A múlt héten a romániai magyar civilek és a sajtó teljesen váratlanul hatalmas győzelmet aratott a „hivatal packázása” ellen. Történt, hogy Marosvásárhely vezetése kissé furcsa körülmények között pályázatot írt ki a város kulturális stratégiájára a 2023 – 2030 időszakra. A munkára 118.900 lejt szántak. Kultúrában az ilyesmi nagyon sok pénz. Pár napja az anyag megjelent a városháza honlapján mint késztermék. Semmilyen módon nem jelezte senki, hogy az egy vázlat vagy vitaanyag lenne. Pár kultúrában dolgozó civil azonnal kiposztolta a Facebookra a hatalmas hibákat. Nem idézem, csámcsogtak rajta sokan, sokat. A témát a média egy része is felkapta, kemény kritikák születtek, főleg a tárgyi tévedésekkel, magyartalan fogalmazásokkal kapcsolatban.
A hivatal Portik Vilmos alpolgármestert küldte ki rázni a pofonfát. Pont azt a politikust, aki a marosvásárhelyi Forgatag rendezvénnyel valóban próbálkozik évek óta valami emberit, nívósat adni a város közösségének. A jövőre újrázni akaró Soós Zoltán polgármester ingerküszöbét nem érte el a botrány. Szóra sem méltatta a történteket. A stratégia hamar lekerült a honlapról, elindult a maszatolás, hogy ezt az anyagot még átdolgozzák stb. Végül Portik Vilmos vizsgálatot ígért, és felfüggesztette a kifizetést. A dolog, úgy néz ki, lezáródott. A sajtó (egy része) és a civilek megállítottak egy kétesnek tűnő dolgot. Pár napig úgy nézett ki, hogy a média, aminek a hivatása a hatalom ellenőrzése lenne, teljesítette a feladatát. Eltelt tíz nap, és vágni lehet a csendet. Ebben a helyzetben próbálunk meg egy-két ki nem mondott szempontot felvillantani.
Vajon miért nem közölte a hírt, az üggyel kapcsolatban történteket a helyi sajtó (ahol rendszeresen jelennek meg fizetett hirdetések a polgármesteri hivatal részéről)? A botrány másnapján láttuk, hogy a polgármester felavatta a digitalizált zöldségpiacot. Bizony, a Maros menti városban, ahol a piacokon nincs közvécé, okostelefonnal meg lehet tekinteni, hogy a kitett áru honnan származik, a kofa hányszor ért kapához, a gazda mennyi műtrágyát szórt a biofuszulykára. Igen, ilyesmit fizetett hirdetésben kell közölni. Elsíbolt százezrek…. Élni és élni hagyni…
Vajon miért nem közölte senki a tulajdonosait annak a cégnek amelyik megnyerte a pályázatot? Mert a szálak egy RMDSZ-szenátorhoz (is) vezetnek? Jaj, ilyet nem is hiszek. Tudom, ha szóba hozná valaki, az lenne a válasz: szóval fúrod a magyar polgármestert, mert románt akarsz.
A legfőbb probléma azonban nem ez. Maga a pályázat célja zavaros. Miért készíttet egy város kulturális stratégiát, mikor nincsenek kulturális intézményei? Ráadásul hét évre. Illetve van a leltárán egy mozi a főtéren, de annak a működését két éve szünetelteti, minden magyarázat nélkül. Szóval a dolgozatban érintett intézmények semmilyen szinten nem tartoznak a polgármesteri hivatalhoz. A Filharmónia, a Maros Művészegyüttes, A Látó irodalmi folyóirat, Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Megyei Múzeum, a Teleki Téka… mind, mind a Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. A 308 oldalas irományban (egy lap megírása ezek szerint mintegy 380 lejbe kerül az adófizetőnek) szó van a Nemzeti Színházról, ám az a bukaresti Kulturális Minisztériumhoz tartozik, szóba jön még a Stúdió Színház, amelyik az oktatási tárca fennhatóságában működik.
Szóval, ha jól értem, a város a vele semmilyen jogi kapcsolatban nem lévő intézményeknek készít stratégiát?! A megyei tanács és a minisztériumok mit fognak szólni? Ez a módszer nagyon jól működhet Észak-Koreában, de mégiscsak az EU-ban vagyunk, ha csak a szélén is. Tovább. Az említett intézmények vezetői a pályázatokkal elnyert terveiket alárendelik majd a stratégiának? Lesz kettős alárendeltség? Ezek után mondhatjuk még, hogy a művészet szabad?
Persze tudom, ha egy hatalom nem akar csinálni semmit, illetve csak pénzt herdálni szeretne, akkor stratégiákat dolgoz ki. A példa ragadós. Ugye a jelenlegi magyar kormány is mekkora Nemzetstratégiákat, Kárpát-medencei Sportstartégiát, Lótartó Nemzetstratégiát stb… jelent be hetente. És vágják, vágják a nemzetszínű szalagokat, kopnak a közpénzből vett ollók. A kultúra? Kit érdekel?
Nemrég egy Zsigmond Barna Pál nevű céligás politikus imitátor, aki mikor a kilencvenes évek elején Erdélyt rendbe kellett tenni, úgy gondolta, hogy Magyarországon csak rá van szükség, elment Marosvásárhelyről. De a végén ideküldték nekünk, vissza: kis helytartónak. Nos, az említett szelfikirály nemrég elmondta, nyilvánosan, hogy ameddig ő nem kezdte a magyar kormány pénzét Erdélyben herdálni, a magyar kultúra alig tudott megmutatkozni Marosvásárhelyen. Zsigmond úr, ha mind úgy gondoltuk volna, mint ön 1990 után, és elhúztunk volna, ma már itt nem lenne dolog.
De van. Meg kell óvni a demokráciát, és meg kell akadályozni, hogy olyan korrupttá legyünk, mint az a hatalom amelyet ön képvisel. Kínnal-keservvel megerősítettük a létező intézményeket, és alapítottunk is intézményeket, és azok működnek. Ahogy Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondta nemrég Temesváron: „A szülőföld minden nemzedéknek meghálálja a hűséget”. A hűség az ittmaradást jelenti és a saját utat. Nem kell átvennünk buta dolgokat csak azért, hogy pénz jusson a barátainkhoz.
Szóval a stratégiára szánt pénztámogatásokat tessék kiírni: nyilvánosan, átlátható módon független, intézmény nélküli művészeknek. Tessék nyilvánossá tenni például a marosvásárhelyi Várban rendezvényeknek szánt bástyák és műtermek kiosztásának procedúráját. A művészek meg megoldják. Ahogy eddig is, az önök tanácsai nélkül – volt és lesz itt Nemzetközi Gitárfesztivál, Forgatag, nemzetközi rövidfilmfesztivál, nemzetközi művészeti egyetemek találkozója. Önöknek csak a pályázatokat kell ezekre kiírni és a módszertant átláthatóvá tenni.
Ja, és ami a stratégiát illeti, várjuk a vizsgálat eredményét és a személy szerinti megnevezését annak, aki tévedett!
