Bidennek rá kell vennie Ukrajnát arra, hogy tegyen néhány fájdalmas lépést a kompromisszum irányában, ha meg akarja menteni a katasztrófától.
11. 25.
Az előző bejegyzésemben már említett Samuel Charap, a RAND Corporation orosz-szakértője nagy visszhangot kiváltó cikket írt arról, hogy a Biden-adminisztrációnak meg kellene változtatnia jelenlegi elhibázott Ukrajna-politikáját[1]. Lássuk hogyan:
Egy nagyszabású háború veszélye eléggé valóságosnak tűnik ahhoz, hogy új amerikai megközelítést tegyen szükségessé. A jelenlegi, büntetésekkel fenyegető és Kijevet támogató politika erkölcsileg indokolt lehet, de nem fogja Putyin számításait megváltoztatni. A Biden-adminisztrációnak tudomásul kell vennie a kellemetlen valóságot, hogy valószínűleg nem fogja tudni rákényszeríteni Putyint arra, hogy enyhítse a feszültséget, ha az cselekvésre szánja el magát. Amerika befolyásolási képessége csekély.
Ukrajnát illetően azonban az Egyesült Államok jelentős befolyással rendelkezik – ami nagyrészt kiaknázatlan maradt. Ahelyett, hogy csak Oroszországra próbálna meg nyomást gyakorolni, a Biden-kormányzat Kijevet is arra kellene biztatnia, hogy teljesítse a hat évvel ezelőtt tető alá hozott Minszk II megállapodásban vállalt kötelezettségeit, amire Ukrajna eddig kevés hajlandóságot mutatott.
Ha a háborút el akarjuk kerülni, a legjobb, amit tehetünk az, hogy meggyőzzük Kijevet: ő tegye meg az első lépést.
Minszk II a győztes békéje volt, amelyet Oroszország lényegében fegyverrel kényszerített rá Ukrajnára. Az ukrán fegyveres erőket éppen kiszorították, és Németország és Franciaország követelte, hogy vessenek véget a vérontásnak. A megállapodás felszólította Kijevet, hogy jelentős politikai hatalmat ruházzon az oroszbarát lázadók által ellenőrzött területekre, és hogy tárgyaljon a lázadókkal egy új alkotmányról, amely törvényesíti speciális státuszukat. Cserében az orosz erők kivonulnak és átadják a határ fölötti ellenőrzést. A Donbaszra vonatkozó konkrét megállapodás implicite egy széleskörű politikai rendezés elemeit tartalmazta: Ukrajna megkapja a békét, de a lázadók képviselői számára olyan alkotmányosan garantált befolyást biztosítanak, amit Moszkva arra használhat, hogy megakadályozza Kijev Nyugathoz való csatlakozását.
A kialkudott egyezség soha nem lépett életbe. Ukrajna nem volt hajlandó a Minszk II által előírt politikai pontokat végrehajtani. Ahelyett hogy új alkotmányt fogadott volna el, amely Oroszország donbaszi szövetségesei számára új hatásköröket garantált volna, az ukrán parlament elfogadott egy alkotmánymódosítást, amely a Nato- és az EU-tagságot stratégiai célként szentesíti. Oroszország mindezt arra használta fel, hogy igazolja a ráeső előírások teljesítésének a megtagadását.
Egyik fél fél sem kapta meg azt, amit akart, de arra sem állt készen, hogy erőszakkal változtasson a dolgokon. Közben Ukrajna jelentősen elmélyítette a saját EU- és Nato-integrációját. Bár egyik blokk sem áll készen arra, hogy teljes tagságot ajánljon fel az országnak, gyakorlatilag a saját körükbe vonták Ukrajnát.
A Moszkvából jövő új üzenetek azt sugallják, hogy a Kreml nem hajlandó tovább tolerálni ezt a status quót.
Moszkva számára a donbaszi konfliktus csupán eszköz volt arra, hogy elérjen valamit, azaz képes legyen korlátozni Ukrajna nyugati integrációját. Mint az egyik vezető orosz kormánytisztviselő mondta: „Ha megszerezzük a Donbaszt, de elveszítjük Ukrajnát, az vereség volna a Kreml számára.” A mostani katonai felvonulás azt mutatja, hogy Moszkva úgy véli: a vereség elkerülhetetlen – ha nem folyamodik az eszkalációhoz. Moszkva nagyon is készen állhat arra, hogy sokkal mélyebben behatoljon ukrán területre, és megvannak a katonai eszközei ahhoz, hogy ezt végrehajtsa.
A következmények katasztrofálisak lennének. A keleten állomásozó ukrán fegyveres erők súlyos veszteségeket szenvednének, a civil lakosságot pedig nemcsak a háború, hanem az elkerülhetetlen gazdasági összeomlás is sújtaná. Az európai biztonság jelentős mértékben megrendülne, és a Nato-szövetségesek nagy valószínűséggel pótlólagos amerikai viszontbiztosításért folyamodnának, és kérnék további katonai erők telepítését. A már most is korlátozott amerikai-orosz együttműködés teljesen semmivé foszlana.
Talán még nincs túl késő ahhoz, hogy a Biden-adminisztráció kezdeményezően lépjen fel, és tető alá hozzon valamilyen rendezést, ami elkerülhetővé teszi a háborút. De ahhoz, hogy ezt megtegye újra kell gondolnia azt a „mézesmadzag és virgács” módszert, amely Amerika megközelítésmódját eddig jellemezte. A valóság az, hogy Ukrajna a Nyugat és különösen az Egyesült Államok politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai támogatásától függ.
De az Egyesült Államok eddig még nem vetette latba a befolyását annak érdekében, hogy haladást érjen el a donbaszi konfliktusban. Azt kérhetné például Kijevtől, hogy adja meg a Minszk által előírt általános amnesztiát vagy hogy mozdítsa előre az alkotmánymódosítást a parlamentben, ahol az 2018-ban elakadt. Washington érthető módon vonakodott eddig ilyesmit megtenni; Minszk Oroszország fegyveres aggresszió által keresztülvitt szempontjait képviseli. Arra szorítani az áldozatot – Amerika jó barátját –, hogy engedelmeskedjék az agresszornak ellenkezik az Egyesült Államok elveivel.
Ha Oroszországot rá lehetne kényszeríteni arra, hogy meghátráljon, ez a kellemetlen kompromiszum nem volna elkerülhetetlen. De nem lehet, és ezért meg kell kötni. Ororszország bebizonyította, hogy kész bármeddig elmenni Ukrajnában – sokkal messzebbre, mint az Egyesült Államok és az EU. Ha nincs meg bennünk az akarat, hogy rábírjuk az ukránokat arra, hogy engedjenek Minszk ügyében, a jelenlegi – Moszkvát következményekkel fenyegető és Kijevet támogató – politika kevés lehet ahhoz, hogy megakadályozza a háborút. Bidennek rá kell vennie Ukrajnát arra, hogy tegyen néhány fájdalmas lépést a kompromisszum irányában, ha meg akarja menteni a katasztrófától. (Kiemelések tőlem – M. G.)
*
Mielőtt elmondanám, hogy Ukrajna – egyértelműen belső okok miatt – miért nincs abban a helyzetben, hogy „megmentse önmagát”, vagyis hogy megtegye ezeket az engedményeket (még abban a kevéssé valószínű esetben sem, ha Biden valóban megpróbálná rávenni erre) tisztázni kell azt a lényeges kérdést, hogy valóban fennáll-e a háború veszélye. Erre holnap kerítek sort.
[1] Samuel Charap: The U.S. Approach to Ukraine’s Border War Isn’t Working. Here’s What Biden Should Do Instead. Politico, 2021. nov. 19.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2021. november 26-án.
