Ha egy távoli bolygó nagyjából velünk azonos intelligenciájú lakói új hazát keresnének a világegyetemben, és mi, a Föld emberisége azt szeretnénk, hogy nálunk telepedjenek le, vajon mivel csábíthatnánk ide őket? Nem lennék könnyű helyzetben, ha engem bíznának meg egy hatásos, csalogató reklámanyag megalkotásával.
Valószínűleg nagy műremekeket, gyönyörű városképeket és különlegesen szép emberi arcokat vágnék be a képanyagba, a szöveg sem lenne kevésbé hízelgő rólunk: élénk fantáziájú népség vagyunk, többféle színben ragyog bőrünk, fehérben, feketében, sárgában, olykor „albinóban” is, és nem csak hogy gondolkodni tudunk, de ha kell, rendkívüli képességeink által saját eszünkön is túljárunk olykor, sőt, érezni is tudunk,
még a csillagállásból is képesek vagyunk sorsokat kifürkészni, szerelmi
életünk révén sikeresen sokasodunk.
Arról persze mélyen hallgatnék (úgyis rájönnek majd maguktól), hogy a népszerűsítő, magunkat kitűnő portékaként kínáló információk mögött megbújik néhány rejtett hiba, olyan, amit a vevő, a fogyasztó csak később vesz észre. Bizony, nem szeretnék az e gömbön meggyökeresedni kívánó, talán hatlábú, háton hordott keblű, padlizsánfejű, pillarezgés útján szaporodó idegenek bőrében lenni (ha van olyan nekik), amikor majd
világossá válik számukra, hogy itt a vendéglátó faj tagjai egymást semmisítik meg, egymás utálják, és száz féle módon magyarázzák világukat és önmagukat, még származástörténetükben is egymással vetekszik a teremtett Ádám és Éva a tengerből előmászott, evolúciós jövőjű egysejtűvel.
Mindezt nem tréfának szántam, hanem annak illusztrálásaként, hogyan csap be bennünket itt lent, az égnek nevezett légkör alatt a reklám világa. Azt mondják, a reklámszakma a módszereket illetően a göbbelsi propaganda „ügyességeiből” merített. Például azt, hogy egyszerűsíts, ne árnyalj! Ne elvont gondolatokat, hanem érzelmeket vegyél célba! Kevés üzenetet küldj, de azokat folyamatosan sulykold! Használj felszínes,
általánosító véleményeket, sztereotípiákat! Folyamatosan kritizáld az ellenfeledet, keress ellenségképet!
A történelem tragikus eseményei megmutatták, hogy az effajta „igehirdetések” milyen önpusztításra teszik képessé az emberek egy csoportját, s hogy milyen tehetetlenek voltak ezekkel szemben a másik csoportnak, az áldozatoknak a tagjai. A mai békebeli idők reklámszakmája persze nem feltétlenül pusztító hatású, sőt, bizonyos mértékig elősegítette a fogyasztói társadalomra épülő szabadversenyes gazdaság fejlődését. De
nem tagadhatjuk, hogy a reklámok világa valahol mégis pusztít, sorvaszt, tévútra visz, még ha nem is közvetlenül, hanem mellékúton, hosszú távon hatva az emberekre.
A reklámok befolyásoló erejéről számtalan tanulmány, kutatás született és születik szinte napi rendszerességgel. A különféle, interneten is megtalálható tanulmányok szerint a reklámok sokszor teljesen torz, nem reális emberideálokat helyeznek elénk. Olvasom, hogy a reklámok családanyája általában olyan modell, aki még nem szült, tökéletes
sminkben és trendi ruhában keveri a mártást, vagy éppen takarítja a vécét.
Hamis idillt közvetítenek a tökéletes testű modellek által, melynek következtében a néző frusztrálttá válik, csúnyának látja magát, testképzavarai támadnak, amelyek szélsőséges esetben pszichés zavarokhoz, anorexiához, bulimiához vezethetnek. A reklámok olyan
értelemben is becsaphatnak, hogy a befogadó önmegvalósítását egy adott termék megvásárlásától, egy adott szolgáltatás igénybevételétől teszik függővé. A reklámok manipulációival szemben a gyerekek a legvédtelenebbek: a gyerekműsorok előtt-után vetített reklámok az adott játék birtoklásának nagyszerűségét hitetik el velük. A gyermek
könyörgésének sok szülő nem tud, nem akar ellenállni, és megvásárolja a terméket, végeérhetetlen folyamatot generálva.
A reklámok tehát napi szinten alakítgatják gondolkodásunkat, viselkedésünket, értékeinket és társadalmi normáinkat. A reklámok jelentős mértékben befolyásolják az információfeldolgozást. Az ismétlődő reklámok azért is hatékonyak, mert ezek az ismétlések megerősítik a memóriát, növelik az információ visszaidézésének valószínűségét.
És ne feledkezzünk meg az önreklám, az úgynevezett selfbranding jelentőségéről. Amikor valaki a nyilvánosság előtt kívánja saját szaktudását, saját szakmai értékeit „eladni”. Valljuk be, nagyon fontos, hogy az illető tudásának a megjelenítése kiemelkedhessen a konkurencia tengeréből. Ez külön szakma, hiszen – mint az Erdélyi Napló egy több évvel ezelőtti számában olvastam – nem kis kihívás elé állítja az embert a videóanyag vagy prezentáció készítése, a portfolió összeállítása, a szociális médiák és
blogok kiismerése, egy komoly szakmai profil felépítése.
Ahogy mondani szokták, „jó bornak nem kell a cégér”. Dehogynem! Hiszen túl sok a jó bor, ráadásul a kevésbé jó bor is nyerő lehet a jobbikkal szemben, ha cifra cégért varázsol magának a tulajdonos. Ez így van a politikában is: amelyik politikai erő a leghihetőbben tudja eladni saját – akár önző klikkérdekhátterű – ideológiai portékáját, az viszi a pálmát, melynek levele csak a klikk tagjait legyezi. Mert túl sok a párt, túl sok a pártérdek, a közélet hemzseg a megannyi lózungtól, vallási hiedelmeket is
megszégyenítő tévhitektől, a szépen fénylő aranyutánzatoktól. Az ocsú olykor valódibb jóllakással kecsegtet, mint a mindennapi kenyerünk alapanyaga, a búza.
Amúgy nekem nincs olyan sok bajom a reklámokkal, mert vénségemre már nem tudnak mit alakítani csontossá elaggott személyiségemen. Legfeljebb csak bosszant, amikor egy verekedéses, pofánverős filmjelenetet megszakít a sebgyógyulást segítő kenőcs dicsérete, amikor egy viszonylag ízléses ágyjelenet kellős közepén menstruációs vérzést elviselhetővé tevő intimbetétet tolnak a képembe, vagy amikor szegény gyermekek sorsát bemutató jelenetsort megszakít egy viszkireklám.
Kedves földönkívüliek! Ne akarjatok tehát földre szállt bevándorlók lenni a planétánkon! Hacsak nem szeretnétek halálra kacagni magatokat csápjaitokkal csapkodva a földlakókon, akik reklámok nélkül félkarú törpéknek érzik magukat.
