A háború Dél- és Kelet-Ukrajnában napokon belül olyan fordulóponthoz érkezhet, amelynek meglepő következményei lehetnek.
03. 19.
Az ukrajnai háború a jelek szerint egyfajta fordulóponthoz közeledik. Az orosz-ukrán tárgyalások holtpontra jutottak, elsősorban azért, mert a két fél álláspontja a minden egyébb vitapontnál fontosabbnak bizonyuló területi kérdésekben abszolút módon összeegyeztethetetlen. A Nato-tagság, a semlegesség, a garanciák kérdése, az orosz nyelv státusa mind, mind másodlagos ehhez képest, ami mellesleg azt bizonyítja, hogy – legalábbis Európában – mind a poszt-jugoszláv, mind pedig a posztszovjet térségben ez volt, illetve továbbra is ez maradt a háborúk igazi tétje.
Mykhailo Podolyak, Zelenszkij elnök egyik főtanácsadója elmondta a Financial Timesnak, hogy
bármiféle megállapodásnak tartalmaznia kell azt, hogy az Orosz Föderáció csapatai elhagyják a február 24-én elkezdődött invázió során elfoglalt területeket, nevezetesen a Fekete- és az Azovi-tenger menti térséget, valamint a Kijevtől keletre és északra fekvő területet.
Podolyak szerint „a február 24-e óta elfoglalt területekről való garantált[1] visszavonulás” nem képezheti vita tárgyát, vagyis abszolút feltétel. „A vitatott vagy konfliktusos térségeket külön ügyként kell kezelni.” Vagyis a Krímről és Donyeck, valamint Luhanszk 2014-ben már elfoglalt részéről esetleg lehet tárgyalni (elnöki szinten), de arról, hogy Ukrajna további területekről is lemondjon, semmiképpen.
Mindez azt jelenti, hogy bizonyos változásoknak kell bekövetkezniük „a fronton”, pontosabban a frontokon ahhoz, hogy kiderüljön, végül is melyik félnek kell engednie. Miközben az orosz hadjáratról egészében el lehet, sőt el kell mondani, hogy egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a Kremlben eltervezték, a teljes orosz vereséget vizionáló bizonyos ukrán és nyugati győzelmi várakozások is enyhén szólva elhamarkodottnak tűnnek.
Ugyanakkor – orosz szempontból – körvonalazódik két nagyon fontos területi nyereség: a 2014-ben csupán félig vagy még félig sem elfoglalt donyecki és luhanszki tartomány (oblaszty) teljes területének az elfoglalása, valamint a Donbasz (Mariupol) és a Dnyeper alsó folyása (Kerszon) közötti szárazföldi híd megteremtése, ami – többek között – a Krím vízellátását is biztosítja. (Ukrajna politikai térképét lásd itt, az említett szárazföldi híd pillanatnyi területét – egy ukrán katonai honlap térképén – pedig itt .
Ez azt jelenti, hogy az ukrán hadseregbe betagolt és kétségtelenül hősiesen harcoló szélsőjobboldali Azov ezred néhány héten vagy talán néhány napon belül várható mariupoli veresége, és a Délkelet-Ukrajnában harcoló ukrán egységek szintén elkerülhetetlennek látszó bekerítése Putyin számára lehetővé teheti, hogy „győzelemmel” fejezze be a háborút, még akkor is, ha sem Kijevet, sem Harkovot, sem pedig Odesszát nem foglalja el, és az ukrán kormányt sem tudja megbuktatni.
Most még nem tudhatjuk, mekkora lesz az a terület, amely végül is az orosz hadsereg ellenőrzése alá kerül, de ennek valójában nincs is különösebb jelentősége. A lényeg az, hogy minél kisebb a kiterjedése, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy semmilyen béketárgyalás keretében sem fog visszakerülni Ukrajnához – legalábbis egyelőre. Előállhat ugyanis egy olyan helyzet, hogy Ukrajna délkeleti sávjának a de facto elveszítése nyomán Ukrajnában olyan belpolitikai válság alakul ki, amely ketté fogja szakítani az országot.
Megalakulhat például valahol Közép-Ukrajnában egy olyan kormány, amely azt fogja mondani, hogy a megszállt területek visszaszerzése érdekében ki kell egyezni Oroszországgal. Nyugat-Ukrajnában pedig egy olyan, amely a végsőkig akar majd harcolni egy oroszellenes egységes Ukrajnáért. Nagy kérdés azonban, hogy vajon ez a másik Ukrajna meg tudja-e majd bocsátani a Nyugatnak, hogy hagyta őket elvérezni, és hogy a vezető nyugati országok hajlandóak lesznek-e katonailag és politikailag támogatni egy nem minden tekintetben comme il faut kormányt, pusztán azért, mert az oroszellenes. És még akár az is előfordulhat, hogy ez esetben Lengyelország és Litvánia nyíltan szembe fog fordulni velük és szövetségre lép „Nyugat-Ukrajnával”.
Mindezt persze csupán azért írtam le, hogy jelezzem, milyen különös fordulatokra számíthatunk a közeljövőben Európában, különösen pedig Közép- és Kelet-Európában. Vázolhattam volna más szcenáriókat is, de – gondolom – ez az egy is elég ízelítőnek.
Egyelőre azonban a legfontosabb kérdés az, amit bejegyzésem elején jeleztem: hogy ti. a háború Dél- és Kelet- Ukrajnában napokon belül olyan fordulóponthoz érkezhet, amelynek meglepő következményei lehetnek.
[1] „Mivel ma nincs tényleges európai biztonsági rendszer – hangsúlyozta a Financial Timesnak ugyanott Podolyak –, amelyet a Nato felügyelne, hiszen amint elkezdődött egy komoly háború Európában, a Nato félrehúzódott, mi a biztonsági garanciák ukrán modelljét javasoljuk, amely egy bizonyos számú garantáló ország [Amerika, Franciaország, Németország és Törökország neve merült fel ebben az összefüggésben – M. G.] jogilag tisztázott részvételét jelenti a konfliktusban Ukrajna oldalán, amennyiben valaki újból megsértené területi integritását.” Bizonyos ukrán megnyilatkozásokban Oroszország is szerepel ebben az összefüggésben, ami azt jelentené, hogy Moszkva garantálja, hogy nem fogja újból megtámadni Ukrajnát, ami még abban az esetben is nehezen elképzelhető, ha teljes vereséget szenvedne a mostani háborúban. A nem teljesen egyértelmű és a nyugatiakat némileg zavarba ejtő ellentmondásos ukrán álláspontról lásd még: Mixed signals from Ukraine’s president and his aides leave West confused about his end game. The Washington Post, 2022. márc. 18.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2022. március 19-én.
