Macron és Putyin egyfajta kondomíniumot szeretne az Európai Unió és a Nato, valamint Oroszország között.
02. 06.
Emmanuel Macron még el sem indult Moszkvába, és máris elkezdődött körülötte az éles politikai polémia. Nem elég, hogy a francia elnök az elmúlt héten négyszer is beszélt telefonon Putyinnal, de a Journal de Dimanche-ban ma megjelent interjújában meglehetősen nyíltan meg is mondta, mit akar elérni[1]. Íme:
Az utóbbi időszak bebizonyította, hogy amennyiben úgy döntünk, hogy nem tárgyalunk, mert a múlt évben az európaiak így döntöttek, amikor Merkel kancelláral együtt javasoltuk az EU–Oroszország-csúcs megtartását, nem tudunk semmilyen konfliktust megoldani. Mert ezzel másokra bízzuk, hogy a nevünkben beszéljenek, és így a saját kollektív biztonságunkhoz sem tudunk hozzájárulni.
Hetek óta olvasom és hallgatom, ahogy felelős politikusok újra és újra bejelentik a közelgő hadműveleteket [opérations imminentes]. Az Oroszországgal folytatott intenzív dialógusunk és ez a látogatásunk arra irányul, hogy ez ne következzen be. Ezen kívül meg fogjuk vitatni a feszültség csökkentésének a módozatait. Nagyon realistának kell lenni. Nem lesznek egyoldalú gesztusok, de feltétlenül el kell kerülni a helyzet elmérgesedését mielőtt kialakítjuk a kölcsönös mechanizmusokat és bizalomerősítő gesztusokat.
A helyzet most teljesen más, mint 2008-ban és 2014-ben volt, amikor éles hadműveleltek közben kellett keresni a tűzszünet és a visszavonulások lehetőségét. Most az a szerepünk, hogy a dialógussal csökkentsük a feszültséget, és elkerüljünk egy katonai konfliktust.
Oroszország geopolitikai célkitűzése ma nyilvánvalóan nem Ukrajna, hanem annak tisztázása, hogyan lehet szabályozni a Nato-val és az EU-val való kapcsolatát [cohabitation]. Az Oroszországgal folytatott hatékony és tartós dialógus nem történhet egyetlen európai állam sérelmére sem. A balti államok, Lengyeország és Románia biztonságának a garantálása alapvető, és előfeltétele ennek. Ukrajna vagy bármely más európai állam biztonsága és szuverenitása nem lehet semmiféle kompromisszum tárgya, mint ahogy az is jogos igény, hogy Oroszország is felvesse a saját biztonságának a kérdését.
Nekünk európaiaknak az a feladatunk, hogy kezeljük a hidegháború utáni helyzetet, mert vannak barátaink, azok a szuverén európai államok, amelyek harminc évvel ezelőtt megalapozták a függetlenségüket, és amelyek még mindig emlékeznek az Oroszországgal fennált traumatikus kapcsolatukra. Meg kell tehát védelmeznünk [protéger] európai testvéreinket, egy olyan új egyensúlyt [équilibre] javasolva, amely képes arra, hogy megőrizze a szuverenitásukat és a békét. Ezt úgy kell megtennünk, hogy egyidejűleg Oroszországnak is megadjuk a tiszteletet, megértve ennek a nagy népnek és nagy nemzetnek a saját jelenkori traumatizmusait. Én mindig is mélyreható dialógust folytattam Putyin elnökkel, és a mi felelősségünk az, hogy történelmi megoldásokat alapozzunk meg. Úgy vélem, Putyin elnökben megvan a hajlandóság erre.
Ez a szellemiség vezérel engem is, amikor most Moszkvába utazom: találjunk válaszokat a sürgető kérdésekre, és haladjunk előre egy olyan új rend [nouvel ordre] felé, amelyre a mi Európánknak nagyon nagy szüksége van, és amely az államok szuverén egyenlőségének a princípiumán alapul. (Kieme lések tőlem – M. G.)
Macron koncepciójának a mélységét és merészségét azon lehet leginkább lemérni, amit Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, az amerikai geo-külpolitika fő koordinátora ugyancsak tegnap (február 6-án) a Fox News Sunday-ban kijelentett:
Készen állunk arra, hogy – szövetségeseinkkel és partnereinkkel az oldalunkon – tárgyaljunk a kölcsönös aggodalmakra okot adó kérdésekről, ami az európai biztonságot illeti. És igen, ebbe beletartozhat a támadórakéták elhelyezésének kölcsönös korlátozása, a nagyobb átláthatóság, a tengeri vagy légi incidensek esetén előforduló hiba vagy eszkaláció lehetőségének a csökkentése. Készek vagyunk mindezt megtenni, mint ahogy az elmúlt évizedekben, a hidegháború idején és az után is ezt tettük.
Ez bizony sovány menü. Egyetlen szó sincs a lényegről: az új európai geopolitikai egyensúly, a Nato és az EU, valamint Oroszország rendezett „kohabitációjának” a megteremtéséről. Benne „a balti államok, Lengyelország és Románia”, vagyis a jelenlegi Nato-tagállamok biztonságának nyugati garantálásáról mint „előfeltétel”-ről, és Ukrajna (továbbá Grúzia, Moldova és Belarusz) „biztonságának és szuverenitásának” kölcsönös, azaz a nyugat és Oroszország általi megerősítéséről, nyilván azzal a másik „előfeltétel”-lel, hogy ez utóbbiak sem most, sem a belátható jövőben nem lesznek a Nato tagjai (mint ahogy Moldova alkotmányosan rögzített semlegessége már most is eleget tesz ennek).
Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sullivan nem is zárta ki ezt.
02. 07.
Macron tegnap beszélt telefonon Biden elnökkel is, tehát feltehetően egyeztetett vele néhány fontos dolgot a ma délután és este – mint a JDD írja, „időkorlát nélkül” – sorra kerülő Kreml-beli tárgyalásaival kapcsolatban. De nehéz elképzelni, hogy Biden megengedheti magnak, hogy „szabadjára engedje a benne lakozó realistát”, mint Stephen Wertheim[2], az önmérsékleten (restraint) alapuló amerikai külpolitikai stratégia egyik teoretikusa szeretné.
A washingtoni „geopolitikai konszenzus” alapelve ugyanis, bármilyen szóvirágos fordulatokba csomagolják is azt, a globális elsőbbség (primacy) változatlan fenntartása, aminek – mint erre már többször is utaltam ebben a blogban – „nélkülözhetetlen” velejárója, hogy Amerika nemcsak a nyugati féltekén, hanem semmilyen más fontos régióban sem engedheti át egy másik – rivális – hatalomnak a regionális hegemón szerepét. Vagyis sem Európában, sem a Közel-Keleten, sem Kelet-Ázsiában.
Van azonban ennek az alapelvnek egy másik, „puhább” változata is, amely így hanzik: az említett régiókban egyetlen hatalom sem kerülhet hegemón pozícióba. Vagyis Amerika sem. Amelynek így meg kellene elégednie az egy ideig még fenntartható globális tengeri és technológiai szupremáciával. Ami – ha jól meggondoljuk – tulajdonképpen már nem „világelsőség”, hanem a multipolaritás egy formája.
Ez – Európa esetében – pontosan azt jelentené, vagy jelenthetné, amit Macron és Putyin szeretne: egyfajta kondomíniumot egyrészt az Európai Unió és a Nato, másrészt Oroszország között.[3]
Van azonban Amerikában és Európában egy rendkívül jól szervezett és hatékony lobby, amely Oroszországot nem partnernek, hanem ellenfélnek, sőt ellenségnek tekinti.
Ennek egyik vezető szócsöve, a Politico még tegnap[4] válaszolt Macronnak:
Macron optimista atekintetben, hogy a feszültség csökkenthető Ukrajna körül, de utalt arra, hogy a nyugati országok kénytelenek lehetnek engedményeket tenni a Kremlnek.
A diplomáciai kompromisszumot erőltető prognózisa megkongatja a vészharangot azok körében, akik a harciasabb fellépés hívei Oroszországgal szemben, különösen az orosz aggressziótól tartó közép- és kelet-európai fővárosokban. A Journal du Dimanche hetilapnak Moszkvába indulása előtt adott interjújában Macron nemcsak bagatelizálta azokat a félelmeket, hogy Putyin valódi stratégiai célja Ukrajna elfoglalása, hanem még békejobbot is nyújtott Oroszországnak azzal, hogy azt mondta, megérti, hogy Moszkvának is meg kell védenie biztonsági érdekeit.
Oroszország számos követelést fogalmazott meg, például, hogy a Nato ne bővüljön tovább, különösen kelet felé, Ukrajna irányába, és katonai infrastruktúráját csökkentse arra a szintre, amelyen 1997-ben volt. Sok Nato-tagállam azonnal félresöpörte Oroszország kívánságlistáját, és az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország és Törökország felfegyverzik Kijevet, hogy elrettenthessék Putyint a határ átlépésétől.
Macron azonban azt mondta, hogy Oroszországnak jogában áll tárgyalni a biztonsági garanciákról.
Megállapodást kötni azonban azt jelenti, hogy valamit fel kell adni.
Végül egy kis ízelítő a lengyel és a német reakciókból:
Piotr Buras, az ECFR varsói irodájának a vezetője:
Az olyan fogalmak, mint az új biztonsági rend, Oroszország legitim biztonsági érdekei vagy a francia-orosz dialógus különleges fontossága, elképesztőek. Ezek nem tükrözik a közös EU-álláspontot. Azt hiszi Macron, hogy megegyezhet Putyinnal, miközben ellentmond a Nato-nak mint egésznek?
Justyna Gotkowska, a varsói Centre for Eastern Studies munkatársa:
Milyen legitimitása van Macronnak arra, hogy ezt javasolja? Az Európaiak nem egyeztek meg a Nato-ban és az EBESZ-ben egy „új egyensúly”-ról. Épp ellenkezőleg.
Ulrich Speck, az amerikai German Marshall Fund berlini részlegének a munkatársa:
A Nato Putyinnak adott válasza a status quo erős megvédelmezése, és nincs benne semmi egy „új” európai biztonsági rendről, amelyről Oroszországgal kellene megegyezni.
Helyben vagyunk. Nem hiába mondta Macron a Financial Timesnak adott sokat emlegetett interjújában, hogy a Nato „agyhalott”.
Macron komoly kockázatot vállal ezzel a látogatással, mert egy esetleges kudarc befolyásolhatja mind az általa most betöltött EU-elnökség sikerét, mind pedig a saját, áprilisban esedékes újraválasztását.
[1] François Clemenceau : Crise en Ukraine: ce que Macron va dire à Poutine. Le Journal de Dimanche, 2022. febr. 7.
[2] Vö. Stephen Wertheim: With Putin, Biden Should Channel His Inner Realist. Foreign Policy, 2022. febr. 3.
[3] A JDD idézett cikke szerint a múlt hét elején Moszkvában járt Pierre Vimont, Macron oroszországi különmegbízottja, és fontos tárgyalásokat folytatott, „hogy tisztázza, melyek azok a kérdések, amelyek megvitathatóak lehetnek az elnök látogatása során”.
[4] Laura Kayali: Macron vows ’de-escalation,’ but hints at concessions to Putin. politico.eu, 2022. febr. 6.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2022. február 7-én.
