Regények, történelmi krónikák, versek, novellák, napi politikai hírek, életvezetési tanácsokat tartalmazó cikkek gyarapítják tudásunkat mind a világról, mind a környezetünkben élő vagy távoli embertársainkról, szellemi-lelki kapaszkodót adnak önmagunk megismeréséhez is, akárcsak ahhoz, hogyan kell viselkedni, ha már nem egy lakatlan szigeten kell leélni véges életünket, hanem egymás jelenlétét eltűrve, összezsúfolódva.
De az utóbbi időben legalább ennyire hiteles tükörképet ad a társadalomról és egyes tagjairól egy újdonsült műfaj, amelyet úgy neveznek: internetes kommentek. Igen, mostanában nagyobb érdeklődéssel olvasom a hozzászólásokat, mint magát a megosztott vagy létrehozott tartalmat, ez utóbbiakat olykor csak éppen átfutom, hogy tudjam, mire is reagálnak a közösségi „hálótársak”. Elmerülök a kommentek tengerében, mert így ismerem fel, hogy milyen tarka képet alkotunk mi, világhálóban vergődő szereplők.
A bölcs hozzászólásoktól egészen az anyázásig minden olvasható, a választékosan összerakott magyar mondatoktól a suksüköléses zagyvaságig, a szószátyárságtól a szófukar mondatfoszlányokig minden látható a fő bejegyzések alatt.
Sokan nem merik megírni a véleményüket fő bejegyzésként, hanem csak eldugva, ott lejjebb akarják megmondani a tutit, az ő saját tutijukat. Nem kell olyan pontosan fogalmazni, elegendő csak odavetni a mondanivalót a kommentmezőben, ahol sokszor egészen hosszú párbeszédek zajlanak, ezek olykor méltóak a figyelemre, olykor viszont
csak a „te vagy a hülye” színvonalú oda-vissza vagdalkozások.
Elgondolkodtató, miért e lázas megnyilvánulási vágy a társadalomban? Persze, régen is megvolt az emberekben ez a hajlam, de szavukat nem hallathatták, mert nem voltak politikusok, nem dolgoztak a médiában, ezért legfeljebb otthon a tévé előtt szentségelhettek, esetleg levelet írtak a szerkesztőségeknek, de azokat nem látta a nagyvilág. Valahol mindenki el akarta volna mondani a véleményét úgy, hogy azt ne
csak a családban vagy a szomszédban tudják meg. Jópofa dolognak tűnt egykor, hogy a londoni Hyde-parkban lévő Szónokok sarka elnevezésű helyen bárki hangosan világgá kürtölhette azt, amit fontosnak vélt.
Persze voltak szájzár-korszakok, amikor önkényuralom tiltotta a szabad véleménynyilvánítást. „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?” – írta egykor József Attila a Levegőt! című versében. Ma már persze más idők járnak, a számítástechnika szédítő ütemű fejlődése, az internet tálcán kínálja a megszólalási lehetőséget. Bárki nyilvánossá teheti azt is, ami éppen egy perce jutott eszébe.
Más kérdés, hogy ez az új kommentvilág számos emberi jogi kérdést is felvet, megannyi visszaélésre is alkalmat ad. Nap mint nap szembesülünk olyan esetekkel, amikor „kamu” profilokból származó hozzászólásokkal akarnak ismeretlenek lejáratni valakiket, főleg
politikusokat. Bevált gyakorlat, hogy például egy politikai erő több hamis profilt hoz létre, hogy a nyilvánosságnak szánt közlés különféle megfogalmazásban megsokszorozódjék.
Felvetődik sokszor, hogy bárki is büntetlenül oszthatja-e véleményét a neten. Egy tudósító kollégámat azért hívta haza azonnal a munkaadója, mert rövid, de egyértelműen állást foglaló kommentet írt egy közéleti személy bejegyzése alá. Az indok persze a tudósítói státusszal való összeférhetetlenség volt, de mindenki tudta, hogy a kolléga a hatalomnak nem tetsző módon nyilvánult meg. Egyébként többször fordult elő, hogy valaki azért vesztette el munkáját, mert munkáltatója szerint vállalhatatlan dolgokat írt a közösségi médiában.
Ez felveti a kérdést: ki lehet-e valakit rúgni azért, amit a közösségi médiában ír? Meddig, mikor és hogyan korlátozhatja véleménynyilvánítási szabadságát a munkáltató? A Telex
hírportál ezzel kapcsolatosan utal a magyarországi munka törvénykönyvére, amely szerint a munkavállaló a munkaidőn kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely alkalmas arra, hogy ténylegesen és közvetlenül veszélyeztesse a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági érdekeit vagy a munkaviszony célját. Egy munkajogászt idéz, aki viszont
úgy véli: a munkaviszony megszüntetéséhez az még nem elegendő, hogy a munkáltató esetleg a komment vagy a poszt tartalmával nem ért egyet.
Egy másik portál egy olyan törvényjavaslatról tesz említést, amely alapján egy év szabadságvesztésre ítélhetőek az „agresszív”, mások életére törő kommentelők. Számonkérhetik az oldalak üzemeltetőit is, a honlaptulajdonosoknak saját szabályzatuk alapján kötelező fellépniük a „jogellenes, gyűlöletkeltő, emberi méltóságot sértő” kommentekkel szemben.
Ami általában is a korlátozásokat illeti, a legfőbb baj világszinten az, hogy alkalmazásukban nincs következetesség. A Startlap Bubba portál egy friss magyar tanulmányt ismertet, amelyben a szerző utal arra, hogy az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete értelmében ma már minden online óriásplatformnak számot kell adnia moderációs döntéseiről.
Kiderült, hogy naponta százezres nagyságrendű, havi szinten pedig több millió korlátozó döntést hoznak, jellemzően mesterséges intelligencia segítségével. A döntésekre a felhasználók általában nem kapnak érdemi indoklást, így a korlátozó algoritmusok működése átláthatatlan marad számukra. Az érintetteknek ugyan lehetőségük van kifogásolni a platformszolgáltatók lépéseit, sérelmükről azonban általában szintén mesterséges intelligencia határoz, amelytől nehezen várható, hogy
felülbírálja az eredeti döntést. Nehezíti a felhasználók eligazodását a platformok szabályzatainak rendezetlensége is.
De az internetes kommentvilág kétségtelenül új korszakot nyitott az emberiség történetében. Egyrészt levezető csatornát teremtett a felhalmozott, de korábban szavakkal ki nem fejezett társadalmi feszültségeknek. Ez a mindenkori hatalomnak is jó szolgálatot tesz, nem feszül annyira az elégedetlenség húrja, de a szabadon engedett
véleményáradat veszélyt is jelent az országlók számára, mert a túlméretezett szószabadság robbanékony is lehet.
De csak nagyon ritkán robban. Inkább az a jellemző, hogy a túl sok hozzászólás nem több mint légyzümmögés a Trumpok és Putyinok világában, csak mi hisszük sokszor,
hogy interneten megjelenített nézeteink megváltoztathatják a nagy események menetét.
Rovat: VÉLEM ÉN