A Papírgyár üzemi lapja, a PapírHulladék című hetilap egykori munkatársa Tótka J. László, akinek korábban egyetlen megjegyezhető, olvasható írása sem maradt fent a vállalati dokumentáción, mégis a legnagyobb riporterek és szerkesztők közé küzdötte fel magát. Sőt, ő lett a szakma megújítója.
Legendává ugyan nem a PH-nál vált, mert időközben a céget filipszerű figurák felvásárolták, majd a PapírHulladékkal együtt ledarálták, természetesen Tótkát is végkielégítés nélkül repítették utcára, hanem egy internetes újságnál szerzett nevet magának, ahol ugyan külsősként foglalkoztatták, tekintettel vélt tehetségtelenségére, és persze élemedett korára.
A negyvenkét éves Tótka azonban nem adta fel. Szorgalmasan írta a helyi sporthíreket, csupán ezt merték rábízni, meg néha elküldték pizzáért, mindez azonban Tótkát nem lökte a depresszió mélységes gödrébe, mert ott voltak a barátai, akiktől lelki megerősítést kapott.
Tótkáról senki sem tudta, rajongott a farkasokért. Nézte a National Geographic szürkefarkasokró szóló filmjeit, századszorra is elolvasta a Kőszívű ember fiait, ahol az orosz télben támadtak a csodálatos vadak. De ennek mi köze van, mi köze lehet az újságíráshoz? Látszólag semmi.
Tótka, ez a csendesnek tűnő, az érzelmeit, de leginkább a féktelen indulatait fegyelmezetten magába fojtó médiamunkás, kibaszottul (bocsánat, rendkívüli módon) unta az uborkafára felcsimpaszkodott senkiket, valamint az utánuk loholó, egyik kezükben mikrofont, a másikban kamerát tartó kollégáit, akik egyetlen közszereplőt, adófizetői pénzből milliárdossá váló trógert sem tudtak megállítani. Mert a közpénzből felpumpáltak közös vonása, hogy korlátlan ideig képesek sétálni, rohanni, menekülni az őket kérdezők elől. Ha netán mégis elérik őket, akkor betanult módon, lealázó szöveggel bénítják meg a riportereket.
Ebből lett elege a szerkesztőségben épp csak megtűrt Tótkának. A hétindító értekezleten elmondta, vegyenek példát a farkasokról, akik sosem egyedül, hanem falkában vadásznak. Üldözik az áldozatot, majd körbeveszik, és széttépik.
– Tényleg? – kérdezték csodálkozva a nagymenő sztárújságírók. – Tényleg – válaszolta Tótka. – Ideje vadásznunk.
És attól a naptól kezdve nem magányos farkasként, hanem négyes-ötös falkában rohanták le a lamborghinis, lovardás, szállodás, szépségiparos, gyűlöletgyáros arcokat, akik immár nem tudtak menekülni. Körbefogták és kérdezték őket. Erőszakra eddig még nem volt szükség.
Tótka tananyag lett.
Forrás: Újnépszabadság
