Vége a szenvedéseimnek. Végre az lehetek, aki vagyok. Aki mindig is voltam. Egy vagány, nemzeti érzelmű fiatal. Januárban töltöttem be a negyvenhetet, de a csajom szerint, ő most lesz ötvenhat, sosem néztem ki negyvenhétnek, mert imádnivalóan pocakos, hatvanas nagyapó külsőm van. És ezen most már nem is akarok változtatni. Soha! Ezt akár kőbe is véshetem! És ígérem, többé nem bámulom sóvárogva a slimfit ingeket a kirakatokban, nem hallgatom megszégyenülve az eladónők gúnyos röhögését, amint eltűnök a fülkében, csak hogy megnézzem, hogy áll rajtam egy ilyen divatszarság. Legutóbb is felpróbáltam egyet, de a hónaljnál szétrepedt, úgy kellett kiosonnom a boltból, nehogy kifizettessék velem.
Utána , csak hogy lenyugodjak, beültem egy kocsmába idegsimítóért, de nem vettem észre, hogy az egy kávézó. Jó, mondom, ha már ekkora barom vagyok, akkor kérek egy feketét, mire a cérnavékony, fejhangon beszélő pincérgyerek közölte, csak cukor- és laktózmentes lattéjuk van. Az meg mi a szar? – gondoltam magamban, de nem akartam kekec lenni, hadd hozza. Én a kávét öt cukorral szeretem, pasztörizálatlan zsíros tehéntejjel. Meg egy kupica cseresznyével vagy barackkal. Úgy az igazi. Ezt a moslékot alig bírtam lenyelni.
De ennek mától vége. Megmondták, jaj, hol is, na mindegy, ma valami rendezvényen ez volt a téma, hogy az igazi vagány férfiak nem hordanak slimfitet és nem isznak ávós, vagy avókos, meg olyan mentes kávékat. Azt bizton nem iszom. Pfuj! És megint büszkén hordom a jól bevált, hasnál bő ingeimet. Meg a pufimellényeket. Azok kényelmesek.
Ide a kórházba is egy laza, XXL-es ingben jöttem. Ez aztán nem feszül rajtam sehol. Pizsamának is tökéletes. Amúgy négy éve kerültem fel a listára. A váróra. Azt mondják birkatürelmem van. Szerintem egyszerűen csak jó a természetem. Most is ötödik hete fekszem az osztályon, de nem panaszkodok. Hatszor halasztották el a műtétemet, de nem zavar, megértem, hogy adódnak apróbb csúszások. Az a hír járja, de ilyen hülyeséget nem vagyok hajlandó elhinni, , hogy nincs orvos, meg a klíma is bekrepált. Engem a hőség sem idegesít, most is 38 fok van a kórteremben, de holnapra többet jósolnak. Mindegy, jól van ez így. Amúgy, a meleget csak a kákabelűek, ezek a slimek nem bírják, hullanak, mint a legyek, de van aki azt mondja, nem a hőség, hanem a kórházi fertőzések miatt. Ezt a szokásos balos hazugságnak tartom, mert két hete is felmostak nálunk.
Nem sietek sehova. A munkahelyem megszűnt, de legalább nem kell végre izgulnom, hogy beérek-e hajnalonta a műszakkezdésre. Szóval ez sem baj, majd lesz valahogy. A koffein viszont hiányzik. Szerettem volna lemenni a büfébe egy feketéért, de a liftek hónapok óta nem működnek, a beteg térdeimmel pedig nem tudok öt emeletet megmászni.
A csajom ígérte, hogy bejön és termoszban hoz kávét, jó cukrosat, de franc se tudja, hogy hol van. Már egy hete nem láttam. Nem tudom hívni, mert lefogyott a kártyámról a giga, de ha a sors úgy rendeli és beleszeret egy slimfites libernyákba, akkor a műtetlen lábaimon is kimegyek innen, és belenyomok egy lángost az arcába.
Mert egy olyan vagány fickó, mint én, nem hagyja magát megtéveszteni.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. július 27-én.