegi „világhelyzetben”, amelyre a „demokráciák” és az „autokráciák” ideológiai élethalál-harca jellemző, nincs sok esélye.
Íme a már korábban is (11. 23.) szóba hozott „biztonsági garanciák” kérdése Putyin december 1-i beszédében:
A Külügyminisztériumban megtartott beszédemben már hangsúlyoztam, hogy a jelenlegi kritikus helyzetben az orosz diplomácia elsődleges célja az, hogy megpróbáljon gondoskodni arról, hogy Oroszországnak megbízható és hosszú távú biztonsági garanciákat adjanak.
Párbeszédet folytatva az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy konkrét megállapodásokat kössünk, amelyek kizárják a Nato bármilyen további keleti kiterjesztését és olyan fegyverrendszerek telepítését, amelyek Oroszország területének közvetlen közelében fenyegetést jelentenek számunkra. Azt indítványozzuk, hogy az erről a kérdéskörről folytatandó alapos tárgyalásokat el kell kezdeni.
Nem igényelünk semmiféle különleges bánásmódot a magunk számára. Bármilyen megállapodásnak tekintetbe kell vennie mind Oroszországnak, mind pedig az euro-atlanti térség összes többi országának az érdekeit. Nyugodt és stabil helyzetet kell biztosítani mindenki számára, amire mindenkinek, kivétel nélkül, szüksége van.
12. 07.
Egy ehhez hasonló részletesebb javaslattal[1] Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök már 2009-ben is próbálkozott, de erre – egy évvel a grúziai furcsa háború után – senki sem figyelt oda.
Ebből az oroszok nyilvánvalóan levonták a tanulságot, hogy a dolgot jobban elő kell készíteni. 2014-ben Ukrajnában nem ők voltak a kezdeményezők, hiszen csak reagáltak arra, hogy az amerikaiak és a britek által támogatott Maidan megbuktatta a Janukovics-vezette oroszbarát kormányt. Most nyilván egy átfogóbb ukrajnai katonai-diplomáciai hadműveletre készülődnek. Ennek lenne egy bevezető, az ukrán határok mentén felsorakozó közel százezernyi katonával megtámogatt része (a moszkvai idő szerint ma este sorra kerülő Biden–Putyin videó-beszélgetés). Ezt követné – az érdemi tárgyalásokra tett javaslat elutasítása esetén – valamilyen nagyobb szabású katonai akció, amely – mint az általam hosszan idézett (11. 29.) Ivan Timofeev jelezte, egy új ukrán állam megalapításához vezetne a Dnyepertől keletre, „Kijev fővárossal, amelyet Oroszország elismer”. Végül ezt követnék az Amerikával, illetve a Natoval folytatott tulajdonképpeni tárgyalások, amelyek eredményeképpen Moszkva tudomásul venné a Nato jelenlegi keleti határait, Washington és Brüsszel pedig azt, hogy Oroszország és a Nato között létrejön egy mindkét fél biztonsági garanciái által megtámogatott semleges zóna, nagyjából annak megfelelően, ahogyan azt a RAND Corporation munkatársai Samuel Charap vezetésével még 2019-ben körvonalazták.
Egyelőre ott tartunk, hogy – minden „józan” számítás szerint – Biden elnök mellőzni fogja Putyin Ukrajnára vonatkozó javaslatát. Ezt a rendkívül komplex, vészterhes következményeket hordozó pillanatot foglalja össze Maxim Samorukov, a Carnegie Endowment moszvai központjának munkatársa[2]:
Oroszország katonai jelenléte az ukrán határ mentén riadalmat kelt Washingtonban és más nyugati fővárosokban. Azok a félelmek, hogy a Kreml akciói egy újabb háborúban tetőzhetnek, vezettek el a sebtében előkészített december 7-i videó-híváshoz a két elnök között.
A válság miatti egész eddigi nyugati aggodalom és kéztördelés egyelőre úgy tűnik, csupán arra jó, hogy elterelje az emberek figyelmét arról, hogy a Kreml valójában mit is mond. Mindeddig meglepően csekély jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy Vlagyimir Putyin elnök most sokkal nyersebb formában juttatja kifejezésre, hogy mit is akar Ukrajnában, és hogy meddig hajlandó elmenni annak érdekében, hogy ezt elérje. Néhány nap leforgása alatt Putyin elmondta, hogy olyan megállapodást akar, amely lehetetlenné teszi Ukrajna bármikori Nato-csatlakozását. Ezen kívül azt is akarja, hogy a Nyugat igérje meg: soha nem fog katonai infrastruktúrát Ukrajnába telepíteni. Putyin a most Romániában lévő amerikai MK-41-es rakétákat említette azzal kapcsolatban, hogy mi aggasztja őt: „Ukrajna területére olyan eszközöket telepíthetnek, amelyek 7-10 perc alatt Moszkvába érnek, vagy akár 5 perc alatt, hiperszonikus rendszerek esetén. Gondolják csak el.”
Miért fogalmaz most az a Putyin, aki nem nagyon szereti kiteríteni a kártyáit, ennyire nyíltan? Moszkvából nézve úgy tűnik, hogy a Kreml fő célja a jelenlegi válságban nem az, hogy megalázó vereséget mérjen Ukrajnára, vagy hogy Ukrajna elfoglalásának kellemetlen feladatát vállalja magára. Inkább arról szeretné meggyőzni a Nyugatot, hogy Oroszország készen áll egy nagyszabású háborúra Ukrajnáért, hacsak nem tesznek valamit a jelenlegi és (Putyin szemében legalábbis) teljességgel elfogadhatatlan állapotok megváltoztatása érdekében.
Az elmúlt évben a Kreml két egyszerű üzenetet küldött Bidennek és csapatának. Először is, hogy Oroszország kiemelkedő fontosságot tulajdonít Ukrajnának. Másodszor, hogy a status quoval kapcsolatos türelme a végéhez közeledik, és hogy kész drasztikus eszközökhöz folyamodni a helyzet megvátoztatására.
Moszkva fő gondja – megakadályozni Ukrajna Nato-tagságát – egyáltalán nem újság. A Kreml érvelésében az a változás, hogy Ukrajna még akkor sem válhat amerikai hídfőállássá Oroszország határainál, ha Ukrajna formálisan soha nem lesz a Nato tagja,
Más kérdések is feltétlenül megoldásra várnak a Kreml szerint. Az Európai Unió például ne kapcsolja össze az orosz gáz Európába jutását az ukrajnai konfliktussal. Vannak különösen érzékeny kulturális kérdések is. Az orosz-ukrán kapcsolatokról szóló hosszú cikkében[3] Putyin kihangsúlyozta a két nemzet történelmi rokonságát és egységét, és azzal vádolta meg az ukrán hatóságokat, hogy az erőszakos asszimiláció politikáját alkalmazva „milliós nagyságrendben” csökkentik az Ukrajnában élő oroszok számát. Ez a kemény szóhasználat nem lehetett véletlen: a tömeges kényszerű asszimiláció elég súlyos vétségnek számíthat ahhoz, hogy külső beavatkozást tegyen szükségessé.
Mindig is azt vallva, hogy a szép szó és a fegyver hatékonyabb, mint a puszta beszéd, Oroszország a fenti közléseket katonai eszközökkel is társította, megváltoztatva a biztonsági egyensúlyt a helyszínen. Az ukrán határ mentén nagy számban felsorakozó csapatok most képesek délről, északról és keletről is fenyegetni az országot.
Putyin azt akarja, hogy Biden végre döbbenjen rá egy kellemetlen dilemmára. Az üzenet egyszerű: Washingtonnak fel kell készülnie arra, hogy partnere, Ukrajna nagy vereséget szenved, ami különösen megalázó újrajátszása lehet a nemrég lezajlott afganisztáni eseményeknek. Vagy meghátrálhat és kompromisszumot köthet Moszkvával Ukrajnáról. A Kremlnek a jelek szerint nincsenek illúziói afélől, hogy az első opció súlyos következményekkel fog járni az orosz gazdaságra és az ország nemzetközi tekintélyére nézve. De arról akarja meggyőzni az Egyesült Államokat, hogy Ukrajna annyira fontos az orosz nemzeti érdekek szempontjából, hogy kész megfizetni ezt az árat.
Putyin arról is szeretné meggyőzni Washingtont, hogy Oroszországtól eltérően neki nincs sok vesztenivalója az ukrajnai kompromisszum miatt. Az ország sorsa nem létfontosságú érdeke az Egyesült Államoknak, amelyért érdemes volna háborút viselni, és nem is fontos eleme a Biden-adminisztráció külpolitikájának. Ha Washingtonnak nincs szüksége Ukrajnára mint szövetségesre Kínával való szembenállásában, vagy a klímaváltozás elleni harcában, miért sétálna bele alvajáróként egy Oroszország elleni konfliktusba miatta?
Biden alig néhány hónappal ezelőtt bizonyságot tett arról, hogy Amerika afganisztáni érdekeit nem tekinti annyira fontosnak, hogy az megindokolhatná a további csapatjelenlétet, és hogy hajlandó visszafogni Amerika kötelezettségvállalásait, hogy külpolitikáját a globális realitásokhoz igazítsa. A Kreml felfogása szerint most jött el az ideje annak, hogy az Egyesült Államok hasonló racionális döntést hozzon Ukrajnáról is.
Dmitry Trenin, a Carnegie moszkvai vezetője[4] Oroszországot mind Amerikától, mind pedig Kínától független önálló nagyhatalomként szereti jellemezni[5]. Nincs kizárva, hogy ez az elemzés, amellyel természetesen ő is egyetért nemcsak a Kreml Amerikának szóló üzenetét értelmezi (szerintem helyesen), hanem van benne némi félelem is amiatt, hogy amennyiben Washinton elutasítja Putyin ajánlatát, rendkívüli mértékben be fog szűkülni Moszkva külpolitikai mozgástere.[6]
Márpedig erre lehet számítani, hiszen nagyon valószínű, hogy Biden nem lesz képes afganisztáni bátor döntését Ukrajna kapcsán megismételni. Mégpedig a demokrácia csapdája miatt. A mai amerikai belpolitikai helyzetben ugyanis lehetetlenség ezt az egyébként racionális külpolitikai döntést meghozni, mert azt minkét nagy párt, valamint a security establishment is ellenzi.
*
Végül idéznék még két figyelemreméltó véleményt, azért is mert összhangban vannak az én konklúzióimmal.
Ted Galen Carpenter, a libertárius Cato Institute kutatója és a The National Interest munkatársa írta ezt még júniusban[7]:
Ukrajna egy stratégiai kelepce, amely ugyanazt a szerepet töltheti be az Egyesült Államok számára, mint Szerbia 1914-ben a cári Oroszország számára.
Bányai László professzor pedig, aki Németországból figyeli az ottani helyzetet és a globális fejleményeket (valamint az én blogomat is, aminek örülök), december 4-i hozzám intézett e-mailjében pedig ezt:
Egyrészt Oroszország semmiképpen sem engedheti meg magának Ukrajna továbbfejlesztését közvetlen, veszélyes amerikai támaszpontá. Másrészt Amerika Biden személyében otthoni gyengesége miatt nem tehet nagy engedményeket. Tehát az események veszélyes irányba fordulhatnak. Szomorú, de attól félek, ez elkerülhetetlen. Mint az első világháború előtt.
Itt tartunk 2021. december 7-én este, amikor Putyin és Biden videó-beszélgetése éppen elkezdődött.
[1] The draft of the European Security Treaty. en.kremlin.ru, 2009. nov. 29.
[2] Maxim Samorukov: Tuning Out Putin on Ukraine is Easy – and Self-Defeating. carnegiemoscow.org, 2012. dec. 6.
[3] Vladimir Putin: On the Historical Unity of Russians and Ukrainians. en.kremlin.ru, 2021. júl. 12.
[4] Trenin a GRU egykori tisztje, amit nem is szokott letagadni, mint ahogy ez Amerikában sem szokás a CIA volt munkatársai esetében. Nincs is miért, hiszen ez csak a szakértelmét húzza alá.
[5] Vö. Dmitry Trenin on Russia’s interests in the new global order. The Economist, 2021. okt. 1.
[6] Most éppen csak megjegyzem, hogy más szempontból nézve pontosan ez kell ahhoz, hogy az orosz-kínai stratégiai partnerség tényleges önvédelmi szövetséggé váljék.
[7] Ted Galen Carpenter: Why Ukraine Is a Dangerous and Unworthy Ally. The National Interest, 2021. jún. 28.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2021. december 7-én.