Zanó B. Bálint rádiós újságírót megbízták, készítsen interjút az írófejedelemmel arról, vajon a káposztás tésztát vagy inkább a kelkáposzta főzeléket szereti-e jobban. Mostanában nagyot mennek az evéssel kapcsolatos beszélgetések, elemző mélyinterjúk. Valódi, értékelhető nézettséget, hallgatottságot csak és kizárólag ilyen tartalmakkal lehet generálni.
A veterán rádiós gondosan előre leszervezte a beszélgetést, két hónap múlva kapott időpontot, majd a megbeszélt időben megjelent az írónál. Csengetés után nyílt az ajtó, de nem az író, hanem egy dekoratív, negyvenes nő fogadta. A fejedelem sajtósa, személyi titkára. Illedelmesen bemutatkozott neki, majd a nő mutatta merre menjen.
– Itt pakoljon le. Péter hamarosan jön. Hozhatok egy pohár vizet?
Amíg elővette a táskájából a magnót, megjelent egy másik nő is, de ő nem köszönt, csak biccentett Zanónak és leült a sarokban lévő fotelbe. Csak később derült ki, hogy ő az író élettársa.
– Ebben a szobában készül majd a felvétel – magyarázta a sajtós. Mennyi ideig fog tartani a beszélgetés? Azért kérdezem, mert Péter hamarosan a japán kulturális miniszterrel találkozik. Tudja, a felkelő nap országában is lefordították az új művét.
– Persze, hallottam róla. Gratulálok.
– Péternek gratuláljon. Értékelni fogja.
– Nagyon nagy dolog ez. Japán kiadás.
– Pétert nem lepte meg. Ez a 117. nemzetközi kiadása a műnek. Ugye erről kérdezi majd?
– Erről is.
Közben egy hat fős tévés stáb is becsörtetett a szobába. Ők még egy biccentésre sem méltatták a rádióst. Egymással beszélgettek, majd a kamerát feltették az állványra, ezt követően vették elő derítővásznakat, és a világítást is bekapcsolták. A rádiós nem értette, mit keres itt egy tévés csapat.
– Ők azért vannak itt, mert Péter ragaszkodik ahhoz, hogy minden vele kapcsolatos hírt, interjút dokumentáljunk az utókor számára – mondta Péter személyi titkára.
– De én ugye nem fogok látszani a felvételen? – aggodalmaskodott a legkisebb felhajtástól is irtózó rádiós.
– De látszani fog, ezt nem kerülhetjük el, hiszen ön készíti az interjút Péterrel.
– Hűha. Erre nem számítottam.
– Miért, mire számított?
– Arra, hogy négyszemközt leülök Péterrel, és egy kismagnóval felveszem a beszélgetést.
– Nála ez nem így megy. Ő minden interjút komolyan vesz, lélekben készül rá.
– Nem lehetne ezúttal mégis négyszemközt felvenni?
– Nem lehet.
Időközben a szoba egyre jobban megtelt. Folyamatosan jöttek ismeretlen emberek. A tömeg morajlása kezdett rendkívül idegesítővé válni. Kik ők? És mit keresnek itt? Zanó úgy érezte magát, mintha színházban lenne, egy előadás egyik szereplőjeként. Lassan már mozdulni sem lehetett, aki talált magának helyet az leült, de a legtöbben állva várták a felvételt. És ekkor kinyílt a középső szárnyas ajtó, belépett az ünnepelt irodalmi nagyság. Szívélyesen köszöntötte Zanót.
– Miről is fogunk beszélni? – kérdezte határozottan Zanótól. – A lét peremének függőhídja japán kiadásáról?
– Ha marad időnk, természetesen arról is fogunk beszélni.
– Olvasta a művet?
Zanó nem olvasta, hiszen nem ebből készült, a beszélgetés témája a választás dilemmája: káposztás tészta vagy kelképoszta főzelék, melyiket szereti jobban az író, de elkerülve a kellemetlenséget azt válaszolta, hogy természetesen olvasta.
– Mind az 1782 oldalt?
– Mindet.
– Biztos?
– Miért mondanék mást?
– Hiszek magának. De mit mond az idős méztermelő a 948. oldalon a főszereplőnek?
– Hát, hogy finom lett az idei méz.
– No, no!! Nem ezt mondta. Tudja egyáltalán, hogy mi a neve a regény főszereplőjének?
– Persze, persze.
– Akkor mondja ki!
– Nézze, kedves Péter, azért jöttem önhöz…
– Na ezt még egyszer meg ne halljam!! Mit képzel?
– Mi a baj?
– Hogy mi a baj? Maga nincs tisztában a szavak jelentésével! Mit önöz engem? A saját otthonomban? Köszönje meg, hogy egyáltalán fogadtam magát!
– Nem értem, mi a baj azzal, hogy udvariasan önöztem?
– Maga idióta! Az önözés az agresszív kommunikáció leplezetlen bizonyítéka!
– Ezt nem tudtam, de higgye el…
– És nem hagyja abba. Veszitek ugye a kamerával? Legyen meg minden! Hogyan magyarázzam el ha nem ért semmit? Idejön és megtámad.
– Esküszöm, semmilyen rossz szándék nincs bennem.
– Honnan jött maga? Ki küldte ide? Mit tud maga rólam! Egy analfabétával ültem le, ezt az arcátlanságot nem akarom elhinni.
– Jeleztem előre a beszélgetés témáját.
– Nem jelzett maga semmit. Mit akar tőlem? De tényleg! Miről akar még ezek után bármiről kérdezni?
– A káposztás tésztát vagy a kelkáposztát szereti-e jobban?
– Ez a kérdés?
– Ez.
– Maga megőrült? Azt hiszi, hogy erre a szintre lemegyek?
– Nagyon népszerű műsorban hangozna el a beszélgetés.
– Viccel, ugye? Mennyien hallgatják?
– Átlagosan húszezren, de ha felkerül az internetre, akkor garantáltan eléri a másfél milliós látogatottságot.
– Na jó, kapcsolja be a magnót. Veszi? A kelkáposztát gyerekkorom óta szeretem, rajongott nagyanyám főzött nekem friss káposztából. Azóta minden héten pénteken azt eszem. Ennyi elég lesz?
– Tökéletes volt.
A szobában lévő tömeg ekkor vastapsban tört ki, többen hangosan bravózni kezdtek. Az írófejedelem alig észrevehetően elmosolyodott, majd uralkodóhoz méltó kézmozdulattal intett nekik. A szárnyas ajtó ismét kinyílt és az ünnepelt író távozott.
