Reggel van, de már most elviselhetetlen a forróság. Izzadó alakok sietnek, ki ide, ki oda, Kim Kardashian kinézetű és egójú nők vonulnak párban, mintha nem is pályaudvaron lennének, hanem egy flancos kifutón, lenéző pillantásuk szinte lehűti körülöttük a levegőt. Férfi legyen a talpán, aki meg merné őket szólítani.
Tőlem pár méterre egy tagbaszakadt férfi csusszan le a fal tövében. Nagyon küzd, bizonytalanul egyensúlyozva ül le, végül feladja, mosolyogva eldől, majd elalszik azonnal. A többség azonban ijedt turista, aki az idővel vív kétesélyes csatát. Riadtan figyelik az információs táblát, mikor és melyik vágányról indul a járatuk, csak le ne késsék. Aztán rohannak, maguk után húzva a bőröndjeiket. Vajon mi lenne az utazókkal, kérdezem magamtól, ha nem találták volna fel a kerekes bőröndöket? Kínlódás és még több veríték. És talán kevesebb utazás. A római Termini pályaudvar megszokott arcát mutatja, eleven hangyabolyra hasonlít.
A szelektív hulladékgyűjtő mellett álldogálok. Ott van csak hely. Nem csinálok semmit, magam is megadóan várok és kedvenc időtöltésemnek hódolok, nézem a világot, figyelem az olaszos nyüzsgést.
Rövidnadrágos, hatvan év körüli férfi közelít, két bőröndöt vonszolva maga mögött. Honnan jött, merre megy, lamentálok ismét, mikor váratlanul, de nagyon határozott mozdulattal belenyúl a szemetesbe. A három tartály közül a középsőbe. Úgy tűnik, nem először jár errefelé. Már a könyöke is eltűnik, mikor kihúz egy gyűrött zacskót. Kivesz belőle valamit. Egy süteményszerűséget. Rá sem néz, azonnal a szájába teszi. Három harapás, aztán ráérős rágás, és a pékáru el is fogyott. A zacskót visszadobja a szemetesbe, majd megint lehajol és benyúl, ezúttal a műanyag hulladékot tartalmazó szemetesbe. Keresés nélkül is talál valamit. Először egy aprócska műanyag poharat, benne kávémaradékkal, majd egy nagyobb poharat, jégdarabkákkal. A kisebb pohárban lévő fekete levet átönti a nagyobb pohárba, majd kitartóan rázni kezdi. Jeges kávét csinál. Megissza. Látszik, hogy kevesli, de nincs több. Mikor végez, megint benyúl a szemetesbe és kivesz egy már használt szalvétát. Megtörli vele a száját. Végül összegyűri és gondosan megnézve, melyik a papírgyűjtő, bedobja. Pár percig még vár, vajon mire, majd megragadja a bőröndjeit és elindul. Lehet, hogy a következő szemetes felé?
Mi is megyünk. Indul a vonatunk. Kigördülünk a Terminiről, amely nem csak arra emlékeztet, hogy „Róma örök”, hanem arra is, hogy a szegénység mindenhol ugyanolyan fájdalmas.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. augusztus 29-én.