Noé utódai olyan magas tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig érne. Mózes első könyve szerint szerint azonban Isten ezt elbizakodottságnak tekintette, annak a gyarló törekvésnek, hogy az ember maga is olyan legyen, mint maga a teremtő. Nem is maradt el az égi büntetés: az addig még egy nyelven beszélő halandókat összezavarta úgy, hogy többé nem értették egymást. A Keresztény Bibliai Lexikon úgy fogalmaz: az Isten beavatkozása új létformát adott az addig egynyelvű emberiségnek a nyelvekké és népekké való tagolódásban, szétszóródásban.
E narratíva valóságos történeti hátteréről Kis Norbert társadalomtudós nemrég megjelent kisregényében (Az ember utolsó története) emlékeztet, hogy az ember, amíg még a számára természetes, együttműködő közösségében élt, addig kevésbé volt önző, e közösség minden tagja ugyanazokkal a szavakkal, fogalmakkal értette egymást. Csakhogy tízezer éve elkezdődött a letelepedés, egyre többen lettünk a Föld hátán, az egyes embernek és az egyes közösségeknek meg kellett védeniük saját területüket, legelőjüket, felhalmozott élelmüket, búzájukat, a háziállatokat, s mindez egymással ellen fordította őket. Egyre zártabb közösségek és kultúrák jöttek létre, ebből következően a nyelvek is sokasodni kezdtek.
Nos, a valóságos történeti magyarázatok mindig varázstalanítják a mítoszokat. Az viszont figyelemre méltó, hogy a Bibliában a soknyelvűség isteni átokként, szörnyű torony jelképében jelenik meg Bábel városában. Ha ma, több ezer év múltán nézünk körül világunkban, lényegében ugyanezt tapasztaljuk: sok nép tagja ugyanilyen átokként tekint a soknyelvűségre, legalábbis arra, hogy a sajátján kívül több más nyelv is hallható a planétán.
Kétségtelen, hogy az egy adott nyelvet beszélő emberek szeretnének területileg is a velük egyajkúakkal élni közös államban, de a történelem általában vegyesen alakította ki az országok lakóinak nyelvi összetételét, s ebből lettek sok évszázadon keresztül a háborúk, lincselések, kibékíthetetlen ellentétek. A kisebbségben élő nemzetiségiek sokszor elutasítják saját országuk többségi lakosságának a nyelvét. Emlékszem, hogy a Szovjetunió idején baltikumi ismerőseim kijelentették: nem hajlandók megtanulni és beszélni az orosz nyelvet. A most éppen háború sújtotta Ukrajnában az orosz nyelvűek nagy része szeretne a saját közegének tekintett orosz földön élni. Orosz ajkúak érdekeit szolgálták azok az úgynevezett népszavazások, amelyek során Donyec, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyék Oroszország által megszállt területein élő lakosai el akarták dönteni, hogy szeretnének-e Oroszországhoz csatlakozni.
Érdekesen alakul a helyzet Észak-Írországban, ahol a tavalyi népszámlálás frissen közzétett eredménye szerint a brit tartományban most először több a katolikus, mint a protestáns. S mivel éppen az írek vallják saját hitüknek a katolicizmust, Londonban sokan aggódnak amiatt, hogy nagy részük szívesebben élne az Ír Köztársaságban és térne vissza az 1921 előtti állapothoz, vagyis az ír országegyesítéshez, mintsem az Egyesült Királyság kötelékében maradni.
De gondoljunk az albánok sokaságára, akik Koszovóban inkább élnének Albániában, emlékezzünk az iraki vagy iráni kurdokra, akik szeretnének közös nyelvűként közös határokon belül élni, vagy a katalánok egy bizonyos hányadára, akik nem akarnak a spanyol anyanyelvűekkel egy országon belül lenni.
A példákat sorolhatnánk, ismételten boncolgathatnánk a nyelv és a nemzet szimbiotikus kapcsolatát, a nemzethez tartozás és az állampolgárság közötti különbségeket és átfedéseket, de kinek-kinek a maga nyelve jelenti a valódi identitást. S persze vannak, akik éppen a soknyelvűséget, a kultúrák egészséges keveredését, azok együttélését tekintenék természetes értéknek.
Amúgy e földön inkább átokként élik meg emberek milliárdjai mindezt. A baj viszont nem önmagában az idegen nyelvek létezésében rejlik. Az csak köntösként szolgál egyéb gyökerű érdekellentéteknek, történelmi sérelmeknek, eltérő világnézeteknek, egymással kibékíthetetlen, különféle vallási hiteknek. A bábeliek igazi bűne nem az, hogy Istennek akartak látszani a toronyépítéssel, hanem az, hogy utódaik elfejetettek embernek maradni.