Az ukrán győzelem Oroszországgal szemben egyre elérhetetlenebbnek tűnik. Ez azonban alapvetően a Nyugat, mindenekelőtt Amerika, ezen belül pedig elsősorban a Biden-adminisztráció kudarca.
2023. 08. 24.
Olivier Kempf tábornok, a La Vigie című stratégiai honlap főszerkesztője, aki az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan – és elfogulatlanul – elemzi a háborúval kapcsolatos katonai és politikai fejleményeket, augusztus 20-i „mérleg”-ében így foglalta össze a helyzetet:
Kénytelen vagyok megállapítani az ukrán ellen-offenzíva kudarcát. A minimális előrehaladás délen nem fedheti el ezt a kemény valóságot.
Az ellen-offenzíva június 4-i kezdete óta az ukránok 333,25 négyzetkilométert, az oroszok 185,7 négyzetkilométert foglaltak el, ami 147,55 négyzetkilométer nettó nyereséget jelent. A front két és fél hónap óta stabil, annak ellenére, hogy itt az ukránok, ott meg az oroszok jutnak valamivel előbbre, anélkül, hogy ez az általános képen változtatna valamit.
Az európaiak és az amerikaiak, úgy tűnik, kimerítették az Ukrajának átadható nehézfegyver-készletüket. A másik oldalon az oroszok a jelek szerint áttértek a hadigazdálkodásra, növelve termelőkapacitásaikat. Úgyhogy ma több tankot és egyéb nehézfegyvert állítanak elő, mint amennyit a fronton elveszítenek. A logisztikai erőviszonyok most egyértelműen az oroszoknak kedveznek.
Ma nem látom, milyen út vezethetne egy ukrán győzelemhez.
Egyre több félreérthetetlen jel mutat arra is, hogy a nyugati szövetségesek és az ukránok sem hisznek már az ellen-offenzíva sikerében. A vita már akörül forog, hogy „ki a hibás” (blame-game, angolul). Nincs elég hadianyag? Túl későn jött? Nincs elég alakulat? (Értsd: a Nyugat a hibás.) A nyugati eszközökkel inkompatibilis stratégiai kultúra fennmaradása? A politikai és a katonai vezetés közötti viszály? (Értsd: Ukrajna a hibás.) Ez az egész nem túl elegáns, és főként nem vezet sehová.
Egy új vita is elkezdődött arról, hogy mi lesz azután. Ez különösen az Egyesült Államokban nagyon élénk[1] (lásd itt, itt és itt) (a francia kommentátorok láthatóan nem olvassák az amerikai sajtót). A Nato egyik vezető tisztviselője engedményekről beszél, a vita megindult Németországban, már a britek sem hisznek a győzelemben, és hirtelen elcsendesedtek. A nyár közepén Sarkozy volt elnök tárgyalásokról beszélt, megnyitva a vitát Franciaországban is, hogy az bekapcsolódhasson a külföldön már zajló eszmecserébe.
Ultima ratio regum – ez volt a király ágyúira vésve. A végén az ágyú erősebbnek bizonyul a jognál. Jól tudom, hogy ez a régi szabály eltűnt a mi európai tudatunkból, mert sokan azt hitték, hogy a történelem véglegesen befejeződött. Ezért meg kell értenünk azoknak a felindultságát, akik most látják ennek az illúziónak a végét. Az mindenesetre tény, hogy ami Ukrajna határvidékén[2] [aux confins de l’Ukraine] történik, ennek a régi törvénynek engedelmeskedik.
Mi történhet ezek után?
Attól tartok, hogy a tárgyalások ideje nem jött el. Pontosabban – már elmúlt.
Ma Putyinnak az lehet a benyomása, hogy a nehezén már túl van. Elért egy kis sikert (Bahmutnál), és ellenállt az ukrán ellen-offenzívának. Úgy láthatja, hogy ő irányítja az ukrán erőkkel szembeni anyagcsatát, és hogy ez utóbbiak nem fogják tudni tartani a frontot annak teljes szélességében; hogy tehát folytathatja felőrlési stratégiáját, tudva, hogy a politikai idő globálisan neki kedvez, annál is inkább, mert áttért a hadigazdaságra, és túl van a szankciók okozta sokkon.
Legfőképpen pedig úgy vélheti, hogy fenn kell tartania a háborút, hogy megakadályozzon minden tartós közeledést Ukrajna és Európa és a Nato között. És ha így állunk, mi késztethetné arra, hogy tárgyaljon?
Az alábbi hipotézisek jöhetnek számításba tehát:
a háború aktív folytatása, amelyben mindkét hadviselő fél azt képzeli, hogy helyi vagy jelentékenyebb sikereket érhet el;
befagyott konfliktus, tűzszünet nélkül;
Ukrajna egyoldalú nyilatkozatban bejelenti, hogy egy NSZK-típusú forgatóköny[3] mellett döntött: független állam akar lenni, amely minden nemzetközi szervezethez csatlakozhat (Nato, EU), anélkül, hogy az ország felosztását (Donbasz, Krím) elismerné, de garantálva új szövetségeseinek, hogy stratégiai helyzete nem fogja őket háborúba sodorni.
Észrevehetik, hogy a koreai forgatókönyvvel már nem számolok, mert az feltételezi a tűzszünetet. A befagyott konfliktus nem kifejezetten koreai szcenárió.
Ha nemcsak a koreai, de a nyugat-német forgatókönyvtől is eltekintünk (lásd a 3. sz. lábjegyzetet), akkor csak két racionális hipotézis marad: „a háború aktív folytatása”, legalábbis addig, ameddig valamelyik fél jelentősebb sikert ér el; és a „befagyott konfliktus, tűzszünet nélkül”.
Ukrajnának azért nincs esélye a győzelemre, mert a befagyott konfliktus – tűzszünettel vagy anélkül – Oroszországnak kedvez, „a háború aktív folytatása” pedig, tekintettel a „hadi- és emberanyag”-beli erőviszonyokra, szintúgy. Sokatmondó, amit az egyik volt amerikai tisztségviselő megjegyzett a Wall Street Journalnek: „Az Ukrajnába küldött hegynyi acéltömeget az ellenoffenzívához halmozzuk fel; ezt nem tudjuk még egyszer megcsinálni. Nincs miből.”[4]
Ebből is látható, hogy itt alapvetően a Nyugat, mindenekelőtt Amerika, ezen belül pedig elsősorban a Biden-adminisztráció kudarcáról beszélhetünk, hiszen bebizonyosodni látszik az, amit én (mások mellett, persze) már 2021 végén, az Ukrajnával megkötött stratégiai partnerség megerősítése és az orosz megállapodási ajánlat elutasítása után is jeleztem, hogy ti. Biden felemás viszonyulása az akkor még csak potenciális háborúhoz (Ukrajnát minden lehetséges módon támogatja, de anélkül, hogy Amerika közvetlenül is konfliktusba keveredne Oroszországgal[5]) egyrészt nagyban megnöveli az orosz-ukrán háború kockázatát, másrészt nem fog a kívánt eredményhez vezetni.
2023. 08. 27.
Mykola Bielieskov, a kijevi National Institute for Strategic Studies kutatója, akinek van némi betekintése az ukrán katonai vezetők és az amerikai adminisztráció között a színfalak mögött zajló vitákba, pár nappal ezelőtt egy interjúban így összegezte az ukránok fő kifogásait a Biden-adminisztráció Ukrajnához való viszonyulásával kapcsolatban[6]:
Szerencsére az ukrán polgárok és területek kárára Oroszországgal kötendő kompromisszumra kész személyek mellett ott vannak azok is, akik felismerik, hogy a probléma a Biden-adminisztráció bátortalan megközelítésével van, amely elsősorban az eszkalációval kapcsolatos megfontolásokat és nem Ukrajna érdekeit tartja szem előtt.
Biden és csapata sajnálatos módon a kezdetektől fogva nyilvánosan hangoztatta, hogy számára az Amerika, illetőleg a Nato és Oroszország közötti közvetlen konfliktus elkerülése a legfontosabb, nem pedig az egyetemes szabályok betartása.
Szerintem nagy hiba volt már az elejétől nyíltan kimondani, hogy a szuperhatalmak közötti összecsapás megelőzése nagyobb súllyal esik a latba, mint az ukrán államiság megőrzése vagy Oroszország vereségének a biztosítása.
Úgyhogy most a Biden-csapatnak röptében kell kialakítania az álláspontját, anélkül, hogy a meglévő megoldásokra hagyatkozhatna.
Mindenki megérti, hogy Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy háborút, főként konvencionális háborút folytasson a Nato ellen. Oroszország veszítene, ha volna mersze ezt megtenni. De Biden még azt sem akarja, hogy Amerika alakilag [technically] az egyik, Oroszország pedig a másik oldalon álljon egy közvetlen háborúban. Nem tényleges harcról van szó – csupán arról, hogy alakilag háborúban vagy. Ezért van, hogy az adminisztráció továbbra is irtózik a kockázatvállalástól, mert a cselekvés hipotetikus ára fontosabb a számára a be nem avatkozás [inaction] valóságos áránál.
Ha valahogy megértethetnénk Bidennel, hogy itt már nemcsak az Egyesült Államok megbízhatóságáról [credibility], hanem az ő politikai megbízhatóságáról van szó, ha Ukrajna nem lesz sikeres – akkor talán aszimmetrikus lépésekhez folyamodna, és olyan eszközökkel látna el, amelyek megnövelhetik számunkra a siker esélyeit.
Azt jósolom, hogy 5-10 éven belül a nyugati elitek egyet fognak érteni azzal, hogy bölcsebb lett volna Ukrajnát 2022-ben felvenni a Nato-ba, mint csupán fegyvereket a rendelkezésére bocsátani. Hosszabb távon olcsóbbnak bizonyult volna.
Ez a mi nehéz feladatunk: megváltoztatni a Biden-adminisztrációnak, vagy bármilyen jövőbeli amerikai adminisztrációnak a közvetlen kockázatok minimalizálására irányuló megrögzött gondolkodásmódját, miközben Ukrajna kénytelen elviselni ennek a megközelítésnek a súlyos következményeit. Ez nem tartható fenn [unsustainable] tovább, a csodák ellenére, amelyeket eddig véghezvittünk. De nem tudjuk ezt a végtelenségig egyedül csinálni. [Kiemelések tőlem – M. G.]
Az ukránoknak ebben, azt hiszem, igazuk van. De Bidennek is igaza van, hiszen az afganisztáni háború nem éppen dicsőséges befejezése után nem vághatott bele Európában egy újabb háborúba. Miközben tulajdonképpen mégiscsak belevágott egy felemás háborúba, mégpedig nem az események kényszerű logikájának, hanem a saját tudatos döntésének, a saját opciójának köszönhetően (lásd az 5. lábjegyzetet). Amelynek a következményeivel most kénytelen szembesülni.
Vagyis a kudarc oka – csak hogy tisztázzuk – nem az, amit az ukrán stratégiai gondolkodó, ha nem is teljes nyíltsággal, de tulajdonképpen kimond, hogy ti. Amerikának már a kezdet kezdetén az 5. cikkellyel egyenértékű garanciát kellett volna nyújtania Ukrajnának, vállalva az Oroszországgal való közvetlen összecsapás kockázatát is, hanem az, hogy belement ebbe a kilátástalan proxy-háborúba, és ezzel legalábbis osztoznia kell Oroszországgal az Ukrajna pusztulásáért viselt felelősségben.
[1] US grows doubtful Ukraine counteroffensive can quickly succeed. Criticism of Kyiv’s strategy from American officials widens rift between allies at crucial time. FT, 2023. aug. 20; ’Milley had a point”. National Security Daily, politico.com, 2023. aug. 18; John Hudson and Alex Horton: U.S. intelligence says Ukraine will fail to meet offensive’s key goal. Thwarted by minefields, Ukrainian forces won’t reach the southestern city of Melitopol, a vital Russian transit hub, according to a U.S. intelligence assessment. WP, 2023. aug. 17.
[2] Érdekes, hogy „Ukrajna” maga is határvidéket jelent. Tehát itt egy történelmi határvidék határvidékéről van szó. Ha létezik egy ukrán vagy orosz Szótörténeti Tár, akkor abban minden bizonnyal nyomon követhető az „Ukrajna” szó történeti kronológiája is.
[3] Az NSZK-típusú ukrán forgatókönyvet François Heisbourg francia stratéga vetette fel 2023 áprilisában, majd dolgozta ki részleteiben is. Vö. François Heisbourg: How to end a war: some historical lessons for Ukraine. Survival, 2023. júl. 7. Hogy a német modell miért nem oldhat meg egy olyan problémát, amelyet a Szövetség maga okozott saját magának, azt M. E. Sarotte fejtette ki nagyon meggyőzően. Az írás kulcsmondata: „A német precedens nemhogy megkönnyítené, de még nehezebbé tenné Ukrajna számára, hogy helyreállítsa területi itegritását; meggyengítené a Nato elrettentő erejét; és éppen akkor ásná alá a Szövetség egységét, amikor arra Ukrajnának a legnagyobb szüksége volna; (…) létrehozna egy de facto Nyugat- és Kelet-Ukrajnát. Vagy ami még rosszabb: ez a végeredmény nagyjából megfelelne Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök javaslatának, aki Ukrajna felosztására hívott fel.” Vö. M. E. Sarotte: NATO’s Worst-of-Both-Worlds Approach to Ukraine. Why the German Model Won’t Solve a Problem of the Alliance’s Own Making. Foreign Affairs, 2023. júl. 10.
[4] U.S., Ukraine clash over counteroffensive strategy. Kyiv’s forces can still break through Russia defenses, but time is running out, Washington officials say. WSJ, 2023. aug. 24.
[5] Ezt a már korábban is többször leszögezett álláspontját Biden 2022. február 18-án, tehát napokkal az akkor már imminens orosz támadás előtt is megerősítette: „Okunk van azt hinni, hogy az orosz fegyveres erők azt tervezik, és az a szándékuk, hogy megtámadják Ukrajnát az elkövetkező napokban. (…) Az Egyesült Államok és szövetségeseink készen állnak arra, hogy megvédjenek minden centiméternyi Nato-területet bármilyen, kollektív biztonságunkat fenyegető veszéllyel szemben. Ugyanakkor nem fogunk csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy ott harcoljanak, de továbbra is támogatjuk az ukrán népet.” (Kiemelések tőlem – M. G.)
[6] Mykola Bielieskov: The one most important thing for Ukraine’s counteroffensive. Western countries have little choice in helping Ukraine or not as long as its will to fight is preserved. euromaidanpress.com, 2023. aug. 23.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2023. augusztus 28-án.
