Az ukrán elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nem is mer arra gondolni, hogy a nyugati országok a háború elkerülése érdekében összejátszhatnak Oroszországgal.
01. 29.
Hajlok arra, hogy Bidennel és a Pentagonnal szemben Zelenszkijnek és a tanácsadóinak adjak igazat: Ukrajnát elsősorban nem egy „szörnyűséges” invázió, hanem a belső destabilizálódás fenyegeti.
Mark Milley tábornok, az egyesített vezérkarok főnöke Lloyd Austin védelmi miniszterrel közösen tartott január 28-i sajtótájékoztatóján[1] ezeket mondta:
Ha megnézzük, milyen típusú csapatokat sorakoztattak fel… ha ezt rázúdítják Ukrajnára, az nagyon, nagyon jelentős számú áldozattal járna. Elképzelhetik, hogyan nézne ez ki a sűrűn lakott városi térségekben, az utak mentén, satöbbi, satöbbi… Szörnyű volna. Rettenetes volna. És erre semmi szükség. Mi úgy véljük, hogy a diplomáciai megoldás lehet itt a kiút.
A védelmi miniszter pedig – többek között – leszögezte:
Az elnök világosan megmondta, hogy nem áll szándékában csapatokat küldeni Ukrajnába. De azt nem zárta ki, hogy a hadsereg segíthet az evakuálás[2] lebonyolításában.
Nem csodálom, hogy Zelenszkij elnök és az ukrán kormány nincs elragadtatva az amerikaiktól, beleértve Biden elnököt is. Ami – a washingtoni szóbeszédet jól ismerő puck.news információi szerint – fordítva is igaz:
Az a benyomás alakult ki Zelenszkijről, hogy nem túl jól navigál az amerikai politikában, és mindig rossz lóra tesz. Ez talán azért van, mert kétségbeesetten szeretné megmenteni az országát; vagy azért, mert a volt TV-sztárnak nincs kellő geopolitikai felkészültsége vagy műveltsége.
A Fehér Háznak és demokrata szövetségeseinek mindenesetre kezd elegük lenni Zelenszkijből. Három fehér házi és kongresszusi forrás szerint az ukrán elnök hol unalmas, hol dühítő, hol egyenesen kontraproduktív.
Az ukránok fő problémája mindenestre nem az, hogy az amerikaiak az ilyen nyilatkozatokkal és a követségi alkalmazottak családtagjainak a hazahívásával „pánikot kelthetnek”, amire Zelenszkij több tweetjében is utalt. Hanem az, hogy az amerikaiak minden bizonnyal olyan kompromisszumok elfogadására akarják őket rávenni, amelyek az ukrán nacionalisták szemében tabunak számítanak. Ezek sorában első helyen nem is annyira a Nato-tagság sine die elnapolása áll, hiszen a Nato „nyitott-ajtó”-politikája csak egy szólam, és valójában nem létezik[3], hanem a 2015 februárjában (!), több ezer ukrán katona debalcevei bekerítését követően megkötött Minszk II-egyezmény betartása. A Donbasz ugyanis orosz álláspont szerint csak úgy kerülhet vissza Ukrajnához, ha megkapja az alkotmányban rögzített – és Porosenko akkori és az ukrán küldöttségben szintén részt vevő Kucsma volt elnök által kénytelenségből elfogadott – autonóm státuszt.
01. 30.
Molly McKew, az egyik legeltökéltebb oroszellenes „harcos”[4] ezt pontosan megfogalmazta egy lánc-tweet-ben:
Biztos vagyok benne, hogy sokmindent el lehet mondani Zeleszkij stílusáról. De legalább világosan megmondta, Ukrajnának mire van szüksége.
Ez az egész nem őróla szól. Hanem arról, hogy a Kreml itt egy esélyt lát arra, hogy rávegye ezt a Fehér Házat arra: gyakoroljon nyomást Zelenszkijre, hogy tegye meg azokat az engedményeket, amelyekre Oroszországnak szüksége van Ukrajnában.
Az ukránok azt szeretnék, hogy vegyük már észre: ezek az engedmények nem fognak békéhez, vagy akár csak a béke látszatához vezetni, hanem ehelyett megteremtik annak a feltételeit, hogy Ukrajnát destabilizálhassák, és hogy véget vessenek az ukrán államiságnak.
De akkor végeredményben kik is destabilizálják Ukrajnát? Az oroszok vagy az ukrán nacionalisták?
A Finantial Times kijevi keltezésű cikke akaratlanul is rátapint a lényegre[5]:
Az ukrán elemzők és a kormány tanácsadói úgy vélik, hogy Putyin igazi szándéka az, hogy inkább befolyást és ne területet szerezzen. Az ismételt amerikai nyugtatgatások ellenére, továbbra is az a gyanújuk, hogy Ukrajnát kemény nyomásnak fogják kitenni, hogy kössön kompromisszumot Oroszországgal, és az alkotmányt megváltoztatva adjon permanens autonómiát a szeparatisták által ellenőrzött donbaszi tartományoknak, vétó jogot adva nekik az EU-val vagy a Nato-val kötendő jövőbeli megállapodásokat illetően. Szerintük ez olyan engedmény, amely nacionalista ellenreakciót válthat ki, és veszélybe sodorhatja a kormányt.
Oleksiy Danilov, Ukrajna nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta az FT-nek, hogy Oroszország fő prioritása a teljeskörű invázió lebegtetésével az, hogy arra késztesse az európaiakat és az Egyesült Államokat, hogy Kijevet kapitulációra kényszerítsék a minszki békemegállapodás ügyében. Egy ilyen kompromisszum azonban destabilizálja az országot, ami rendszerváltáshoz [regime change] vezet.
Danilov arra a kérdésre, hogy a nyugati országok belemehetnek-e egy ilyen javaslatba, hogy elkerüljék a teljes körű háborút, ezt válaszolta: „Nem is akarok ilyesmire gondolni, hogy összejátszanak. Nehéz nekem erről beszélni.”
Ez tökéletes win-win helyzet lenne az oroszok számára. Ha Zelenszkij beadja a derekát és Minszket elfogadva hatalmon marad, akkor ő lesz az új partner (természetesen némi biztosítékokkal egybekötve). Ha viszont a biztosra vehető sorozatos tüntetésekkel és provokációkkal, sőt merényletekkel a nacionalisták lehetetlenné teszik a kormányzást vagy egyenesen puccsot szerveznek Zelenszkij ellen, akkor be fognak vonulni.
De – mint Mikhailo Podolyak, Zeleszkij egyik tanácsadója elmondta a kanadai Globe and Mail kijevi tudósítójának, és mint ahogy én is említettem már ezt a lehetőséget korábban (01. 21.) – nem megszálló, ellenséges hadseregként, hanem „békefenntartókként”.
„A cél az – hangsúlyozta Podolyak –, hogy káosz törjön ki az utcákon. Az oroszok számára az volna az ideális, ha a január eleji Kazahsztánhoz hasonló helyzet alakulna ki”, amikor is a közép-ázsiai országban kirobbant tiltakozásokat hamar elfojtották, miután az Oroszország által vezetett békefenntartó misszió megérkezett. Azoknak a tüntetéseknek az eredete máig nem világos.
Az ukrajnai helyzet leginkább figyelemreméltó aspektusa az, hogy az ukrajnai nacionalistákat nem is kell különösebben kívülről noszogatni. Mozdulnak ők maguktól is, mint ahogy ezt már december 1-én is megtették, amikor is több ezren követelték Kijev központjában Zelenszkij lemondását, amiért parlamenti beszámolójában azt merészelte mondani, hogy hajlandó közvetlen tárgyalásokat folytatni Putyin orosz elnökkel a donbaszi háború befejezése érdekében.
[1] Top general warns of ’horrific’ outcome if Russia invades Ukraine. edition.cnn.com, 2021. jan. 28. A New York Times ugyanerről beszámoló cikkének a címe is beszédes: Russia has enough troops and equiment at Ukraine’s borders to invade the whole country, Pentagon says (NYT, jan. 28.).
[2] Ukrajnában jelenleg 30 ezer amerikai állampolgár tartózkodik.
[3] Michael O’Hanlon and Stephen Van Evera: There is no Nato open-door policy. The Hill, 2022. jan. 27. Az a tény, hogy Biden elnök és Stoltenberg Nato-főtitkár ismételten kijelentették, hogy Amerika és a Nato nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába, mert Ukrajna nem tagja a Nato-nak, gyakorlatilag azt jelenti, hogy Oroszország már megkapta az Ukrajna Nato-tagságával, pontosabban Nato-n kívüli státuszával kapcsolatos „biztonsági garanciát”.
[4] Molly McKew: The free world won’t save itself trapped by fear. It’s time to coceptualize a Kremlin defeat. greatpower.us, 2022. jan. 10. A szerző nem most kezdte a „harcot”, hiszen 2009-2013 között Saakashvili grúz elnök, 2014-’15 között pedig Vlad Filat moldovai miniszterelnök tanácsadója volt. 2017 januárjában, miközben egy „ukrán szabadságharcos”-sal üldögélt a washintoni háza előtti verandán, és éppen a „háború”-ról, „az Oroszország által valamennyiünk ellen vívott nagy háború”-ról beszélgettek, meg arról, hogy a kijevi kormány valamivel éppen borsot tört az EU orra alá, ez utóbbi megjegyezte: „Oroszország. Az EU. Még mindig ugyanaz a Molotov–Ribbentrop baromság.” Az úgy látszik nem jutott eszébe, hogy az a bizonyos „Molotov-Ribbentrop shit”, ahogy fogalmazott, csatolta Kelet-Lengyelországot Ukrajnához és Belaruszhoz. A román digi24.ro egyébként akkor átvette ezt az irányvonalával nagyon is egybevágó Politico-cikket.
[5] Ukraine to the world: keep calm and stop spreading panic. FT, 2022. jan. 28.
Megjelent a szerző Geonapló-bejegyzésében 2022. január 30-án.