Megtörténik olykor, hogy mélyhűtő berendezésünk éppen akkor romlik el vagy kapcsol ki áramkimaradás miatt, amikor hosszabb ideig nem vagyunk otthon. Mire hazaérünk, a kiolvadt, visszapuhult húsnak már annyi, több nap után már meg is romlott.
Ilyenkor már az sem vigasztal, hogy egy másik, sokkal hatalmasabb jégtömeg is olvad Földünkön. Az elmúlt három évtizedben Grönland jégtakarójából és gleccsereiből 28,5 ezer négyzetkilométernyi terület olvadt el, s az éghajlati válság miatt most is óránként átlagosan 30 millió tonna jég válik vízzé. A tudósok szerint, ha Grönland teljes jege elolvadna, globálisan hét méterrel emelkedne meg a tengerszint. A különféle méretű olvadások így teszik a húst ehetetlenné, a bolygót pedig élhetetlenné.
Persze legalább ennyire bosszantóak a kéretlen befagyások is: utáljuk, ha jégcsapok lógnak az ereszcsatornáról, ha kezünk-lábunk törik a síkos téli járdán, vagy ha a fagy szétfeszíti a szigeteletlen csöveket. De az igazi jegeknél is sorvasztóbbak a jelképes, átvitt értelemben említett fagyok, emlékezzünk csak Demjén Ferenc dalából arra a mondatra, miszerint „jégből vagyok, talán fel sem olvadok”, vagy Nemes Nagy Ágnes
verssorára, mely így hangzik: „Belémfagy lassan a világ…”.
Talán szakmai ártalom, hogy mindenről valami más is eszembe jut, például a nagypolitikában divatos „befagyott konfliktusok” fogalma, melynek semmi köze sincs a tényleges hideghez, annál inkább a feszültségek forróságához, a bármikor kipattanó szikrákhoz, a lángba borulás lehetőségének minden pillanatához.
A diplomáciai lexikon szerint így nevezik az olyan konfliktusokat, amelyeknek katonai eszkalálódásuk ugyan megrekedt, de nem került sor azok katonai és politikai lezárására. Mindez pedig nem zárja ki az időnként fellángoló összecsapásokat. Ha jól értem tehát, a befagyasztott konfliktus olyan, mint a mélyhűtött hús állapota, a fagyasztás nem pusztítja el a benne lévő baktériumokat, csak kevésbé lesznek aktívak. Magyarán a romlási folyamat folytatódik, csak sokkal lassabban megy végbe.
A világot folyamatosan terhelik a befagyasztott konfliktusok.
Hidegháborús örökségként maradt ránk a két Korea szembenállása. A második világháborút követően a szövetséges hatalmak az akkor még egységes, a japán gyarmati rendszer alól felszabadított félszigetet ideiglenesen két megszállási övezetre osztották fel, mindkét területen diktatórikus rendszer alakult ki ellentétes ideológiákkal. A rendezetlen helyzet nyomán 1950-ben kirobbant, három évig tartott koreai háború nem békekötéssel, csupán tűzszünettel zárult. A 38. szélességi fok mentén véglegesítették az országhatárokat, de az észak-koreaiak részéről azóta is gyakoriak a katonai erődemonstrációk, határincidensek.
Az első európai befagyott konfliktus a ciprusi válság. Ez a brit gyarmatbirodalom felbomlásának egyik következménye, több évtizede húzódik ellentét az ott élő két nemzetiség, a török és a görög cipritóták között. Ennek következtében a sziget északi és déli részre lett osztva, ami a konfliktust nem oldotta meg, érdemi párbeszéd nem alakult ki a felek között. A sziget görög és török közössége közötti megoldatlan problémákat
a hagyományos görög–török szembenállás erősítette tartós állapottá. A helyzet rendezésére kevés a remény, pedig a görögök és törökök is NATO-tagok.
Amikor szétesett a Szovjetunió, könnyen hihettük, hogy megszűnt a két nagyhatalom szembenállása, és eljött az igazi enyhülés korszaka. Valójában a további befagyasztott konfliktusok korszaka kezdődött.
Az Azerbajdzsán területébe ékelődött, örmény lakosságú Hegyi Karabah elnevezésű térségben harmincéves háború folyt a két ország között. Formálisan véget ért a háború, amikor az azeriek 2023 szeptemberében visszaszerezték a területet, amelyet elhagytak örmény lakosai. A konfliktus azonban ezzel nem szűnt meg a két ország között, tovább ketyeg az időzített bomba.
Három olyan több évtizedes befagyott háború is van a posztszovjet területen, amelyben Oroszország katonai erővel vesz részt. Az egyik a Moldova és Ukrajna közötti keskeny ipari sávban lévő Dnyeszter-melléki „köztársaság”. Itt több ezer orosz katona állomásozik. Befagyott viszály maradt a Grúzia területéből kiszakadt, orosz megszállás alatt lévő két kliensállamocska, Abházia és Dél-Oszétia között. Több magyarországi
elemző szerint Oroszország ezeket fenntartva tartotta sakkban a Nyugat felé orientálódó Grúziát és Moldovát. Az egyik napilap így írt a további fejleményekről: „Az ezeken a területeken szerzett tapasztalatokat és eljárásokat felhasználva kreált Oroszország 2014-ben kvázi-államokat Ukrajna donyecki és luhanszki területének egy részén, miután bekebelezte a Krím-félszigetet. Ez nem befagyott konfliktus, hanem igazi atomtöltet volt. Eleinte úgy látszott, hogy a félig hadviselő állapotot azért kényszerítették az oroszok Ukrajnára, hogy ezzel lehetetlenné tegyék számára a teljes demokratikus fordulatot és az euroatlanti közeledést. A kelet-ukrajnai »népköztársaságok« létrehozása volt a három éve elkezdett, Ukrajna megsemmisítését célzó orosz agressziónak az előhangja. Oroszország ezt a területet, valamint a bekebelezett Krímet eleve hídfőállásnak szánta a tervezett háborúhoz, csak a stratégiailag alkalmas pillanatot várta”.
Ismerjük az azóta történt eseményeket, hadi jelentéseket, diplomáciai erőfeszítéseket, s úgy tűnik, Donal Trump amerikai elnökké választásával talán sikerül is megállítani a további vérengzéseket. Egy esetleges megegyezés azonban nem old meg semmit, hiszen Ukrajnának bele kellene mennie a területvesztésbe, Oroszország pedig ki tudja, mikor fog esetleg további hódító lépéseket tenni. Volodimir Zelenszkij elnök az ITV
News brit tévécsatornának adott interjújában úgy fogalmazott: az Ukrajna és Oroszország közötti befagyott konfliktus csak utat nyit a Kreml újabb agressziójának.
Földünkön túl sok a befagyasztott konfliktus, csak reménykedhetünk abban, hogy nem egyszerre fognak – úgymond – kiolvadni, mert akkor fagyott állapotukból égő pokollá válnak, s ez könnyen vezethet a rettegett harmadik világháborúhoz.
A világpolitika nagy mélyhűtője ugyanis nem arra való, hogy eleve romlott húst tegyenek bele.
Rovat: VÉLEM ÉN