A Nyugat azt hiszi, hogy a háború tényleges kilátásba helyezése és végső soron vállalása nélkül megvédheti Ukrajnát.
11. 17.
Nikolas K. Gvosdev, a The National Interest munkatársa szerint veszélyes dolog azt feltétekezni, hogy Oroszország csak úgy minden további nélkül tudomásul veszi a nyugati szövetségnek a Nord Stream 2 sorsával, a Lukasenko-kormány jövőjével és Ukrajna eljövendő útjával kapcsolatos döntéseit[1].
Putyin az Ukrajna körüli újabb csapatmozdulatokkal, a Lukasenka által a belarusz-lengyel határon kialakított képtelen helyzet ( lásd itt és itt ) tolerálásával, valamint a Nyugat-Európába irányuló gáz mennyiségének átmeneti csökkentésével lényegében azt szerette volna elérni, hogy az Európai Unió vagy legalábbis a francia-német duó térjen vissza a megszokott alkudozásokhoz és kompromisszumokhoz.
De – mondja Gvosdev – úgy tűnik, hogy ez a hazárdjáték nem jár sikerrel. A német hatóság (Bundesnetzagentur) bejelentette, hogy konzultálni fog Ukrajnával a Nord Stream 2 engedélyezési folyamata során; mind az EU, mind pedig a Nato a keleti határ megerősítésének módozatain gondolkodik – és a fő narratíva szerint Lengyelország most már nem a liberális értékek veszélyeztetője, hanem az euro-atlanti szövetség oszlopa; Macron francia elnök pedig újból kiállt Ukrajna területi integritása mellett.
De melyek lesznek a következő lépések? Vlagyimir Putyin orosz elnök Angela Merkel távozó német kancellárral folytatott telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy a Kreml, miután megtette a maga lépéseit, újból vissza szeretne térni tárgyalóasztalhoz és a nyáron kialakult de facto kompromisszumokhoz (Lukasenka további hatalmon maradásának tolerálása, Ukrajna Nato-tagságának meghatározatlan ideig való elhalasztása és a Nord Stream 2 elfogadása, azzal a kikötéssel, hogy bizonyos mennyiségű gáz továbbra is Ukrajnán keresztül érkezzen), hogy elkerülje a további eszkalációt. Csakhogy a helyzet romlásával a nyugati kormányok úgy tűnik, kevésbé lesznek hajlandóak fenntartani ezeket a kompromisszumokat. Így most minden attól függhet, hogy Oroszország vajon tovább élezi-e a feszültséget, vagy úgy dönt, hogy ez inkább visszaüthet.
Jelen pillanatban mindkét fél ebben a bizonytalansági zónában leledzik.
11. 22.
November 12-én Párizsban találkozóra került sor a francia és az orosz külügy- és védelmi miniszterek részvételével a két ország közötti „biztonsági együttműködés”-ről. A találkozót megelőzően, november 11-én Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy „Moszkvának és Párizsnak komolyan meg kell vitatnia az Ukrajnával kapcsolatos kérdéseket, Ukrajna ugyanis nyíltan és következetesen semmibe veszi a minszki megállapodásokat, és Franciaország és Németország is felelősséggel tartozik mindazért, amit kijevi protezsáltjaik, vagyis a Zelenskiy-rezsim emberei csinálnak”. Egyben azt is közölte, hogy a franciák által javasolt november 11-i francia-német-orosz-ukrán külügyminiszteri találkozón egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni, amiről a francia felet már korábban írásban értesítette.
A november 12-i párizsi tanácskozásról kiadott orosz közlemény leszögezi, hogy „a felek egy egész sor, a stratégiai stabilitással kapcsolatos kérdést megvitattak”, és különös hangsúlyt fektettek „az Oroszország és az EU, valamint az Oroszország és a Nato közötti kapcsolatok fejlesztésére az európai biztonsági architektúra szükséges modernizálásának a kontextusában”. Átfogó eszmecserét folytatva a regionális kérdésekről, a miniszterek Ukrajnával kapcsolatban „újból kihangsúlyozták a minszki megállapodások szigorú betartásának a szükségességét”, hiszen „továbbra is ez az egyetlen nemzetközileg elismert törvényes alapja az ukrajnai belső konfliktus megoldásának”. (Kiemelés tőlem – M. G.)
A francia kommüniké már a látszatát is elkerüli annak, hogy a két fél bármiről is megállapodott volna, és következetesen csak azt hangsúlyozza, hogy Jean-Yves Le Drian külügy- és Florence Parly védelmi miniszter milyen álláspontot képviselt a tanácskozásokon. Ukrajnával kapcsolatban „a francia miniszterek aggodalmuknak adtak kifejezést az ukrajnai biztonsági helyzet elmérgesedését illetően, és egyértelműen figyelmeztettek arra, hogy Ukrajna területi integritásának bármilyen esetleges újabb megsértése súlyos következményeket von maga után. Felszólították Moszvát arra, hogy újból vegyen részt a normandiai formátumú tárgyalásokon, és egyezzen bele egy hamarosan megrendezésre kerülő N4-es miniszteri találkozó megtartásába.”
A fentiekkel összhangban Emmanuel Macron francia elnök Vlagyimir Putyinnal folytatott november 15-i telefonbeszélgetésében szintén kifejezésre juttatta „mélységes nyugtalanságát az ukrajnai helyzet alakulásával kapcsolatban”, és „arra biztatta, hogy töltsön be konstruktív szerepet a normandiai formátumon belüli dialógus gyors újrafelvételével”.
Közben Yves Le Drian és német megfelelője, Heiko Maas Brüsszelben Kuleba ukrán külügyminiszterrel dialogizáltak, és kiemelve „Ukrajna területi integritása melletti elkötelezettségüket”, „komoly következményeket” helyeztek kilátásba abban az esetben, ha „Oroszország fenyegeti Ukrajnát”. (Brussels Playbook, 2021. nov. 16.) Végül – hogy a kör teljes legyen – a francia külügyminiszter Blinken amerikai kollégájával is beszélt, és ennek során mindketten leszögezték „Ukrajna szuverenitása és területi integritása melletti lankadatlan és sziklaszilárd elkötelezettségüket” [ironclad commitment]
Egyszóval a „Nyugat” egyöntetűen felsorakozott Ukrajna védelmében – és Oroszország ellen. Itt különösen a francia és a német diplomácia határozott álláspontja a figyelemreméltó, hiszen Amerika már 2018 óta modern fegyverekkel látja el Ukrajnát, most pedig újabb, még letálisabb fegyvercsomagot helyezett kilátásba. Blinken külügyminiszter ugyanakkor november 10-én aláírta az amerikai-ukrán stratégiai partnerségről szóló Charta új, kibővített változatát. Nagy-Britannia ebben a kérdésben ha lehet, még Amerikánál is harciasabb, és éppen arra készül, hogy megerősítse a saját, Ukrajnával már korábban kötött védelmi paktumát, és hogy fegyverszállítási megállapodást írjon alá Kijevvel.
11. 23.
November 17-én Szergej Lavrov utasítására az orosz külügyminisztérium nyilvánosságra hozta a német és francia megfelelőivel a közelmúltban folytatott hivatalos levelezését. A levelekből kiderül, hogy Lavrov azért nem volt hajlandó részt venni a tervezett „normandiai” találkozón, mert Németország és Franciaország nem támogatta az általa javasolt záródokumentumot (ennek angol nyelvű szövegét lásd a 15-16. oldalon). A lényeg az, hogy Oroszország ezzel pontot tett annak az illúziónak a végére, hogy az Európai Unió két vezető hatalma képes lehet önálló szerepet betölteni az összeurópai politikában, tehát érdemes velük tárgyalni többek között az ukrajnai kérdés rendezéséről.
Ennek – az orosz álláspont szerint – az a feltétele, hogy Kijev hajtsa végre a korábban már elfogadott megállapodásokat, úgymint: az ukrán alkotmányban ismerjék el a Donbasz különleges státuszát, teljes amnesztát vezessenek be, és Kijev, valamint Donyeck és Luhanszk állapodjon meg a helyi választások megtartásáról. Lavrov, november 17-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Kijev szabotálja a minszki megállapodásokat: „Nem akarják Minszket végrehajtani, hanem újra akarják írni.”
Miközben Oroszország és a Nyugat között gyakorlatilag szünetelnek a normális diplomáciai kapcsolatok, Putyin elnök november 18-án (most először!) beszédet tartott az orosz diplomáciai testület kibővített ülésén.[2] Ennek lényegét Dmitry Peskov, az orosz elnök sajtótitkára így foglalta össze:
Most egy ahhoz hasonló szcenárió figyelhető meg, amit akkor tapasztalhattunk, amikor Oroszországnak azt a hamis ígéretet tették, hogy nem fogják tovább folytatni a Nato keleti kibővítését. Azt látjuk, hogy a Nato katonai infrastruktúráját kelet felé tolják, hogy Ukrajnát gyors ütemben felfegyverzik, provokációkat hajtanak végre, és így tovább. Ez egy olyan folyamat, amely veszélyezteti az európai kontinens egész biztonsági rendszerét és architektúráját.
Ennek a helyzetnek csak az lehet az alternatívája, ha tárgyalásokat folytatunk a biztonsági garanciák rendszeréről. Erről beszélt az elnök. Egy ilyen biztonsági rendszer alkalmas lehet arra, hogy csökkentse a feszültséget.
Valamilyen közös megállapodás kell, de hogy az pontosan milyen formát fog ölteni, az már a tárgyalásokon múlik.
A Peskov sajtótájékoztatójáról beszámoló Interfax, tudósítása végén ehhez még hozzátette:
A Külügyminisztériumban tartott november 18-i beszédében az Orosz Föderáció elnöke azt mondta, hogy Oroszországnak nincs szüksége konfliktusokra nyugati határainál, és felhívta a Külügyminisztériumot, hogy gondoskodjon a komoly és hosszú távú biztonsági garanciákról ebben a térségben. Az elnök megjegyezte, hogy Oroszország legutóbbi figyelmeztetéseinek, amelyeket a Nyugathoz intézett, volt bizonyos hatása:
„Bizonyos feszültség támadt arrafelé. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék leszögezni. Először is ezt az állapotot fenn kell tartani körükben amennyire csak lehetséges, nehogy eszükbe jusson valamiféle szükségtelen konfliktust teremteni nyugati határainkon, mert nincs szükségünk konfliktusokra. Másodszor pedig feltétlenül szükséges [it is imperative] felvetni a kérdést, Szergej Viktorovics[3], hogy gondoskodni kell komoly hosszú távú garanciákról Oroszország számára, amelyek szavatolják a biztonságunkat ebben a térségben” – mondta Putyin.
Szerinte Oroszország nem létezhet úgy, hogy folyton azon kell töprengenie, hogy ott holnap mi fog történni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlevők szemében, a maszkok ellenére szkeptikus mosolyt lát azzal kapcsolatban, hogy „számíthatunk-e a lehetséges megállapodások komolyságára ezen a téren, tekintettel arra, hogy olyanokkal állunk szemben, akik enyhén szólva nem valami megbízható partnerek”. „Könnyen felrúgnak bármilyen korábbi megállapodást. Mindazonáltal, legyen bármilyen nehéz is, dolgozni kell ezen. És arra kérek mindenkit, hogy vésse ezt az eszébe” – mondta Putyin.
11. 24.
Az orosz elnök beszédének teljes szövegét elolvasva az embernek óhatatlanul az a benyomása támad, hogy Putyin fölött kissé mintha már eljárt volna az idő. Nem feltétlenül a kora, hanem inkább a megközelítésmódja miatt. Mintha túlságosan is bízna abban, hogy pusztán az eddigi nyomásgyakorlási vagy „feszültség-fenntartási” módszerekkel – vagyis tényleges háború nélkül – el lehet érni azt, hogy a vezető nyugati hatalmak (Franciaország, Németország és Amerika) leüljenek tárgyalni, és megadják Oroszországnak azokat a garanciákat, amelyekre szüksége van, vagyis biztosítsák számára azt, hogy a Belarusz, Ukrajna, Moldova és Grúzia által alkotott geopolitikai sáv semleges és lényegében el nem kötelezett maradjon, úgy, ahogyan azt például Samuel Charap és szakértői gárdája a RAND Corporation egy fontos Javaslatában 2019 októberében körvonalazta (erről röviden már akkor beszámoltam, és még vissza fogok rá térni).
Most azonban, ha már Charapot szóbahoztam, lássuk (a hamarosan következő újabb bejegyzésben), hogyan viszonyul az Oroszország és Ukrajna és tágabban az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktus lehetséges feloldásához Amerika. Legalább szakértői szinten, Biden elnöknek és legközelebbi munkatársainak ugyanis egyelőre – azon túl, hogy folyton figyelmeztetnek a lehetséges következményekre – fogalmuk sincs arról, hogyan lehetne a kérdésre megoldást találni. Vagyis ugyanolyan bizonytalanok, ugyanolyan „csúszós lejtőn” állnak, mint Putyin, mert azt hiszik, hogy valódi elrettentés, a háború tényleges kilátásba helyezése és végső soron vállalása nélkül megvédhetik Ukrajnát.
*
Lehetséges persze, hogy itt egy kicsit engedtem a geopolitikai szimmetria kísértésének, és Putyint is hajlamos voltam ugyanolyan határozatlannak tekinteni a háború és a béke kérdésében, mint Bident, aki – erről meg vagyok győződve – nem óhajt „meghalni Kijevért” (mint ahogy bizonyára az amerikaiak nagy többsége sem). Oroszország azonban igen. Putyinnal, vagy ha a helyzet úgy kívánja – Putyin nélkül.
[1] Nikolas K. Gvosdev: How Putin Is Pushing Back Against the West. The National Interest, 2021. nov. 15.
[2] Vladimir Putin: Speech at the expanded meeting of the Foreign Ministry Board. en.kremlin.ru, 2021. nov. 18.
[3] Ezek az apró stílusfordulatok, valamint az a tény, hogy Putyin most először döntött úgy, hogy – rögtön a normandiai tárgyalásokat gyakorlatilag kisiklató lavrovi döntés másnapján – beszédet tart a Külügyminisztériumban, szóval mindez arra enged következtetni, hogy Putyin Lavrovval és nyilván másokkal is szemben továbbra is bízik abban, hogy a Nyugattal meg lehet állapodni. De miféle garanciákat biztosíthat az a Nyugat és különösen az az Európa, amelyet például Artyom Lukin, a fiatal vlagyivosztoki geopolitikus – a messze távolból – csak ironikus felsőbbrendűséggel tud szemlélni?
A szerző Geonapló-bejegyzése november 24-én.
