Az orosz világ mint geopolitikai egység hadat üzen az egész európai status quónak.
06. 10.
Amikor előző bejegyzésemben a lehetséges orosz győzelem elkerülhetetlen velejáróját, a vereséget szóba hoztam, elsősorban nem Ukrajnára, hanem az ún. Nyugatra gondoltam, amely az Ororszország elleni eposzi küzdelembe – a The National Interest szemleírójának szavaival – „az egész szabad világot besorozta”.
Ha itt Ukrajna veszít, akkor a Nyugat és mindenekelőtt Amerika veszít. Ezért lesz globális jelentősége annak, ha Putyin eléri, amit akar Ukrajnában.
De mi Oroszország tulajdonképpeni célja ebben a háborúban?
Putyin fiatal vállalkozókkal folytatott június 9-i beszélgetésében nagyon pontosan megfogalmazta a célt, és Elena Csernyenko, a Kommerszant szerkesztője melegen ajánlotta a szavait mindazoknak a nyugati politikusoknak és szakértőknek a figyelmébe, akik szerint „Putyin csapdába került”, vagy „szüksége van egy elfogadható kivezető útra az ukrajnai katonai kampányból”. Csernyenko szerint Putyin „határozott, hideg fejű és abszolút magabiztos”. „És nem kételkedik a küldetésében, amelyet végre nyíltan megfogalmazott.” Íme:
Nagy Péter az északi háborút 21 éven keresztül vezette. Úgy tűnhetett, hogy ő Svédországgal harcolt, hogy területet foglalt… De ő nem elfoglalta, hanem visszajuttatta azt [Oroszországnak]. [Az orosz elnök által emlegetett Svédország térképét lásd itt.]
Amikor Nagy Péter Szentpétervárra helyezte az új fővárost, egyetlen európai ország sem tekintette ezt a területet Oroszország részének, mindenki Svédországhoz tartozónak nevezte. De ott nagyon régóta szlávok éltek, finn-ugor népek mellett.
Ugyanez történt az első kampánya során, nyugati irányban, Narvát illetően. Miért volt gondja arra, hogy ezt megtegye? Hogy visszajuttassa és megerősítse – ez az, amit tett… Úgy tűnik, a mi sorsunk is az, hogy visszajuttassuk és megerősítsük [az Oroszországhoz tartozó földet].
„’Возвращать и укреплять’ [visszajuttatni és megerősíteni] – ez a két kulcsszó teszi lehetővé Putyin lelkiállapotának a megértését.” – írja Arnaud Dubien, az egyik legpontosabb és –objektívebb moszkvai nyugati megfigyelő, a l’Observatoire franco-russe igazgatója.
Egy másik francia, François Heisbourg, már 2014-ben arra is rámutatott, hogy a Krím elcsatolása (és így nyilván ez a mostani orosz „terület-visszajuttatás” is) inkább a második világháború előtti világot, nem pedig a hidegháborút idézi fel.
David Ignatius, a Washington Post kolumnistája, akiről már említettem, hogy jó forrásai vannak, most egy meg nem nevezett kormánytisztviselő véleményét ismerteti, aki az „orosz kivételesség”-gel magyarázza az ukrajnai inváziót[1].
Az „orosz kivételesség” mögött – fejtegeti az „Oroszországra szakosodott” kormánytisztviselő, Ignatius tollát használva – az az elképzelés húzódik meg, hogy Oroszország egy történelmileg két kontinensre kiterjedő egyedülálló eurázsiai birodalmi rendszer, amely megengedheti magának, hogy a saját szabályai szerint járjon el.
Putyin tigrisen lovagol: azzal hogy háborúba vitte Oroszországot szabadjára eresztette a szélsőséges orosz nacionalizmust, miközben ezzel párhuzamosan megpróbálja egyesíteni azt a sok nem-orosz etnikai csoportot, amelyből az Orosz Föderáció áll. Vannak elemzők, akik Putyin megközelítését „orosz fasizmus”-nak nevezik. Putyin felkarolta ugyan az 1930-as évek európai fasiszta államainak a militarizmusát, de az etnikai gyűlölködés nélkül.
Putyin dilemmája az, hogy nem-orosz csapatokat vet be, hogy Ukrajnát leverje, amelyről azt állítja, hogy az orosz anyaföld része. A háború kezdetén elesett vagy foglyul ejtett oroszok nevéről készült egy tanulmány, amely szerint legalább 30 százalékuk nem-orosz csoportokhoz tartozott. Csecsenek és dagesztániak halnak meg, de ez nem az ő háborújuk – hacsak Putyin nem lengeti meg az eurázsiai birodalmi zászlót.
Putyin pontosan ezzel próbálkozott március 3-án, amikor az Oroszország hőse címet adományozta egy dagesztáni tisztnek, aki meghalt Ukrajnában. „Én orosz vagyok – mondta –, de amikor a hősiesség ilyen pédáit látom… dagesztáni vagyok, csecsen vagyok, ingus, orosz, tatár, zsidó… Büszke vagyok arra, hogy ennek a világnak, Oroszország erős, hatalmas multietnikus népének a része vagyok.
A különleges eurázsiai birodalom álmának az egyik ihletője a néhai orosz történész, Lev Gumiljov. Putyin 2016-os évértékelő beszédében dicsérte azt, amit Gumiljov passzionaritásnak[2] nevezett. Ahelyett, érvelt Gumiljov, hogy nyugativá akarna válni, Oroszországnak inkább el kellene ismernie, hogy „örökségét főként az eurázsiai szenvedélyes nomádoknak és sztyeppei törzseknek köszönheti”, mint ezt az orosz történészről szóló egyik esszében olvashatjuk[3].
Megnyugtató volna azt gondolni – zárul az amerikai „tisztségviselő” okfejtése –, hogy az ukrajnai háború és az európai rend ellen intézett kihívás csupán Putyin lázas képzeletének a terméke. De ennek mély gyökerei vannak a hosszan elnyúló Orosz Föderáció történelmében és kultúrájában. Ez ténylegesen a Kelet és a Nyugat – és a kivételesség két változata – közötti küzdelem. (Kiemelések tőlem – M. G.)
Ez a nagyon tanulságos eszmefuttatás magyarázatot ad arra (is), miért emlegette Putyin Szentpétervár kapcsán egymás mellett a szlávokat és a finn-ugorokat. Ő nem az „orosz nemzetiségűek”-et, hanem az „orosz világ”-ot (russzkij mir), az egész „hatalmas multietnikus oroszországi népet” akarja egyesíteni. Ebbe a sajátos orosz világba azok nem tartoznak bele, akik egyértelműen „nem-orosz”-nak, például az ukrán, az észt vagy a grúz nemzet részének vallják magukat, de a Donbasz és Dél-Ukrajna, a moldovai Dnyeszter-mellék (Transnistria), a grúziai Abházia és Dél-Oszétia vagy éppenséggel az orosz határ mellett fekvő észtországi Narva orosz vagy oroszul beszélő és orosz kultúrájú lakói igen.
06. 12.
Dmitri Trenin, az azóta már megszűnt Carnegie Moscow Center volt igazgatója egyik utolsó, február 26-i tweetjében már pontosan vázolta, milyen politikai trendek fognak érvényesülni a Kremlben:
Az ukrajnai történések implikációi széleskörűek lesznek. Oroszországban vége a poszt-szovjet korszaknak. Az elveszített földeket újból össze kell gyűjteni. Az orosz világ geopolitikai egység formáját fogja ölteni. Otthon: a konzervativizmus kerekedik felül, a liberalizmus/globalizmus maradványait el kell takarítani. Az ország sokkal nagyobb mértékben fog Kínára támaszkodni. Az orosz világ mint geopolitikai egység kétségtelenül hadat üzen az egész európai status quónak, de ez szerintem nem jelenti azt, hogy Moszkva megpróbálja az első világháború előtti orosz birodalmat helyreállítani[4], hiszen az mind Európa, mind pedig Közép-Ázsia felé messze túlnyúlt a fenti értelemben körülhatárolt „orosz világ” határain. Ugyanakkor ez az ugyan korlátozott, de egyszerre több ország területi integritását is veszélyeztető terjeszkedés közvetlen hatással lesz a kaukázusi térség, valamint Kelet-Európa és a Baltikum geopolitikájára, közvetve pedig komoly befolyást gyakorolhat a Balkánra, továbbá Kelet-Közép-Európára és Nyugat-Európára is.
[1] David Ignatius: Putin’s Ukraine war draws on his vision of nationalism, exceptionalism. WP, 2022. jún. 9.
[2] Vö. Lev Gumiljov: A Rusztól Oroszországig. In: Oroszország és Európa. Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Szerk. Ljubov Siselina és Gazdag Ferenc. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004. 324. „A passzionáris emberek érezték ’különvalóságukat’ és egyesültek” – írja Gumiljov. Ehhez a részhez Siselina az alábbi jegyzetet fűzte: „A passzionaritás az ethosz belső energetikája, a kulturális, a politikai és geopolitikai teremtés, alkotás hajtóereje. Magyarul bővebben lásd például Szili Sándor: Az ’eurázsiai’ történeti paradigma. Aetas, 2001, 3. sz.” Ha nem tévedek ez a görög thümosz eurázsiai-orosz változata. Már többször is idéztem Platónt erről, de nem lehet elégszer: „Nem tapasztaltad-e – kérdezi Szókratész Glaukóntól -, hogy az indulat [a thümosz] megvívhatatlan és legyőzhetetlen, s akiben ez megvan, annak a lelke mindig és minden körülmények között rettenthetetlen és legyőzhetetlen?” (Az állam. 375 b. Platón Összes. II. 122.)
[3] Lev Gumilev: passion, Putin and power. The ideas of the Soviet historian are influencing a new generation of hardliners. Financial Times, 2016. márc. 11.
[4] Vö. Nathan Hodge: Restoration of empire is the endgame for Russia’s Vladimir Putin. cnn.com, 2022. jún. 10.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2022. június 12-én.