Volt ilyen? „Ez tényleg megtörtént? Volt ilyen?” – hallom a kérdést a tízperces vastaps után.
Március 16., este. A budaörsi Latinovits Színház nézőtere. Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja, Alföldi Róbert rendezésében. A kérdés nem rosszindulatú. Inkább döbbenet. A hitetlenség őszinte pillanata, amikor a színház – ritka kegyelmi állapotban – visszavezeti a nézőt a valósághoz.
Előcsarnok
Odafordulhatnék, és mondhatnám: igen, hölgyem, megtörtént. Csak éppen nem tanították. Nem került be a közös tudásba. Hiába írta meg Szávai Géza a Székely Jeruzsálemet, hiába született róla előadás Marosvásárhelyen – a bözödújfalusi székely szombatosok története ma is inkább hiány, mint emlékezet.
Egy falu, amelyet víz alá temettek. Egy temető, amelyhez már út sem vezet. Nincs tábla, nincs jel. Csak a tó van. A hétvégi idill: flekken, horgászat, vízparti zaj, locsi-pocsi. És alatta egy közösség, amely a saját hitéhez való ragaszkodásban a végsőkig ment el.
Eccer élünk.
A színház itt nem rekonstruál. Nem illusztrál. Nem népieskedik. Alföldi rendezése pontosan tudja, mit kell elhagyni. Nincs góbéskodás, nincs folklórba csomagolt önfelmentés. Van helyette tiszta, fegyelmezett formanyelv – és egy történet, amely ettől válik egyetemessé.
Mert bár tudom, hogy Kőrispatak merre van, ez az előadás nem igényli ezt a tudást. Elég a nyitott szív. A díszlet kékje és sárgája egyszerre idézheti a székely zászlót és egy háború sújtotta ország színeit. A történet így kilép a földrajzból, és belép a jelenbe.
Ez mese.
De a komoly mesék mindig a valóságból táplálkoznak. Tragikumuk humorral van kikövezve, különben elviselhetetlenek lennének. És itt is ott a humor: a makacsság, az eltökéltség, az a különös, szerethető konokság, amely egyszerre nevettet és szorítja össze a torkot. Az a pillanat, amikor egy közösség kimondja: azok vagyunk, akiknek valljuk magunkat. Akkor is, ha ezért meg kell halni.
Ez már nem mese. Ez történelem.
És a színház – a jó színház – ilyenkor nem mesél, hanem visszaad. Visszaad egy történetet azoknak, akik nem tudtak róla. És visszaad egy kérdést azoknak, akik azt hitték, már mindent tudnak.
Volt ilyen?
Igen. És az a kérdés, hogy ma mit kezdünk vele.
Székely Csaba újra pontos és elkerülhetetlen szöveget írt. Nem hangos, nem didaktikus, nem kérkedik. Csak ott marad az emberben. Mint egy lassan égő gyertya.
Lehet, hogy egyszer majd díjakat is kap érte. Ezüstfenyőt, vagy bármi mást.
De van egy kitüntetés, amelyet nem osztanak intézmények: amikor egy közösség története végre megszólal a színpadon, és valaki a nézőtéren először felteszi a kérdést:
„Ez tényleg megtörtént?”
Na, ott kezdődik az igazság.
A előadást 2026 március 16-án láttam, online vásárolt jeggyel.
Tapsot nekik
A szerkesztő megjegyzése
Száz éve született, 1926 januárjában Bözödújfaluban Kovács András „magyar újságíró, szerkesztő, író. A Zsil-völgyi bányászok, az erdélyi szombatosok és a lerombolt Bözödújfalu hű krónikása.” (Wikipédia) És ez a szerkesztői megjegyzés nem a volt kolléga, A Hét szerkesztőségi felelős titkárára (1970 – 1985) való megemlékezést jelenti, illetve pótolja, hanem a fenti cikk kapcsán a felidézését az élő tanú bözödújfalusi szombatos elhivatott vallomásainak egy szomorú, mégis felemelő erdélyi történetről.
Kovács András főbb művei:
- Vallomás a székely szombatosok perében (Kriterion, 1981; Budapest, 1983)Útfélen fejfa (Balassi–Kriterion, 1995)
- Mondjatok káddist egy székely faluért.[2] Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1997
- Az erdélyi szombatosság nyomában. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1999
- A hűség csapdái. Egyszemélyes szubjektív történelem (Csíkszereda, Pallas-Akadémia könyvkiadó, 1999)
- Bözödújfalvi szombatosok szertartási és imádságos könyve; közzéteszi, bev. Kovács András; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2000
Kovács András főbb műveiről:
E. Fehér Pál: Egy meglepetés. Népszabadság, Budapest, 1982. jan. 22.
Márki Zoltán: A sors vallatása. Előre, 1982. márc. 24.
Imreh István: Szombatos krónika. Utunk, 1982/16.
Gálfalvi Zsolt: Történelem – önarcképpel. A Hét, 1982/19.
Beke György: Vallomás az emberi méltóságról. Igazság, 1982. máj. 7.
Kovács János: Konok vallomás. Korunk 1983/1.
A hűség csapdái megrázó szembenézés a szerző pályájával, sorsával, benne a szombatossággal, de A Hét szerkesztőségében végzett becsületes, aldozatos munkájával is.
