Párizsban nagyon ideges a hangulat a vasárnapi első forduló előtt.
04. 09.
Sophie Pedder, a The Economist párizsi szerkesztője tegnap este így foglalta össze az április 10-i első elnökválasztási forduló előtti helyzetet:
Nagyon ideges a hangulat a vasárnapi első forduló előtt, részben amiatt, hogy egy második fordulós előrejelzés az eddigi legszorosabb győzelmet jósolja Macron számára Le Pennel szemben [51% (-2) – 49% (+2)] . Az Elabe első fordulós előrejelzése: Macron: 26%, Le Pen: 25%. A kampánydinamika az utóbbinak kedvez.
Feltételezem, hogy az „ideges hangulat” elsősorban az Elysée-re vonatkozik, amellyel (és amelynek lakójával) Peddernek nagyon jók a kapcsolatai. 2018-ban könyve jelent meg Macronról (Revolution Française: Emmanuel Macron and the Quest to Reinvent a Nation, Bloomsbury 2018), kitűzött tweetje pedig még mindig a többek között a Nato „agyhalálát” bejelentő nagyinterjúra irányítja a figyelmet, amelyet párizsi időszaka „fénypontjá”-nak tekint.
A Nato közben – hála Putyinnak és az ukrajnai háborúnak – igencsak felébredt az „agyhalál”-ból. Hogy pontosan mire is, arról Samuel Moyn, a Yale jog- és történelem professzora írt az amerikai háborús párt egyik legkövetkezetesebb kritikusának számító Quincy Institute szerint egy igen kiváló esszét a londoni Prospectben[1].
Íme néhány megfontolandó gondolat innen:
Putyin háborúja pusztítást és terrort zúdított Ukrajnára és népére – de egyben egy opportunista regressziót is előidézett, vissza a végzetes hidegháborús alapállásba.
Putyin veszedelmes Ukrajna számára. De a világ számára még veszedelmesebb az, hogy a Nyugat képtelen szembesülni a saját hibáival. Az ukrajnai háború Putyin ajándéka a dolgokat rosszul menedzselő elitistáinknak, akik hálásak ezért az újabb lehetőségért, hogy ócska eszméket rehabilitálhatnak – amelyek nem valószínű, hogy másodjára jobban fognak működni, mint először tették.
De vissza a francia elnökválasztáshoz, amely, a végeredménytől függetlenül, ha szoros eredménnyel zárul, tökéletes példája lehet a Nyugat szkizofréniájának, ahogy a szó szoros értelmében bármi áron vereséget akar mérni a gonosz „autokráciák”-ra, és nem veszi észre, hogy közben otthon a meredély szélén táncol. A helyzet ugyanis az, hogy – Anne Applebaumnak, az új háborús teológia egyik élharcosának[2] a véleményével ellentétben, aki szerint a liberális világrend nem maradhat fenn, ha nincs, aki a fegyverek erejével érvényre juttassa – a demokráciákat nem „az autokrácia erői” fogják kívülről „megsemmisíteni”, „ha közösen nem védik meg magukat”, hanem nagy valószínűséggel a konszenzuson alapuló pluralista demokrácia korszakát éppen elhagyó Nyugat maga.
Vagyis miközben ők a világban próbálják meg érvényre juttatni a saját doktrinér liberalizmusukat, az éppen a saját talpuk alatt rogyik össze.
[1] Samuel Moyn: How to stop a new Cold War. Prospect, 2022. ápr. 7. A folyóirat májusi számában fog megjelenni. Moyn szerint „egyre több gondolkodó kezdi elismerni, hogy a történelem végén beálló demokrácia valójában egy neoliberális disztópiának bizonyult”. Moyn legújabb könyve: Humane: How the United States Abandoned Peace and Reinvented War (Verso). Lásd még: Francis Fukuyama: We could be facing the end of „the end of history”. The American political theorist discusses what the Ukraine war means for the future of liberal democracy. New Statesman, 2022. márc. 30.
[2] Anne Applebaum: There is no liberal world order. Unless democracies defend themselves, the forces of autocracy will destroy them. The Atlantic, 2022. márc. 31.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2022. április 9-én.
