Az Európán és Észak-Amerikán kívüli országok nem akarnak Amerika és Kína között választani, és nem hajlandók az ukrajnai háborút az értékek közötti globális konfliktusként értelmezni.
06. 02.
A National Interest biztonsági szakértője[1] írja:
Amint a harctéri helyzet lassan kezdi elhomályosítani a döntő ukrán győzelem távlatát, néhány közismert személyiség arra hívta fel a nyugati vezetőket, hogy vizsgálják felül a Moszkvával szembeni maximális nyomásgyakorlás politikáját. Henry Kissinger volt külügyminiszter Davosban figyelmeztetett arra, hogy a Moszkva elleni „lehengerlő győzelem” kampányával a Nyugat súlyosan kockáztatja az európai és a globális stabilitást.
Kissinger megjegyzéseit Kijev nagyon rossz néven vette, és kategorikusan visszautasított minden olyan békemegoldást, amely területi engedményekkel járna. Zelenszkij szokásos későesti beszédében ezeket mondta róla: „Kissinger a mélységes múltból bukkan elő, és azt mondja, hogy Ukrajna egy darabját Oroszországnak kellene adni, hogy az el ne idegenedjen Európától. Úgy tűnik, hogy Kissinger naptára szerint nem 2022-őt, hanem 1938-at írunk, és ő azt hitte, hogy nem a davosi, hanem az akkori müncheni hallgatósághoz szól.” Kissinger kommentárjai a vitatott ukrán nacionalista honlap és NGO, a Myrotvoretz[2] haragját is kiérdemelték (ez listát vezet „Ukrajna ellenségei”-ről).
A Biden-adminisztrácia azonban – amely 53 milliárd dollárt fektetett be az Ukrajna győzelmét elősegítő támogatásokba –, a hasonlóan gondolkodó nyugati kormányokkal karöltve, úgy tűnik, nem adja fel.
„Mindent meg kell tennünk azért, hogy Putyin biztosan veszítsen Ukrajnában és hogy Ukrajna felülkerekedjen, hogy az orosz agresszió soha többé ne veszélyeztethesse a békét Európában” – mondta Lizz Tuss brit külügyminiszter május 28-án. Az ukrajnai háborút a nyugati politikusok a jó és rossz közötti kiliasztikus küzdelemként fogják fel, a „diktatúra és az autokrácia” elleni globális kersztesháborúként, amelybe az egész szabad világot besorozták. „Ezért – mondta Soros György Davosban – minden erőnket mozgósítanunk kell, hogy a háború mielőbb véget érjen. A civilizációnk megőrzésének legjobb, és talán egyetlen módja Putyin legyőzése, amilyen gyorsan csak lehetséges. Ez a lényeg.”
Nagyon érdekes ez az ideológiai pot-pourri, amelyben a mélykonzervatív és meglehetősen egyszerű lelkületű angol külügyminiszter-asszony egy platformra kerül a baloldali liberális és pénzemberként is alapvetően értelmiségi beállítottságú Soros Györggyel. Ez az egyveleg vagy zagyvalék külön megérne egy misét, de most maradjunk Sorosnál.
Davosi felszólalásában[3] az alábbi – érdekes – gondolatmenetet vázolta fel:
A világ egyre inkább belebonyolódott két, egymással szöges ellentétben álló kormányzati rendszer, a nyitott és a zárt társadalom közötti küzdelembe.
Más, az egész emberiséget érintő kérdések – a járványok és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a nukleáris háború elkerülése, a globális intézmények fenntartása – háttérbe szorultak e küzdelem mögött. Ezért feltételezem, hogy civilizációnk talán nem fogja átvészelni.
A 2001. szeptember 11-i támadások után a történelem elkezdett a nyílt társadalmak ellen fordulni. Az elnyomó rezsimek felemelkedőben vannak, a nyílt társadalmak pedig ostrom alatt állnak. Ma Kína és Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a nyílt társadalomra.
Mit tud felmutatni a két diktátor, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping? Egy olyan szövetség köti össze őket, amelynek nincsenek határai. Sok közös vonásuk is van. Megfélemlítéssel uralkodnak, és ennek következtében őrületes hibákat követnek el. Putyin azt várta, hogy Ukrajnában felszabadítóként fogadják; Hszi Csin-ping pedig egy olyan zéró-Covid politikához ragaszkodik, amely semmiképpen sem tartható fenn.
Ez kezd magyarázatot adni arra, hogy Hszi Csin-pingnek miért kell elbuknia. A lezárásoknak katasztrofális következményeik voltak. A kínai gazdaságot zuhanásba taszították. Ez márciusban kezdődött, és csak tovább fog erősödni, amíg Hszi meg nem változtatja az irányt – amit nem tud megtenni, mert nem képes beismerni a vereséget.
Úgy tűnik, Putyin felismerte, hogy szörnyű hibát követett el, amikor megszállta Ukrajnát, és most elő akarja készíteni a terepet a tűzszüneti tárgyalásokhoz. De a tűzszünet elérhetetlen, mert Putyinban nem lehet megbízni.
Amíg dúl a háború, a klímaváltozás elleni küzdelem a második helyre szorul. Pedig a szakértők azt mondják, hogy már most nagy lemaradásban vagyunk, és az éghajlatváltozás a visszafordíthatatlanság határán van. Ez a civilizációnk végét jelentheti.
Ezért minden erőnket mozgósítanunk kell, hogy a háború mielőbb véget érjen. A civilizációnk megőrzésének legjobb, és talán egyetlen módja Putyin legyőzése. Ez a lényeg.
Egyszóval Xi-nek, saját tévedései miatt előbb-utóbb el kell buknia, Putyint pedig Ukrajnában le kell győzni, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások után a nyílt társadalmak ellen fordult történelem ámokfutását megállíthassuk és „civilizációnk” bukását elkerülhessük.
Ez valóban emlékeztet a kiliazmusra jellemző kozmikus párviadalra a jó és a rossz erői között. Van azonban egy lényeges különbség. Soros György felvilágosult ember, és a felfogását nem vallásos, teológiai sémák szerint alakítja. Az ő víziója azért igazán drámai, mert szerinte ennek a küzdelemnek nem lehet tudni a végét. A végső győzelem nem vehető biztosra. Ezért kell minden erőnket mozgósítani Putyin és Xi ellen. Vagy ahogy egyik korábbi cikkében[4] írta:
Csak remélhetjük, hogy Putyint és Xi-t el fogják távolítani a hatalomból, még mielőtt megsemmisíthetnék a civilizációnkat.
06. 03.
A gond ezzel a fajta megközelítéssel az, hogy Soros, úgy látszik, csak egyetlen civilizációt ismer, a „mi civilizációnk”-at. Márpedig a világ, a kétségtelenül meglévő közös vonások ellenére, különböző civilizációk együttese. És ezen a nagy egységen belül a nyugati civilizáció nem is feltétlenül a legdinamikusabb és a legbiztosabb perspektívákkal rendelkező.
Mark Leonard, a berlini European Council on Foreign Relations igazgatója[5] „a davosiak” hanyatlásáról és bukásáról szóló cikkében[6] elmondja, hogy Samuel P. Huntingtonnak köszönhetően vált ismertté ez a terminus, amellyel ő a „globalizmus evangelistái”-t illette, akik azt hirdették, hogy nemcsak az ország-, hanem a civilizációs határok is el fognak tűnni, és a politika logikáját elkerülhetetlenül felülírja a piac logikája.
Leonard szerint azonban a világ egészen más irányt vett:
A 2008-as globális pénzügyi válság óta a politika egyre inkább felülkerekedetett a gazdasággal szemben, és ez a trend 2016-ban tetőzött Donald Trump megválasztásával és a Brexit-referendummal. Mindkét esemény a davosiak súrlódásmentes világára adott válaszként értelmezhető.
Még hozzá, a mostani davosi összejövetelen a résztvevőknek egy még nagyobb kihívással kellett szembesülniük, mint a nemzeti politikák: a geopolitika visszatérésével. A Világgazdasági Fórum témája a „Történelmi fordulópont” volt, annak elismeréséül, hogy eljutottunk „a történelem végé”-nek a végére. Bár a Fórum szellemisége arra irányul, hogy elősegítse az együttműködést az „egyetlen világ” megteremtése felé vezető úton , az új napirend elkerülhetetlenül a konfliktusra és a megosztottságra összpontosít.
De a legnyugtalanabb ülésszakok azok voltak, amelyekben a globalizált világ végével fenyegető új hidegháborútól való félelem dominált. Sok Európán és Észak-Amerikán kívüli vezető szimpatizált Ukrajnával, de nem volt hajlandó a háborút az értékek közötti globális konfliktusként értelmezni. Ők amiatt aggódtak, hogy Putyin agressziója és az Oroszország ellen foganatosított intézkedések felgyorsíthatják a már amúgy is megosztott világ fragmentálódását a növekvő energiaárak, a tömeges éhínség és a piacok átpolitizálása következtében.
Ezenkívül egyáltalán nem tették magukévá azt a Biden-adminisztráció által erősen támogatott elképzelést, hogy a világban a demokrácia és az autokrácia közötti küzdelem zajlik. Attól tartottak, hogy ez egy olyan helyzethez vezethet, amelyben az ideológiai megosztottság még mélyebbé válik. A közel-keleti, afrikai és ázsiai résztvevők ódzkodtak attól, hogy választaniuk kelljen Kína és Amerika között, amit „egzisztenciális fenyegetés”-nek éreztek.
A mostani davosi tanácskozás teljességgel különbözött azoktól, amelyeket tizenöt év óta megszoktam. Egyértelművé vált, hogy miközben „a davosiak” nem akartak tudomást venni a geopolitikáról, a geopolitika nagyon is akarta őket.[7] A globalizáció geopolitika általi bekebelezése majdhogynem teljessé vált, és elsőbbsége minden bizonnyal túl fogja élni az ukrajnai háborút.
*
Az ukrajnai háború befejeződésének vagy inkább befagyásának a módozatai és azok lehetséges következményei hamarosan majd azt is megvilágítják a számunkra, hogy milyen is lesz az a geopolitika, amelynek ugyan már egyáltalán nem Európa a fő színtere, de talán éppen ezért fogja kontinensünket a saját megoldatlan kérdéseivel meglehetősen brutális módon szembesíteni.
[1] Mark Episkopos: Is Russia gaining the upper hand in Ukraine’s East? The National Interest, 2022. máj. 29.
[2] A Mirotvoretz háttérembere – Christopher Miller szerint – az az Anton Gerashchenko, aki most az ukrán belügyminiszter tanácsadója.
[3] Soros György: A nyílt társadalmak világszerte ostrom alatt állnak. ujhet.com, 2022. máj. 31. Az angol eredetit lásd itt.
[4] George Soros: Vladimir Putin and the risk of World War III. project-syndicate.org, 2022. márc. 11.
[5] Mark Leonard The Age of Unpeace: How Connectivity Causes Conflict (Bantam Press, 2021) című könyvéről A bizonytalanság köde című 2021. december 12-i bejegyzésemben megjegyeztem, hogy „a nem-béke [csupán] átmeneti állapot – a valódi háború felé”.
[6] Mark Leonard: The decline and fall of Davos Man. project-syndicate.org, 2022. máj. 30.
[7] Utalás Trockij mondására: „Ha ti nem is akarjátok a háborút, a háború akar benneteket.”
A szerző Geonapló-bejegyzése 2022. június 3-án.
